2015 – Történelmi pillanatkép

2015 – Történelmi pillanatkép

Milyen világban élünk? Több évtizedes katasztrófában, ami megállíthatatlanul további háborúkhoz, természetpusztuláshoz, a jövedelem-olló nyílásához vezet.

Beszélgetek magammal. Értékelek, gondolkodom. 80 év tapasztalata, tudós koponyák írásai vezérelnek.

Blognak indult, e-könyv született belőle.

I. USA – Fejétől bűzlik a hal

Kezdjük egy kínai véleménnyel. Az iraki háború és a 2008-as „pénzügyi” válság után a Xinhua hírügynökség szerkesztőségi cikkben mondott jobban nehezen megfogalmazható véleményt az USA viselkedéséről: (Irodalom – 6)

Pepe Engelhardt Kínáról

“Instead of honoring its duties as a responsible leading power, a self-serving Washington has abused its superpower status and introduced even more chaos into the world by shifting financial risks overseas, instigating regional tensions amid territorial disputes and fighting unwarranted wars under the cover of outright lies.”

Magyarul: “Ahelyett, hogy teljesítené felelős vezető hatalmából eredő feladatait, az önös érdekeit követő Washington visszaélt szuperhatalmi státuszával, és még nagyobb káoszt vezetett be a világba a pénzügyi kockázatokat a tengerentúlra helyezve, területi viták közepette fokozva a regionális feszültségeket és jogtalan háborúkat vívva nyilvánvaló hazugságok leple alatt.”

Merészség ilyen határozott kijelentéssel kezdeni Amerikát? Remélem, sikerül megfogalmaznom, miért jutottam magam is erre a következtetésre.

A második világháborútól 1990-ig terjedő időszakban kétpólusú világrendben éltünk.

A Szovjetunió félelmeket keltett belső terrorjával, országok sorának megszállásával, félelmetes fegyver-arzenáljával. Az afganisztáni invázió fordulópontot jelentett: először fordult elő, hogy az ország felső vezetői nem értettek egyet, ami a széles publikum számára kettejük lemondásával vált érthetővé. Az óriási birodalom a világ második gazdasági hatalmává vált, de a sokoldalú túlzott megterhelés kiszívta az erejét, kénytelen volt több területen visszavonulni (Afganisztán, a kelet-európai szocialista országok, fegyverkorlátozási egyezmények). Végül bekövetkezett – részben Gorbacsov kezdetben tetszetős, de alapjaiban a kapitalizmus előtt kapituláló politikájának következtében – a Szovjetunió senki által nem várt, nem remélt szétesése.

Mindeközben a másik pólus, az USA, gazdasági túlerejére támaszkodva, demokratikusnak hirdetett belső politikai-közigazgatási rendjét követendőként propagálva, technikai fejlődésének eredményeivel büszkélkedve mindent elkövetett a Szovjetunió elszigetelésére. Erről ma hallgat a világ, bár a két folyamat együttes eredményének kell tekinteni a kommunizmus bukását.

Minden józan ember úgy vélte, fellélegezhet. A két nagyhatalom által vívott, rettenetes pénzügyi pazarlással járó hidegháború elmúlta véget vetni látszott a világháborús veszélynek. Mindenki – magam is – azt várta, hogy az USA, a fenyegetettségtől szabadulva erőteljes fegyverzet-csökkentésbe kezd, óriási gazdasági erejét az emberiség számára kedvező tevékenységekre fordítja.

Egy vagy két évig csökkent is a katonai kiadásokra fordított összeg az USA költségvetésében, aztán megindult az új emelkedési hullám. Nyilvánvalóvá vált, hogy a katonai-hadiipari komplexum ereje győzött. Csak a célpontok módosultak, a fegyverkezés nem csökkent, hanem nőtt. Ma az USA többet fordít katonai célokra, mint az utána következő 14 ország összesen!

Hamarosan egyértelművé vált, hogy az egyedül maradt szuperhatalom szerepet váltott: a kommunizmus réme elleni bástyából világcsendőrré vált, és mind erőteljesebb terjeszkedésbe kezdett.

Sokrétű az okok mezeje.

A legfontosabb motor természetesen a kapitalizmus. Alapvetően a neoliberalizmus (Hayek, Milton Friedman) határozta meg az ország gazdaságpolitikáját az 1960-as, 70-es évek óta, amikor világméretű győzelmet aratott a tőkések érdekeit végtelen mértékben „kiszolgáló” eszmerendszer.
Amikor ennek belső ereje külkereskedelmi korlátokba ütközött, fontossá vált a szabad áru- és tőkevándorlás. Ez szülte a „rendszerváltás” fontosságát a befolyási övezetben, majd azon túl is, és az azt kísérő hármas követelményrendszert: mindent privatizálni, az állam szerepét minimálisra korlátozni, és a tömegeket minden emberi szempontot félresöprő módon megsarcolni (megszorítások). Sikerrel állította csatasorba az USA a II. világháború végén létrehozott „nemzetközi” pénzügyi intézményeket, az IMF-et és a Világbankot (később a Európai Uniót, és annak pénzügyi intézményeit).
Amint előrevetődött, hogy a saját gazdasági fejlődése is beleütközhet a fogyó energiaforrások korlátjába, nem beszélve a gyors fejlődésnek induló Kína energiaigényéről, elindította kegyetlen fegyveres (és alapvetően csak fegyveres!) harcát az olaj- és gázlelőhelyek feletti uralomért. Az alkalmazott mocskos módszerekre több példa is felsorolható. Legjobb példa mindenképpen az Irak elleni hihetetlenül aljas támadása, ahol a világ egyik leggazdagabb olajmezejei találhatók, és ahol a kőolajat az USA hazai olajtermelési költségeinek mintegy tizedéért lehet felszínre hozni. Az alkalmazott demagóg alibit igazolandó lózungok egyike – Husszein diktatórikus hatalmának felszámolása – még elfogadható lenne, ha az USA politikáját nem jellemezte volna évtizedekre visszamenően népellenes diktatúrák sorának hatékony támogatása. Ami aztán végleg elfogadhatatlan, az a világ rémisztgetése az állításuk szerint Irak kezében lévő tömegpusztító fegyverekkel. Összefüggést harsogtak a „Szeptember 11” merénylet tervezői-kivitelezői (al-Kaida) és Husszein között is, mindkettő, mind a tömegpusztító fegyverek léte, mind az al-Kaida kapcsolat abszolút hazugságnak bizonyult. Az ilyen sötét módszerekkel előkészített háború szörnyű pusztítást végzett. Városokat romboltak földig, az infrastruktúrát, és az olajtermelő kapacitásokat tönkretették. A legfontosabb azonban, hogy míg saját (kizárólag katonai) áldozatait 6000 főben jelölik meg, igen alapos tudományos kutatások szerint a főként polgári iraki áldozatok száma 1,3 millióra tehető. Emellett több millió ember kényszerült menekülni, többségük elhagyta az országot. Mi ez, ha nem a világtörténelem egyik legvadabb, legaljasabb genocídiuma?

És ekkor, az iraki háborúval valami elfogadhatatlan folyamat kezdődött. Az iraki inváziót az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulása nélkül indította el az USA. Kivonta magát a nemzetközi jog hatálya alól. Azóta több lépéssel növelte a távolságot a nemzetközi közösségtől. Már nem is fordul kéréssel nemzetközi szervekhez, megelőző csapásra jogosultságot deklarált, bevezette a „globális terrorellenes háború” fogalmát, és felhatalmazta magát ennek folyamatos „működtetésére”. Deklarálta, hogy amerikai állampolgárt nem vádolhat meg a Hágai Nemzetközi Bíróság. Elindította a drón-háborút, amit ma már Obama és egy senki kezelésében lévő „kill list” (megölendők listája) alapján folytatnak (1, 2, 3). A világközösség fölé emelte magát, egyértelműen világcsendőr szerepet vindikálva. Nem beszélve arról, hogy ma már a kultúrvilágban a törvényes eljárással hozott halálos ítéletet is tiltják, nemhogy akárki kiszemel áldozatot/áldozatokat és lemészárolja őket. Ez az USA ma. Gyilkol.

Döbbenettel látom, hogy az USA népe mennyire vak, egy közvélemény-kutatás (4) szerint a lakosság számottevő hányada még az olyan drón-támadásokat is támogatja, amelyek során amerikai állampolgárok is áldozatul eshetnek. Vagy a közvélemény-kutatás hazudik, vagy határtalan az idiotizmus Amerikában. „Járulékos kárnak” tekintik. Borzasztó!
Ez a cikk „mindössze” 548, Pakisztánban, Jemenben, Szomáliában és Afganisztánban végrehajtott célzott támadásról és 1000 polgári áldozatról tud, sokkal nagyobb számokról is szólnak megbízhatónak ismert hírek.

Viszonylag új fejlemény, hogy saját törvényhozása alól is kivonja magát az elnök és csapata, azaz a katonai-hadiipari komplexum. Háborút indít a Kongresszus megkérdezése nélkül.
Kizárólagos (exceptionalist) hatalomnak nevezik ismert nyugati elemzők, és újabban maga is.

A világ az egyik legzsírosabb gazdasági tevékenységet folytató brigantik kezében van.

Vagy csak lenne? Vannak ellenkező erők is a világon, mint lentebb látni fogjuk.

Meg kell jegyezni, hogy a fürdőkben használatos ágyék-kendőként működik a „támogató államok” bevonása az USA megengedhetetlen háborúiba. Elképesztő az a hatalom, amelyik a néptömegek szédítésére kreált demagóg szlogenekkel szép számmal maga mellé tud állítani országokat. Megfigyelhető azonban, hogy elsősorban volt (vagy újonnan) gyarmatosító, vagy koronás fejekkel büszkélkedő hatalmak rohannak lelkesedéssel leigázni vétlen országokat, embertömegeket.

Az ilyen megerősített talaj erőt ad a terjeszkedés folytatásához. Két alapérdek rajzolódik ki: energiahordozók és geopolitika. Van, ahol csak az egyik uralja a helyzetet (Líbia), van, ahol mindkettő (Szíria), van, ahol főként geopolitikai (Ukrajna).
Az olajtenger (Földközi) partjain végigfutó Arab Tavasz kellemes apropó volt az USA számára, hogy romboljon, gyilkoljon (vagy ezt a szemét munkát végeztesse el a „védelmi szövetség” NATO-val), rendszerváltson.

Külön fejezetet érdemelne a katonai akciók során kialakult kegyetlenség, az alkalmazott embertelen módszerek. Az iraki invázió alatt ismertté vált, hogy a hol ellenállónak, hol egyszerűen terroristának titulált szabadságharcosokat börtönökbe zárták, ahol a nemzetközi jog által tiltott kínzásoknak vetették alá. A legismertebb ezek közül Abu Ghraib (5), amely példaként szolgálhat a világ bármely sötét hatalma, vagy csoportja számára. Rövidesen nyilvánosságra került, hogy az ország (katonai?) vezetése bátorította katonáit a kínzásokra, sőt instruálta őket az alkalmazandó módszereket illetően.

Később vált ismertté, hogy a kubai amerikai katonai támaszponton, Guantánamo-ban is katonai börtönt (6, 7) létesítettek, ahol a „legveszélyesebb terroristák” kaptak helyet, és ahol – ismét a nemzetközi jog megkerülésével – törvényes eljárás nélkül hozhattak ítéletet ellenük!
Még fantasztikusabb, hogy a nemzetközi felháborodás (át)hárítására zseniális módszert dolgoztak ki: a rabok egy részét átszállították olyan országokba, ahol ismert volt a kínzás gyakorlata, és szívesen vállalták át a „feladat” egy részét. Meg nem erősített hírek szerint európai szocialista ország(ok) is volt(ak) közöttük.
Jon Queally-től olvasom, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága Lengyelországot 250.000 USD kártérítés fizetésére kötelezte a CIA ott működő, „fekete telepén” megkínzottak számára. A BBC is elismerően foglalkozott az üggyel.
Furcsa ellentmondás: Jézus Krisztus mint tiszteletbeli elnök, és kínzás!


És napjainkban lehullott a lepel Afganisztánról is
: több megbízható vallomás került nyilvánosságra, amelyek szerint ott se bánnak kesztyűs kézzel a foglyul ejtett emberekkel.

Már Arany János is tudta, hogy az (uralkodói) terror nem hozhat megoldást. Egy megölt szabadságharcos helyébe két új lép, amint azt „A walesi bárdok” című versében megírta.

(Csupán megjegyzésként utalok a vietnami háborúra (8). Az amerikai barbarizmus már akkor is tombolt!)

Nem kizárólag katonai eszközökkel folyik azonban a világ „bekerítése”. Győztesen fejezi be legtöbb kereskedelmi-pénzügyi támadását az USA.
A II. világháborút követő Marshall-terv még emészthető akció volt: feltámasztani segítette a pokolian megvert Németországot, egyrészt saját termékek akcióba vonásával, másrészt az import-finanszírozás, újjáépítés eszközének megteremtésével. Zseniális húzás, abban reménykedtem a (hivatalosan rendszerváltásnak deklarált) gengszterváltáskor, hogy a „felszabaduló” kelet-európai országok hasonló támogatást fognak élvezni. Nem így történt. Talán erről még lesz szó a későbbiek során.

Az ezzel párhuzamosan létrehozott világkereskedelmi szervezet, a WTO már egyértelműen amerikai érdekeket támogatott. A résztvevő piacok megnyitása, a kereskedelmi korlátok lebontása, az egyezmény aláírója pénznemének konvertibilissé tétele mind az erősebb oldal érdekeit szolgálja. És ez az oldal egyébként is, de különösen a világháború nyerteseként az USA volt.

Az USA, a két említett nemzetközi pénzügyi szervezetet emeltyűként használva szerte a világban alkalmazta a „rendszerváltást”, a három alappillért megkövetelve. Klasszikus példa erre a volt európai szocialista országok sorsa. A gengszterváltást méreteiben, ostobaságban ugyan eltérő, de valamennyi országban a saját ipart tönkretevő rendkívül gyors privatizáció zajlott le, és az EU jövedelmi szintjének utolérése helyett bérnyomor kialakulása követte. Ha kiemeljük ebből a csoportból kis hazánkat, csak rövid felsorolás is elég a lényeg bemutatására. Ami a privatizációt illeti, teljes iparágak tűntek el: cukoripar, étolajipar, cementgyárak, bányászat, a mezőgazdasági feldolgozó ágazatok a háttér mezőgazdasági termelési ágazatokkal (cukorrépa, napraforgó) együtt. Ami a „korszerű” ipar megteremtését illeti, az ország a rendkívül nyomott bérszínvonal miatt idetelepült német autóipari egységek bér-kiszolgálójává vált. Nincs, és a verseny kialakulásának veszélye miatt nem is várható komoly ipari fellendülés a várt nyugati támogatás hiányában.

A friedmani neoliberalizmus megtette hatását. Igaz, az USA gazdasági fejlődése, főként a forradalmian új technológiák megszületésével, és a katonai, valamint katonai jellegű (űrkutatás) területek rohamos fejlesztésével – komoly visszaesések és hosszas stagnálások ellenére is (ma is stagnál éppen (9)) – jónak mondható.

Csak rövid időszakok alatt élvezhették azonban ennek eredményeit az alacsonyabb néprétegek is. Az egyenlőtlenség-olló mind szélesebbre nyílt, és nyílik továbbra is. Az utóbbi évtizedekben – az adórendszer revíziójának is köszönhetően – rekord-szintre emelkedett. Néhány éve 400 az 1-hez értéket ért el (400x annyi jövedelmet élvez a felső 1%, mint az alsó 10%).

A gazdasági válságok kirobbantásában – ritka kivételektől eltekintve – az Államok vezető szerepet játszik. A klasszikusnak tekinthető 1929 – 1932 évi válságot is, majd az azt követő nagyobb kríziseket is (2008 – 2009) az USA bankrendszere indította el. Az utóbbira rá is ragadt a „pénzügyi” bélyegző. Az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy az ország pénzügyi gyeplőjének a lovak közé dobása eredményeként alakulhatott ki az ingatlan-lufi, katasztrofális pusztítást végezve mind a hitelfelvevők, mind a bankok körében, ami aztán pillanatok alatt kiterjedt az egész világra.
A kapitalizmusra igen jellemző módon megtalálták ugyan a bűnösöket (bankárok, óriásvállalatok vezetői), de nem vonták komolyan felelősségre őket. Bankok százával mentek tönkre, de mind a legnagyobb bankokat, mind az amerikai autóipart túl nagynak találták ahhoz, hogy engedjék eltűnni azokat a válság temetőjében. Az adózók pénzéből hihetetlen összegekkel segítették ki őket a csődhelyzetből. A vezetőket pedig nemhogy büntették volna, hanem dollármilliárdokat vehettek fel prémiumként. Egyetlen bankelnök akadt, aki nem vette fel a neki „járó” egymilliárdot.

További hosszú közgazdasági értekezésre lenne szükség ahhoz, hogy az utóbbi évtizedek az egész világot fenyegető ellentmondásának, az egyenlőtlenségnek gyors növekedését, annak okait érthetővé tegyem. A II. világháború éveiben a vezető tőkés hatalmak kormányaik által vezérelt termelőtevékenységet folytattak, hadigazdaságot vezettek be. Magyarul: államkapitalizmus virágzott. A háború utáni évtizedekben jellemzően magas jövedelemadót alkalmaztak, ami a középosztályok jelentős erősödését hozták, sőt a leszakadó rétegek is javuló életszínvonalat élveztek. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben azonban általánosan elfogadottá vált a friedmani neoliberalizmus (a tanszékének helyszíne miatt chicagói konszenzusként is ismert). Szinte egyidejűleg minden fontos tőkés országban sor került az adók csökkentésére, ami a meghirdetett termelés-fellendülés helyett vagy mellett a jövedelem-olló szétnyílásához vezetett. A gazdag felső rétegek nem termelő beruházásra fordították megnövekedett jövedelmüket, hanem pénzügyi (tőzsde) befektetésekbe, járulék jellegű hozamot hozó ügyletekbe.

Bár kiváló tudósok, elemzők írásából nyertem áttekintést az USA gazdaságpolitikájáról, egyetlen, összefoglaló cikkből (10) adom elő a lényeget. Robert Reich – az USA egyik legismertebb munkaügyi szakértője, tanszékvezető egyetemi tanár, és három volt amerikai adminisztráció munkaügyi vezetője – már 25 évvel ezelőtt javasolta, hogy a kormányzat váljon aktívabbá, emelje meg a gazdagok adóját, a bevételt fektesse kiváló iskolákba és más olyan erőforrásokba, amelyekre az embereknek ahhoz van szükségük, hogy termelékenyebbé váljanak, valamint ossza el a rászorulóknak. Az elgondolása – amelyik egyezik szinte az összes általam megismert gondolkodó álláspontjával – óriási ellenállással találkozott. Helyette a politikai hatalom mindinkább a vállalati és pénzügyi elit kezében koncentrálódott, és ez az elit képessé vált a gazdaság játékszabályainak meghatározására. Ez lehetővé tette Amerikában, hogy ragaszkodjanak ahhoz a meritokratikus tautológiához, hogy az individuumokat aszerint fizetik, amennyit “érnek” a piacon, azon jogi és politikai intézmények vizsgálata nélkül, amelyek meghatározzák a piacot. A tautológia könnyen morális követeléssé válhat, miszerint az emberek annyit érdemelnek meg, amennyit fizetnek nekik. (Lázár János nyilván ezektől tanulta híres mondását: Mindenki annyit ér, amennyit elér.) Ez a teória nem ad magyarázatot több tényre. Nem világítja meg például az átmeneti időszak rendkívüli rövidségét. Míg a globalizáció és technológiai fejlődés – ami állításuk szerint megszakította a termelékenység és átlagjövedelem párhuzamos növekedésének addig tartó tendenciáját – évtizedekig tartott, az egyenlőtlenség-olló egy évtized alatt nyílt nagyra (1970-80), és azóta galoppozva növekszik. Nem teszi érthetővé azt sem, miért nőtt a vezető menedzser-réteg és az átlag-munkás jövedelme közötti különbség a 40 év előtti 20-ról 300-ra. Végül érthetetlen az is, hogy az egyetemet végzettek jövedelme miért csökkent, hiszen a piaci teóriák szerint munkájuk nagyobb hatékonyságának magasabb jövedelemmel kellene párosulnia. Ennek a magyarázata egyszerű: a középosztályok részesedése a megtermelt javakból csökken, a „torta” mind nagyobb szelete jut a felső körökhöz.
A folyamatok jobb megértéséhez alaposan tanulmányozni kell a piac szabályozásának változásait. Ezek a változások a nagyvállalatok és a Wall Street politikai hatalmának drámai növekedéséből adódnak, amivel meg tudják változtatni a piaci szabályokat oly módon, hogy megerősíthetik saját jövedelmezőségüket, miközben csökkentik az amerikaiak többségének a gazdasági eredményekből való részesedését.

Itt elégségesnek tartom a leírást. Nem tankönyvet írok, az új rugók számtalan részletét lehetne rajzolgatni, de azok a megértést inkább ködösítenék, mint támogatnák.

Talán annyit még érdemes hozzátenni, hogy a gazdagok még gazdagabbá tétele csak megerősítette a járadékból élők (rent-seeking) táborát, a termelésből élők kárára.


Rátaláltam a csúcs-hírre. A fentebb ismertetett 400 az egyhez arányt elfeledhetjük:

A jó elemző hírében álló Oxfam adatai szerint elképesztő gyorsasággal nő a világ leggazdagabb 1%-ának a vagyona a maradék 99% kárára, és jövőre, 2016-ban az 1% gazdagabb lesz a többinél együttvéve. (91)

Vannak közgazdászok, akik szerint az egyenlőtlenség a válságok fő oka (11). Ha így van (szerintem nem ilyen egyszerű), akkor robbanásszerű katasztrófa elé nézünk!
Mindenesetre a The Economist figyelmeztet: “Ezen a héten elítéljük a jelentős – és figyelmen kívül hagyott – gazdasági torzítást: kormányok adókedvezmény formájában támogatás nyújtanak adósoknak. A 2007-ben Amerikában és Európában több mint 1,2 billió USD-t jelentő közvetlen költségek nem hatnak a fokozott gazdasági törékenység, lassabb növekedés és rosszabb egyenlőtlenség okozta kár csökkentése irányában. Ilyen alacsony kamatok mellett soha nem lesz jó esély arra, hogy tenni lehessen róla valamit. – Zanny Minton Beddoes, főszerkesztő.”

Napjainkban az USA két régió meglovagolását jelentő kereskedelmi regulációs akcióval támad, igencsak erőteljesen. A hozzá szoros kapcsolatokkal kötődő államokat a Transzatlanti Kereskedelmi Egyezménnyel kívánja szorosabb együttműködésre kötelezni. A TPP rövidítésben ismert egyezmény titkosan kezelt megállapodás Mexikó, Kanada, Japán, Szingapúr és hét másik ország között, ami a globális piacok 40% -át érinti. Ismereteim szerint négy aláíróval 2006-ban ugyan létrejött az „alapmegállapodás”, de a többiekkel egyelőre csak – óriási ellenállás mellett – tárgyalások folynak.

Az EU-val szabadkereskedelmi egyezmény megkötésére törekszik, amiről ugyancsak titkos tárgyalások folynak (12). Idézek a témával foglalkozó egyik weblapból:

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti egyezményt röviden ‘szabadkereskedelmi egyezménynek’ (TTIP) szokás hívni, de ez Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint félrevezető. Szerinte a megállapodás nem elsősorban a kereskedelem szabadságáról szól, hiszen az USA és az EU közötti vámok már így is nagyon alacsonyak. A megállapodás – és az azt előkészítő, jelenleg is folyó titkos tárgyalások – valódi tétje szerinte az, hogy fennmaradhatnak-e az EU tagállamainak fogyasztóvédelemről, munkavállalói jogokról, élelmiszer-biztonságról szóló (az amerikainál tipikusan jóval szigorúbb) szabályozásai, valamint ezzel összefüggésben az, hogy a vállalatoknak lehetősége lesz-e (kártérítésért) perelni az államokat a szabályozásaik miatt elmaradt profitért a külön erre a célra létrehozandó, államoktól független kereskedelmi bíróságokon.”
Stiglitz-cel szemben Barroso – az ATV-nek adott interjújában – gyakorlatilag lehülyézett mindenkit, aki nem érti meg, mennyire kedvező lenne a megállapodás, mondván, hogy azok az országok gazdagok, amelyek szabad kereskedelmet folytatnak. Mintha nem hallott volna a megszorításokkal, elszegényedéssel járó következményekkel. Mondjuk a „felszabadult” volt szocialista országokban kialakult afrikai méretű szegénységről? Igen, az egyik oldal gazdag marad, vagy azzá válik, a csatlakozó általában pórul jár, mivel számára kedvezőtlen feltételekkel születnek meg a megállapodások.

Ráadásul még az USA hatalmi szervei se látják elfogadhatónak a készülő egyezményt (13).


Az eddig leírt egyenlőtlenséget fokozó folyamat egyik szinte hihetetlen eredménye, hogy az USA-ban is lényeges szegénység alakult ki. Bár az általánosan használt 1; 1,2 v. 1,5; 2 $/fő/nap kategóriák helyett finomabb kategóriát – „nem tudja a család, holnap mit eszik” – használva vizsgálják a méretét. Olyan adattal is találkoztam, hogy 48 millió ember él ilyen lehetetlenül bizonytalan körülmények között az országban.
Nyilván ez a nagyfokú leromlás is hozzájárul a „városi felkelésnek” nevezett megmozdulásokhoz
(14), amelyek több amerikai nagyváros életének mindennapját zavarják.

Nem tudok elvonatkoztatni két ténytől, amelyek megelőzték a felkelés-sorozatot. Az egyik a rasszizmus újraéledése (15), amit csak a vak nem vesz észre, a másik a rendőrség katonai fegyverekkel ellátása (a terrorizmus elleni jelszó alatt az elégtelen háborúkat pótló fegyverfogyasztó intézkedés) (16). Csak kicsit kell módosítani az ősi bölcsességet: Mindenki olyan erős, és annyira agresszív, amennyire predesztinálja a fegyverzete.
Detroitban azzal kezdődött, hogy elzárták a közműveket a fizetni képtelen szegények – főként feketék – elől (17). Több városban fiatal négerek oktalan-jogtalan megölése miatt tiltakozik a lakosság. Ferguson után talán Baltimoreban a legelvadultabb a helyzet (18). Jellemző folyamat, hogy az érintett városokban a lakosság számottevő hányada fekete, a fehérek elvándorlása miatt. Rendkívüli instabilitást eredményez!

Egyik blogomban írtam:

Az ország lakosságának a fele (ottani mércével mérve) szegény:
1. Nincs pénzük váratlan számlákra
2. A (háztartási) vagyon 40%-kal szűkült, a lakosság 60%-át adósságba verve
3. A költségek nőnek, míg a jövedelmek csökkennek
4. A munkahelyek csak az alacsony bér-kategóriákban nőnek
5. A legnagyobb szégyen: az állami iskolák tanulóinak több mint fele ebéd-támogatásra szorul.” (92)

A mai, „modern kapitalizmust” nagy elemzők már becsmérlő nevekkel illetik: disaster capitalism (Naomi Klein), casino capitalism (Pepe Escobar). Az utóbbi nem szórakozásra utal, hanem a pénz eljátszására (pl., gondolom, a pénzügyi derivatívák bevezetésére).

A neves politikai elemző, Tom Engelhardt pedig bocsánatot kér az unokájától (19), hogy ilyen átkozottul rossz világot hagy(unk) rá.

És fordulhat rosszabbra is! A 2016-os elnökválasztás két legvalószínűbb jelöltje Hillary Clinton, akiről blogban „emlékeztem meg” (20) és a tömeggyilkos, háborús bűnös George W. Bush testvére, John Ellis “Jeb” Bush. Mindketten a háborúk megszállottainak népes csapatát erősítik.
Jeb Bush-t egyenesen háborús bűnösnek tartja egy blog
(21). Másikban (22) arról értesülünk, hogy egy választási gyűlésen, amikor bátyja védelmére kelt az iraki invázióval kapcsolatban, egy 19 éves hölgy kioktatta: “Nacionalista retorikával szónokol, hogy több háborúba vonjon be minket”.

Jól összegzi az USA fekete valóságát a Human Rights Council (Emberjogi Tanács) véleménye (23): „Az Egyesült Államok emberi jogi helyzete kemény kritikát kapott hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának meghallgatása során, amikor a testület több mint 100 nemzetközi vezetőjének fóruma hangot adott aggodalmának a rendőrségi brutalitáson és a halálbüntetés változatlan használatán, valamint a fogvatartottaknak a guantánamói börtönben folyó kínzásán átívelő sérelmek miatt.”

Hol idézzem azt a blogom, amelyben mindezt sokkal tömörebben összefoglaltam már? Itt, is (24), és kis könyvem befejező soraiként is.

Az USA-t nem lehet elhagyni anélkül, hogy ne ejtsünk pár szót Afganisztánról.

Sokat hallottam erről az etnikai csoportról. Indiában élve, és annak történelmét tanulmányozva értesültem hihetetlen szabadságszeretetükről: a világ legnagyobb gyarmatosítói, az angolok se bírtak velük. Majd a szovjet kivonulás után „afgánnak” becézett orosz fiatalembertől hallottam arról a vad ellenállásról, amiben ők, az új megszállók részesültek a mudzsahedin harcosai részéről. Kegyetlenül jártak el a betolakodókkal szemben: voltak esetek, amikor felvágták a fogságba esett katonák hasát és sóval töltötték meg a hasüreget.
Aztán jött a NATO-val kísért USA. Taroltak, győztek, előzetes csapásokat hajtottak végre, kínoztak. Meghirdették, hogy kivonulnak, majd módosították a döntést. Maradtak, és nincs újabb dátum a kivonulásról. Olaj- és gázvezeték tervek vannak, védeni kell, ha megvalósul. És az ópium is vándorolgat katonai csatornákon.
Egyetlen – több más szempontból is fontos –, a közelmúltban lezajlott eseményt írok le arról, milyen mérvű Amerika-ellenességet váltott ki az USA „segítsége”
(25).
Mi a különbség a lentebb következő európai lincselés, és e között? Néhány évszázad, más világrész. A vandál öldöklés oka változatlan: mérhetetlen, tudatosan izzított vallási gyűlölködés.
Egy 27 éves, vallásos hölgy,
Farkhunda idén, március 19-én elment imádkozni egy Kabul központjában (!) lévő síremlékhez, majd váltott pár szót a szemközti mecset takarító-emberével, intve őt, hogy ne áruljon nem-iszlám amuletteket. A férfi erre odakiáltott a szenthely körül gyülekező fiataloknak: „Ez a nő amerikai és elégetett egy Koránt!” A hölgy azonnal tudta, milyen óriási veszély – Amerika ellenes gyűlölet és vallási fanatizmus – veszélyezteti. „Nem vagyok amerikai és nem égettem Koránt!” – kiáltotta hangosan. Már nem használt: egyetlen fiatalember próbálta távol tartani a fenyegetően közeledő fiatalokat, majd egyetlen lövést adott le a levegőbe néhány rendőr. Farkhundát iszonyatos módon meglincselték: késelték, rúgták, taposták, megkövezték, egy autó áthajtott rajta, majd vonszolta egy darabig, végül felgyújtották. 5000-7000 fős tömeg gyűlt össze, fotózták, videózták a barbár őrületet, még szították is a gyűlöletet: Allah-u Akbar (Allah hatalmas) ordítozták. Tucatnál több rendőr nézte végig az eszeveszett lincselést.

Ami ennek a szörnyűségnek a jelentőségét növeli, az a „hivatalos” 40 napos gyász után következett.

Ashraf Ghani, az új elnök 10 neves afgánból (6 férfi és négy nő! – iszlám és laikus tudósok, képviselők, emberi jogvédők) álló bizottságot bízott meg a lincselés kivizsgálásával.
Annak ellenére, hogy a hivatalos szervek (kormányzati, rendőrségi, vallási) a gyilkosokat mentegetni, sőt egyesek dicsőíteni próbálták, a lakosság nagyobb részének elege lett a vallási őrületből. Általánossá vált a félelem, a nők rejtegetése, de a harag kifejezése is. Cikk jelent meg az „Al Jazeera”-ban, amely rámutatott, hogy míg a harminc éve folyó háború előtt az országban törvényes rend uralkodott, addig „az USA által vezetett 2001 évi nemzetközi beavatkozás óta az ‘erős emberek’ (strongmen) óriási mértékben gyarapodtak, miután pénzügyileg gazdagok és politikailag hatalommal rendelkezők lettek. Ennélfogva az erőszak és brutalitás kifizetődik. A bűnözés féktelen és többnyire büntetlen marad. A rendőrség, ügyészség és bírák körében kialakult korrupció felbátorította a bűnözőket, és a polgárok nem nagyon bíznak a jog erejében.”
A gyilkosok mellé álló hivatalos személyeket egy részét felmentették, kirúgták.

Az amatőr fotók segítettek a gyilkosok és tétlen rendőrök azonosításában. 30 lincselőt és 19 rendőrt elítéltek.

Mindezeknél fontosabb talán, hogy a temetésen – Afganisztán történelmében először – nem férfiak, hanem nők emelték vállukra a koporsót. Többségük fedetlen arccal és féktelen dühvel (arckifejezéssel, fenyegető ököllel) tette ezt. A temetésről készült fotók forradalmian új jelenséget mutatnak be: bátor, a vallási gyűlölet ellen és a nők jogai mellett fellépő nőket, akik szembe fognak szállni a barbarizmussal.

Meg merem kockáztatni: az USA által meghirdetett „a globális terror elleni végtelen háború” az „Al Jazeera”-ban írtakhoz fog vezetni mindenütt, ahol alkalmazzák.

Mennyire hasonlít a fenti lincselés az európai vallásháborúk egyik mozzanatához! (Idézet a „Beteg emberiség, mocsok világ” című könyvemből.)

Az egyik protestáns vezető, Gaspard de Coligny megölése nem állt példa nélkül. A lemészárolt ember hulláját kidobták az ablakon az utcára, ahol a keresztény arisztokrácia oszlopos tagja (herceg) duc de Guise rugdosta a tetemet, annak arcát is, és közben üvöltözte, hogy ez a király óhaja. A felhergelt tömeg feldarabolta, levágták a fejét, kezét és nemi szervét, végighurcolták az utcákon, meggyújtották, majd egy folyóba vetették. Ez sem elégítette ki őket, hogy ne táplálhassa a halakat se, kihalászták a maradványait és Montfaucon bitófájához vonszolták, hogy férgek martalékává váljon. …”


II. Oroszország – A meglőtt medve feltápászkodóban van

Az orosz medve (amelyik számtalan etnikum konglomerátuma) a Szovjetunió összeomlása után haldokolni látszott. Gyógyíthatatlan iszákos uralma alatt, kiéhezett haramiák rablóhadjáratának területévé válva olyan privatizáció-hullámra került sor, ami az amerikai Nobel-díjas közgazda, Joseph E. Stiglitz szerint a II. világháborúban elszenvedettel azonos nagyságrendű kárt, pusztítást eredményezett. Aki sejti, mit jelent ez, kapjon a fejéhez.

Vladimir Putyin történelmileg rövid idő alatt úrrá lett a helyzeten. Kalodába fogott egy-két „elszemtelenedett” oligarchát (a világrekord szaporasággal kolosszális vagyonokat összerabló pár tucatból), jól kihasználta az energiahordozók piacán kialakult (Kína ellen kialakított?) boomot, elkezdte a hadsereg fegyelmének helyreállítását, a legmodernebb fegyverek kutatását-fejlesztését-gyártását. Ma vadászrepülőgépei elképesztő manőverekre képes világelsők!

Hatalmát a demokratikus intézmények visszaszorításával, féldiktatórikus rendszer kialakításával „konszolidálta”!
(Itt és most mellékes kérdésnek tartom, de megjegyzem, hogy tiszta szívből utálom egyrészt a kaukázusi „rendteremtésért”, másrészt saját vagyonának mértéktelen gyarapításáért. Komoly vélemények szerint ő a leggazdagabb ezen a széles világon.)

Oroszországgal kapcsolatban olyan vélemény kifejtésére készülök, ami alapvetően különbözik az USA által diktált, és majdnem általánosan elfogadottal.

A kommunista világforradalom eszméivel szemben (öljenek meg, akik másként látják!), inkább a béke hívévé vált a Szovjetunióból visszamaradt vezér-ország. Természetesnek tartom, hogy próbálkozik a volt gazdasági-politikai tömörülés visszaállításával, ami eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Az Eurázsiai Gazdasági Unió három diktátor (vagy diktátorjelölt) vezette ország – Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország – szövetségeként jött létre tavaly, azóta Örményország is csatlakozott. További déli – gázon úszó – (muszlim) államok mérlegelik a csatlakozást, hírek szerint.

Ukrajna viszont – iszonyúan rossz gazdasági helyzetben – Európa mellett döntött, ami minden bizonnyal hosszúvá váló válságot idézett elő. Az ezzel járó csatlakozás az Európai Unióhoz és a NATO-hoz (!) Oroszország szemszögéből nézve több problémát jelent. Egyrészt a Németország egyesítéséhez hozzájárulás alkalmával (állítólag) Gorbacsovnak tett szóbeli ígéret – miszerint a volt Kelet-Németország keleti határainál tovább nem fog terjeszkedni sem az EU, sem a NATO – durva megszegését jelenti. (A volt európai szocialista országok „bekebelezését” még a Szovjetunió nyelte le: nem bírta a megszállással járó terheket.)

Most látom, hogy másutt idéztem már azt a megállapodást, amit a szóbeli után Oroszország írásban kötött a NATO-val (26). Ha nem tévedek, ennek a felrúgását is jelenti az USA által diktált EU-NATO ukrajnai akció.
Másrészt geopolitikailag és katonai stratégiailag megemészthetetlen volt számára a Krím, – és ezzel az egyetlen fekete-tengeri haditengerészeti kikötő, Szevasztopol – valamint az Ukrajna mintegy 30%-át kitevő orosz lakos elvesztése. Én teljes mértékben megértem a Krím visszaannektálását, amint azt több blogomban kifejtettem
(27, 28, 29).
A kelet-ukrajnai, oroszok lakta területek körül kialakult háborúskodásról már nehezebb egyértelmű véleményt alkotni. Nem tartom elvetemült gazemberségnek az EU-NATO uralom alóli kimentési kísérleteket, de csak akkor tekintem elfogadhatónak, ha tovább folyik Ukrajna amerikai fegyverekkel, és katonai „szakértőkkel” ellátása, azaz nyílt beavatkozás a konfliktusba, valamint az Oroszország elleni – mint mindig, most is – barbár embargó fenntartása, esetleg fokozása.
Csak remélni merem, hogy az EU meg-megjelenő fékje jobb belátásra bírja a konfliktust szító USA-t és a NATO-t, és megszületik a politikai megoldás.

(A három balti állam annyit szenvedett a Szovjetuniótól, hogy sose fog felejteni, az ő csatlakozásukról szó se lehet.)

Ami a béke biztosításáért tett – nem érdek nélküli – lépéseit illeti, elég, ha a Szíria elleni támadást meggátló diplomáciai akciójára utalok. Obama (a fekete elnök!) megfenyegette Aszadot: ha bebizonyosodik, hogy Szíria mérgesgázt alkalmaz, katonai támadást intéznek ellene. Mit tesz isten: gáztámadás ért egy körzetet Gúta térségében. Oroszország elintézte, hogy Aszad kötelezze magát nemzetközi ellenőrök vizsgálatának elfogadására. Bebizonyosodott, hogy nem a szír hadsereg használt gázt, és a tárolt gázmennyiséget engedték elszállítani az országból. A (szokásos) amerikai alibi felszámolódott.

A szíriai helyzet azóta mérhetetlenül romlott a Szaúd-Arábia vezette koalíció Jemen és Szíria ellen irányuló támadása miatt. (30)

A közelmúlt világossá teszi, hogy az Oroszországot nyugat (és dél) felől érő erős nyomás kelet felé tolja. Támaszt keresve, export-orientációját a gazdasági-politikai nyomás elől keletre igazítva, pénzügyi kiszolgáltatottság felszámolásában együttműködve mind szorosabb kooperációt alakít ki Kínával, és több más országgal.

Lássunk néhány példát!

A fejlődőnek (feltörekvőnek) tartott világ oszlopos, gyorsan fejlődő, és a gazdasági élcsoportba tartozó három országával – Brazíliával, Indiával és Kínával kereskedelmi megállapodást kötött, amihez csatlakozott a Dél-afrikai Köztársaság is.

A röviden BRICS-nek nevezett csoportosulás 2013-ban közel 3 milliárd embert képviselt, ami mintegy 40%-a a föld teljes lakosságának. Az öt ország összesített nominális GDP-je a világ GDP-jének mintegy 20%-át teszi ki. Két tagjelölt vár befogadásra: Indonézia és Törökország (!)

Ezen kívül Argentína, Egyiptom, Irán, Nigéria és Szíria is jelezte, hogy szívesen csatlakozna a gazdasági társuláshoz. Az érdeklődés orientáció-módosulást is jelez, így például Törökország feladni látszik az EU-hoz csatlakozás szándékát. Szíria esetében viszont rendkívül bonyolult problémakört kellene feloldani a csatlakozáshoz. Nagy érdeklődéssel várom, találnak-e megoldást a közösség országai?
A társulás az országaik közötti együttműködés fokozása mellett deklaráltan a globális gazdasági helyzet javításának eszközeit kívánja keresni, a pénzügyi intézményrendszer reformját és új globális tartalék deviza létrehozását tűzte ki célul. Ez utóbbi téma számtalan nem „transzatlanti együttműködés” körébe tartozó kooperáció célja, mutatva az USA terjeszkedésének, agresszív politikájának riasztó hatását.

A BRICS 2014 közepén shanghaji székhellyel létrehozta közös bankját, a New Development Bank-ot (Új Fejlesztési Bank).

A dollár-hegemónia elleni lépésként pedig létrehozták a 100 milliárd $ értékű tartalék-valuták alapot (Contingent Reserve Arrangement – CRA), amely az orosz pénzügyminiszter szerint mini-IMF. Szerintem – mivel első a dollárt-pódiumot megingató lépések közül (remélem, nem tévedek) – jóval nagyobb a jelentősége.

Csatlakozott a kínai kezdeményezésre alakult kormányközi szervezethez, az SCO-hoz (Sanghaji Együttműködési Szervezet) is. (Részletek Kínánál.)

Kissé meglepetten olvasom, hogy Peking és Moszkva komoly terveket sző egy Beijing-Moszkva-Berlin tengely kialakításához. Már rövidítéssel is megtisztelték a tervet: BMB. Nem érzékelem pontosan, mire alapozza a két birodalom Európa vezető hatalma magukhoz kötésének lehetőségét. Két szempont mindenesetre szembeötlő: Németország elsőként csatlakozott a Asian Infrastructure Investment Bank (Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank) megalapítói közé az európai országok közül; erőteljesen ellenzi Ukrajna felfegyverzését és Oroszország megregulázását embargóval és politikai nyomással.
A terv „ping-pong mérkőzése” lenne a már talán épülő Beijing-Moszkva szuperexpressz (két napos menetidővel) meghosszabbítása Lengyelországon keresztül Berlinig.
(Irodalom – 6)

Ugyanez a forrás tájékoztat arról, hogy az Oroszország és Németország között negyedszázada folyó párbeszéd a gazdasági együttműködésről és kölcsönös energiafüggőségről olyan stádiumba jutott, amikor a vállalkozók és pénzügyi szektor ki akar törni az EU határaiból, és az USA által állított korlátok alól. Az Oroszországgal folytatott, erősödő vita végeredménye 300 000 német munkahely elvesztése lehet.

A világ nem nagyon lepődött meg az orosz-kínai 400 millárd dolláros gázvezeték szerződés aláírásán és építésének megindulásán. Pedig ez a projekt történelminek tekinthető: ezzel indul meg fizikailag megfoghatóan a két ország közötti stratégiai együttműködés.

Hogy mennyire szorosabbá válik a két ország közötti együttműködés, arra most csupán két példára futja. Kína kötelezettséget vállalt, hogy ha az USA szorítása miatt Oroszország bajba kerül, kisegíti gazdasági-pénzügyi akciókkal. Oroszország viszont beengedett kínai tőkét két olajipari cégbe is, amelyekkel szállítási szerződést is kötöttek. A kínai olaj-óriás, a CNPC (Chinese National Petroleum Corporation) 20%-os részesedést nyert el a Novatek jamali cseppfolyós földgáz létesítményében, valamint 49%-os részesedést a Rosneft kelet-szibériai olaj fejlesztési projektjében. Ez is történelmi fordulat, az orosz olajipar eddig szigorúan zárt terület volt a külföldi tőke előtt.

Megfigyelők szerint előfordulhat, hogy az Államok a közeljövőben el fog gondolkodni azon, miként vesztette el Oroszországot, átengedve azt Kínának. Az SCO ugyanis minden bizonnyal felveszi tagjai sorába Indiát, Pakisztánt és Iránt idén nyáron, Ufában, ezzel oly mértékben megerősítve azt, hogy Ázsia legjelentősebb gazdasági erejévé válik, sőt, van vélemény, miszerint a NATO ellenpontjának lesz tekinthető (a magam részéről ezt túlzásnak tartom).
Azt viszont kiemelem, hogy a szervezet egyik legfontosabb célja megszüntetni a dollár-elszámolást az energia-kereskedelemben, petrojüant, illetve petrorubelt alkalmazva.

Magyar szakértő véleménye szerint oly alacsony Oroszország beruházási rátája, hogy néhány év múlva ez a gazdaság összeomlásához vezethet. Valószínűnek látom, hogy a Kínával kialakult kapcsolatok és közös érdekek ki fogják húzni ebből a gödörből is.


III. Ázsia – Kína esélyei (és a többiek)

Kínával érdekes előzmény miatt ismerkedtem meg. A golfklubom 19. lyukánál (kocsma) beszélgettünk egy magát az országot előrevivő 3%-hoz soroló rózsafejű nagyokossal, aki Kína közeli bukását jósolgatta. Határozottan ellentmondtam, indokait sorban cáfolva. „Ja, mert komcsi vagy!” – kiáltott fel. Hazamentem, és a Kínába régóta vágyó feleségemnek OK-t mondtam: menjünk, nézzünk körül az összeomlás előtt álló birodalomban.

A két hét alatt látottakat (meg a hozzá olvasottakat) megírtam a weblapomon (www.amrita-it.com/china/china.htm), majd a „Világok, népek, emberek című könyvemben.

A most következő sorok nem annyira ebből az élmény-csokorból származnak, inkább a mai helyzetet igyekeznek körvonalazni.

Kína évszázadokig a világ vezető – és nem hódító, békés – gazdasági hatalma volt. Aztán jött a nyugati beavatkozás, Japán, a II. világháború, majd a maoizmus embertelen évtizedei. Természetesen a „békés hatalom” vita tárgya, de még a hírhedten kemény Zbigniew Brzezinski is érdekesen fogalmazott valahol: „Kínának nem éri meg háborúzni.”

Mióta – Szingapúr mintájára – megnyitotta kapuit és belső piacát a kapitalizmus előtt, fantasztikus fejlődésnek indult, ami ma is, ha lassuló ütemben is, folytatódik.

Kína történelmi időmérést tekintve percekre van attól, hogy a világ vezető gazdasági hatalmává váljon.

Érdekes összehasonlításokat tartalmaz Pepe Escobar könyve (Irodalom – 6): miként hajszolja a világelsőséget az USA, és miként közelíti meg a kérdést Kína. Rendkívül érdekes elemzés! A lényege, hogy míg az Egyesült Államok csak az Irak elleni háborúban jó egybillió (tíz a tizenkettediken!) dollárt pazarolt el, megölt – hiteles nyugati szakértők számbavétele szerint – 1,3 millió embert, amivel nem érte el igazi célját: az iraki bábkormány több éves huzavona után nemzetközi tendereken „osztotta el” az olajmezők kiaknázási jogát. A tenderek nyertesei messze nem kizárólag amerikaiak, osztoznak rajta angolok, hollandok, sőt oroszok és kínaiak is! Ezzel szemben Kína óriási kedvező hiteleket nyújt, beruház, vásárol természeti kincseket, közös vállalkozásokat alapít, mindig ügyelve arra, hogy a gazda-ország ne érezze vesztesnek magát! Idézek egy cikkből (Irodalom – 24): A kínaiak hálókat szőnek és hosszú távra számolnak. Nincs se demokrácia-elvárás, se hűség megkövetelése a helyi elittől.” Kié lesz a világ, kérdezem?

A világ köztudata többsége szemében még kommunistának tartott pragmatikus Kína belső eredményei hihetetlenek.

Számomra legfontosabb, hogy a tőke kezében lévő országokkal ellentétben Kína tudatosan törekszik a szegény rétegek felemelésére. Világbanki adatok szerint a „virágozzék minden virág” politika meghirdetése óta mélyszegénységből normális szintre emelt népesség száma pár éve félmilliárd volt, a közelmúltban pedig már 600 millióról szólt ugyanaz a hírforrás. A kínai politikát és folyamatokat rossz szemmel nézők a még mindig nyomorban élők magas számát (a félmilliárddal szemben 70 millió állt a Világbanknál), és a munkanélkülieket állítják. Igaz, önmagukban nagy számokról van szó, 7 Magyarországnyi emberről, illetve munkanélküliek piacairól, ahol szerszámaikat mutatva árulják magukat kisiparosok, mint a Moszkva-téren volt szokás, de a szándék tagadhatatlan. És biztos vagyok benne, hogy nemcsak emberségességről van szó, hanem bölcsességről is. Azt hiszem, John F. Kennedy mondta, hogy amelyik ország nem tud munkát biztosítani lakosainak, annak nincs jövője. A munkanélküliség, nyomor „lefelé húz”, lassítja a fejlődést, frusztrálja nemcsak az érintetteket, hanem az adott társadalom minden tisztességes tagját.

Indiával szemben, ahol a túlzott népszaporulat lefogása nem sikerült, Kína be tudta vezetni a „csak egy gyermeket támogat az állam” kegyetlen féket, amivel gyakorlatilag stagnálásra fogta a népességet. Vitatható az intézkedés bölcsessége, de segítette az életszínvonal gyors emelkedését.

A gazdasági, azon belül technikai fejlődés elképesztő. Részletes adatokkal nem kívánom untatni a kedves olvasókat, tény, hogy két évtizeden keresztül évi tíz százalékon felüli, illetve az utóbbi 3-4 évben valamivel az alatti GDP-növekedéssel vágtatott az élen haladó gazdasági hatalmak után, és mára csak az USA van előtte bruttó GDP-t tekintve. (Mire a könyvet lezártam, el is hagyta!)

Tömör értékelést ad a Világbank (31). A korábbinál rosszabb szegénységi adatot most a hivatalos „nemzeti szegénységi vonal” (2300 yüan/év) alatt élő 99 millióban adja meg. Ez durván 1 USD/nap korlátnak felel meg, tehát mélyszegénységről van szó.

A vörös nagyokos miatti túránk alatt egyik ámulatból a másikba estünk. Sanghaj fantasztikus. Késő este, sötétben buszoztunk a reptérről a szállodához, és amint a színes kivilágításban pompázó felhőkarcolók közelébe értünk, az útitársak hangos hörgésére figyeltem fel: a látvány több mint káprázatos volt, letaglózott bennünket.

És az egész út során nem győztünk csodálkozni. A múlt emlékeinek sora elmondhatatlan: a kerámia-hadsereg az első császár síremlékénél, több ezer éves kőtábla-könyvtár… A modern élet pedig utánozhatatlan: gyors, és tartós anyagokat használó építkezés, pazar szállodák, épphogy megépült óriási repülőterek, zökkenőmentes, udvarias kiszolgálás…

Hazaérve heteken keresztül kutattam Kínát könyveket olvasva, az interneten keresgélve. Rátaláltam a kasztrált Hu admirális óriási hajóira, armadájára, amivel Kolumbusz előtt körbehajózta a világot, arra, hogy Formozát (Tajvant) megelőzve a világ legnagyobb devizatartalékával rendelkezik, hogy Tajvan elektronika-exportjának több mint felét a népi Kínában gyártják, hogy a két ország között rohamtempóban nő a kereskedelmi forgalom, és Tajvan a legnagyobb beruházók közé tartozik Kínában, hogy épül a Tibetbe vezető szuperexpressz (azóta megépült), hogy (akkor még csak) 17 000 km szuperexpressz-vonal építésébe kezdtek. Később értesültem arról, hogy a világkiállítás Sanghajnak ítélésétől a megnyitásig 240 km metróvonal épült, hogy az olimpia előtt Pekingben a létező 6 sztrádagyűrűn kívülre még hármat építettek.

És tisztaságtól ragyog minden…

Felfigyeltem az oktatás kezelésére: mindenek előtt, mindennél fontosabbként fejlesztik! Lentebb részleteket is írok…

Mint Oroszországnál már említettem: nemzetközi bankot alapított (32)! Egyrészt könnyebbé válik a tagállamok beruházásainak finanszírozása, másrészt a Világban konkurenseként is szerepelhet. Mindenképpen növeli a tagállamok szerepét az ázsiai térségben.

Most lapozgassunk egy kicsit a Kínáról szóló hírek, értékelések között:

A Sárkány évszázada lesz a huszonegyedik, mondja Pepe Escobar.
Néhány szemelvény az ezzel foglalkozó írásból. (Irodalom – 25)

Lelkileg felkészülten várok minden Kínáról szóló hírt, most mégis meglepett a Sárkány lépéseinek gyorsasága és monumentalitása.
Hosszú a cikk, megpróbálom tömören érzékeltetni, miként értékeli az országgal kapcsolatos történéseket a régió szakértője.

A sokak által krízisként értékelt éves 7%-os növekedés irigylésre méltó. Nemcsak mert a leggyorsabb fejlődést tükrözi, hanem mert a világ legnagyobb hatalmának a fejlődéséről van szó. Kína most lépte le az USA-t.
[Olvasva a hírt tátva maradt a szám. Gyorsan ellenőriztem. Azonnal rátaláltam Joseph E. Stiglitz cikkére
(33). Hamarabb megtörtént az USA lelépése, mint azt a korábbi adatok alapján gondoltam. Kína máris a legnagyobb gazdasági hatalom a világon! Idézem a cikk címét: „Harsonaszó nélkül – sőt, némi aggállyal az új státusza miatt – Kína nemrég megelőzte az Egyesült Államokat mint a világ legnagyobb gazdasága. Ez ébresztő, és annak kell lennie, de nem az a fajta, aminek a legtöbb amerikai gondolná.”]
Mindeközben rendkívül komplex átrendeződés folyik az országban. A gazdaság motorjának szerepét a fogyasztás vette át a beruházástól. A GDP 46,7 %-át a szerviz-szektor adja, míg a termelés csak 44%-át.

Most küldött erőtől duzzadó geopolitikai üzenetet Nyugatnak három hatalom: Kína, Oroszország és India. Sietve finomhangolják véglegesre országaik közös stratégiáját: olyan gazdasági folyosók hálózatának létrehozását Eurázsiában, amit a kínaiak „új selyemút”-nak hívnak. Kína ennek tengeri változatát is szervezi Zheng He admirálisnak a Ming-dinasztia alatti tengeri útjait modellezve. (Irodalom – 26)

Közben Moszkva és Peking dolgoznak a Transz-Szibériai vasút szupergyorssá fejlesztésén. A Kazahsztánon keresztül vezető, Kína által épített vonal két napra csökkenti a két főváros közötti utazást. 242 milliárd USD-ba fog kerülni. Meg fogja előzni a már aláírt szerződés alapján a két ország között épülő (eddigi legnagyobb) gázvezeték.

Beijing kötelezettséget vállalt, hogy az erősödő stratégiai partnerséget kulcsfontosságú pénzügyi és gazdasági segítséggé alakítja, ha az embargó és olaj-háború sújtotta Oroszország azt kéri. [Oroszországnál is utaltam erre a meglepő lépésre!]

További adatok:

  • 40 000 mérföld (cca. 70 000 km új szuperexpressz vasút épül Kínában.

  • 160 kínai város lakossága haladja meg az egymillió főt, nem kevesebb mint 250 város háromszorozta meg az egy főre eső GDP-jét 1990 óta.

  • Kínában már nem városokról, hanem város-klaszterekről kell beszélni, amelyek egyenként 60 milliót meghaladó lakost látnak el. Jelenleg 20 ilyen körzet létezik, egyenként európai ország mérettel.

  • Az ország termeli a világ lakossági légkondicionálóinak 80%-át, a PC-k 90%-át, a mobiltelefonok 70%-át, a napelemek 70%-át és a cipők 63%-át.

  • A világ kutatás-fejlesztésének 12,8%-a történik Kínában, amivel lehagyták Angliát és Európa nagy részét.

  • Agresszív erővel váltják át az alacsony szintű összeszerelést magas technológiai gyártásra. Exportjuk jelentős hányadát teszik ki az okostelefonok, meghajtó-rendszerek és autók (következnek a repülőgépek).

Gyorsan nő a középosztály. Míg 2009-ben az csendes-óceáni ázsiai térségben a világ középosztályának csak 18%-a élt, addig az OECD jövendölése szerint 2030-ra el fogja érni a 66%-ot. Észak-Amerika és Európa 2009-ben a világ középosztályának tekinthető emberek 54%-át látta el, 2030-ra ez az érték 21%-ra csökken.

És ami szerintem a legfontosabb: 1998 óta a GDP oktatásra fordított hányada háromszorosára nőtt; a főiskolák száma megduplázódott; és mindössze egyetlen évtized alatt felépítették a világ legnagyobb felsőoktatási rendszerét.

A tanulmány-jellegű cikkből sugárzik, hogy Kínában a magán- és állami szektor szorosan összefügg, együttműködik. Ez lehet a neoliberális, ön- és világpusztító kapitalizmusból kivezető út?

Néhány következtetésem:
Kína bölcsebb az egész világnál [Állítólag Nixon is ezen a véleményen volt, amikor a népi Kína ENSZ-be felvételéről vitázott.].
A Kínát gyalázók rettegnek, tudják, hogy lelépi őket.
Minden nyugati támadás, piszkálódás Oroszországgal szemben csillagászati méretű ostobaság (az ő részükről): újabb okot, lendületet ad Oroszországnak, hogy csatlakozzék az ázsiai konglomerátumhoz. Mondom ezt annak ellenére, hogy Putyint és rendszerét szívből utálom (l. fentebb). Nem fogom tudni (mások se) megállítani a történelem kerekét!

És nagy kérdés:
Meddig fogja a világ (természet, erőforrások…) bírni ezt a szédületes fejlődést?

A Sárkány 2001-ben létrehozta a Sanghaji Együttműködési Szervezetet (SCO) Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán részvételével. Megfigyelő országok: India, Irán, Mongólia, Pakisztán. Mint fentebb már említettem, India, Pakisztán és Irán (a nukleáris vitája ellenére) felvételt fog nyerni még idén.

Kína modern selyemutak programja egyébként szédületes. Mivel az USA haditengerészete a dél-kínai tengert ellenőrzése alá vonta, Kína szárazföldi gazdasági-kereskedelmi selyemutak kiépítését kezdte el, amelyek integrált infrastrukturális „szőnyegek” lesznek. Utak, szuperexpressz-vonalak, csővezetékek és kikötők fogják összekötni Nyugat-Európával és a Földközi tengerrel.

Szinte észrevétlenül indult el a talán délinek nevezhető selyemút első szakaszának építése az ősi főváros, Xian és az ujguri főváros, Ürümcsi között, aminek folytatása Közép-Keleten, Iránon, Irakon, a török Anatólián keresztül egészen a csodálatos Velencéig fog futni.
Tervezik „tengeri” selyemút kiépítését is. Kína Fujian
tartományából fog indulni, és a Malaka szoroson, az Indiai-óceánon keresztül Nairobiig fog vezetni, majd a Szuezi csatornán keresztül a mediterrán térségig.

Öt földrajzi térséget kíván ily módon felfűzni: Oroszországot, mint Európa kapuját, a Közép-Ázsiai sztán-okat, Délnyugat-Ázsiát (Irán, Irak, Szíria, Szaúd-Arábia és Törökország), a Kaukázust és Kelet-Európát (Fehéroroszországot, Moldovát, és a stabilitásától függően Ukrajnát).

Eddig a cikk.

Ha azt mondja valaki minderre, hogy fantazmagóriák, gondoljon bele, hogy Kína volt a világ vezető hatalma évszázadokig, hogy Hu admirálissal az élen körbehajózták a világot Kolumbusz előtt, és jól feltérképezték a földet, és hogy másodpercekre van az ország attól, hogy lelépje az USA-t. [Bocsánat, itt tévedtem, már lelépte!] Én már nem fogok meggyőződni az igazamról, Önök – ha fiatalok – igen.

Tovább lapozok a fenti cikken túli információkban:

A robotok alkalmazása a következő évek meghatározó trendje Kínában – fogalmazott februári jelentésében az IFR nemzetközi robotikai szövetség. A szervezet adatai szerint jelenleg minden tízezer munkásra harminc robot jut az országban, miközben Japánban 323, Németországban 282.

A “teljes állású” robotok száma kétévenként megduplázódhat, így 2017-re Kínában alkalmazhatják a legtöbb robotot a világon.

Türkmenisztánból csővezeték épült, csatlakozik hozzá Kazahsztán. „…a világ legnépesebb állama hatalmas összegű beruházásokkal segíti a térség posztszovjet államait, de teszi mindezt úgy, hogy közben a nyersanyagoknak Kínába szállításához szükséges infrastruktúrát (vasút, csővezeték) is kiépíti.” (…) ”Ezeken felül Kazahsztán és Kína megállapodtak a kazah urán Kínába történő szállításáról is. Rövid ideje ugyanis a közép-ázsiai állam lépett elő a világ legnagyobb urán-kitermelőjévé. Kína bejelentette: 2012-ig 24.200 tonna uránt kíván importálni Kazahsztánból.„ (oroszvilág.hu)

Kína növekvő kőolaj és gázszükséglete miatt vált ez stratégiai energiabiztonsági kérdéssé. Most először köti össze Kínát két új vezeték külföldi országgal, gázt szállít Türkmenisztánból és olajat Kazahsztánból.

A csővezetékeket elég fontosak tartják ahhoz, hogy Hu Csin-tao elnök 2009-ben a türkmenisztáni Karakórum-sivatagba utazzon, és egy jelképes csappal maga nyissa meg az 1770 km hosszú gázvezetéket.
Ez a gázvezeték 2012-ben vagy 2013-ban éri el maximális, 40 milliárd köbméteres szállítókapacitását. Türkmenisztán 30 évre szóló gázszállítási megállapodást kötött Kínával, aki kizárólagos beruházói engedélyt harcolt ki a dél-jolotani gázmezőkre, amely az egyik legnagyobb a világon.” (ujgur.hu)

Azt hiszem, felesleges tovább sorolnom a hihetetlenül hangzó híreket. Gyorsan alakul a világ második szuperhatalma, és úgy tűnik, nem kíván csendőrré válni még a saját régiójában sem.

És a többiek,

írtam az alcímben. Ezen gondolkodva arra az elhatározásra jutottam, hogy egyedül Indiával foglalkozom néhány szónál többet. A cél ugyanis nem a teljesség, hanem azon országok, gazdaságok helyzetének vizsgálata, amelyek fontos szerepet játszhatnak a közeljövő alakulásában. Japánt nem tartom ilyennek, lassan de biztosan veszíti el előkelő pozícióját a világgazdaságban. Koreát igen, legalábbis Dél-Koreát, de nem érzem, hogy az igazi nagy „játékosok” közé kellene sorolnom. Vietnam ragyogóan fejlődik, és sokat javított pár évtized alatt a szegénység helyzetén, kis mérete, és a fővonalakon kívül maradása miatt azonban nem érzékelem, hogy komoly szerepet játszhat a világ térképén. Lehet, hogy visszatérek még ehhez a gondolatmenethez.
Annyit azonnal hozzáteszek, hogy természetesen mindhárom ország oszlop lehet bármely gazdasági közösségben. És további országokat is vizsgálnom kellene, de a tervezett terjedelembe nem férnek bele.

És álljunk csak meg egy pillanatra! Dél-Korea tervgazdálkodást folytatott, írja ifj. Simon György (34). Erről most értesültem. Tudom viszont, hogy Japán régóta él ezzel az Átkos eszközzel. Hogy ma is így van-e, nem nagyon érdekel. (Mégis megnéztem: ma is így van! (35). Amikor ez a két ország szárnyalt, tervezte a gazdaság legfontosabb területeit. Így tesz ma Kína és Vietnam is, részben talán a kommunista hagyományokat követve, de mivel mindkettő nem kommunista, hanem pragmatikus rendszer, arra kell felfigyelni, hogy a leggyorsabb gazdasági növekedés többször (nem merem leírni, mert nem vagyok benne biztos, hogy többnyire) tervgazdálkodással történik.
Itt csupán megjegyzés erejével bír, hogy ahol komoly katonai (és űrkutatási) fejlesztés folyik, az mindig tervgazdálkodást követel meg: a katonák megfogalmazzák az elérendő eredményt, a fejlesztők attól csak egyeztetett eltérésekkel térhetnek el.
Nem szocialista, gombostűig menő tervgazdálkodás,
bölcsebb, de az!

Tehát: India

Indiában hét évet töltöttem – két szakaszban – a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben. Könyvet írtam róla: „7 év a csodálatos Indiában és két nepáli túra”. Valóban csodálatos világ, elsősorban befogadókészsége, fantasztikusan más világlátása, a világot mozgató erők bölcsebb értékelése miatt, feledhetetlenek azonban építészeti emlékei is. Számos tudomány bölcsője: az „arab” számrendszert ők találták ki, a 0 szám felfedezése is az ő érdemük, 1000 évvel Európa előtt tudtak perspektivikusan ábrázolni, könyvtárnyi eposzaik varázslatos fantáziavilágot tárnak fel… Sorolhatnám, de lépjünk át a mai világba.

Pár évvel azután, hogy végleg búcsút intettem Indiának (1985), a szocialista tervgazdasághoz hasonló (de azzal messze nem azonos) gazdasági rendszert, és a külkereskedelem, pénzügyek túlzott kontrollját lazították, ami új lendületet adott a gazdaságnak. A kétezres években Kína nyomdokaiba lépett, és annak fejlődésétől alig maradt el. Már ottlétemkor a világ első 10 gazdasági hatalma csokrába tartozott, ezen belül sikerült előre lépnie. A fejlődő világ egyik oszlopaként politikai jelentősége is tovább erősödött. Több gazdasági csoportosulás tagja, ha sikerül stabilizálnia Pakisztánnal kapcsolatos helyzetét, a világ térképén még előkelőbb helyet foglalhat el.

India alapvető problémája mind a mai napig a szinte elképzelhetetlen szegénység és masszív rétegek kitaszítottsága. Bár többnyire csak a gyarmatosító angolok idején kialakult szegénységet emlegetik (alapvetően joggal), amikor egy-egy éhínség-hullám milliókat vitt a sírba, meg merem említeni, hogy Gautama Buddha azért döntött az előkelő, gazdag világ elhagyása mellett, mert meglátta a szülei palotáját körülvevő szegénységet (Kr.e. 563-ban született). A múlt század hatvanas éveiben újra csúcson járt a szegénység, akkoriban a lakosság valamivel több mint 50%-át adták a mélyszegénységben élők. Próbáltam elfogadható adatokat találni a gyors gazdasági fejlődés adta lehetőségek kihasználásáról a szegénység elleni harcban (Garibi Hatao), de képtelenség eligazodni a sűrűn változtatott kritériumok, felmérések adatai között. Amikre építeni tudtam, azok egyike 1,25 $/nap/fő-vel (ami mélyszegénységet jelent), másika a kormány „hozzájut-e naponta ételhez” felső limitével számol. Úgy látom, nem hibázok nagyot, ha azt a következtetést vonom le, hogy India lakosságának valamivel több mint 20%-a, közel 300 millió ember még mindig elviselhetetlen szegénységben él. Találkoztam olyan adattal is, ami 60% körülire teszi a valamivel jobb szinten szegények számát. Ezzel nem foglalkozom, mert gyomorforgató lenne.
Ilyen terhet hordozva India nehezen tarthatja meg a vezető gazdasági hatalmak között elfoglalt helyét.

IV. Az Európai Unió – Vergődés marad?

Csodálatos lépéssor volt az Unió létrehozása azon a kontinensen, amit évezredeken keresztül gyűlölet és iszonyatos háborúk uraltak.
A szocialista állam (kis) képviselőjeként is eljutottam oda a nyolcvanas évek második felében, hogy hazánk felvételének gondolatát osztottam meg az akkori Külkereskedelmi Minisztérium (KKM) középszintű vezetőivel. A NATO-t eleve gyanúval kezeltem: ahol fegyver van, azt alkalmazni is fogják – mondja valami ősi bölcselet.

Súlyos hibákat követtek el azonban: a gazdaságpolitika iránytűjeként az akkor uralkodó neoliberalizmust fogadták el, és transzatlanti szövetségre léptek az Egyesült Államokkal. Az adott történelmi periódusban mindkettő érthető lépés volt. A baj, hogy az Unió vezérkara ragaszkodik hozzájuk, amikor a neoliberalizmus már több évtizede harsogóan bizonyítja alkalmatlanságát a fejlődés biztosítására, valamint amikor az USA és a vezetése alatt álló NATO agresszív, az Államok világcsendőr pozícióját szolgalelkűen támogató szervezetté alakult át.

Kétségkívül a nap kérdésévé vált, fenn fog-e maradni ez az Európa, sőt az egész világ jövője szempontjából fontos szövetség. Mert egyelőre csak annyi, és annak is nagyon bicegő. Rég a tagállamok feletti hatalommal, központi kül- és pénzügyi kormányzással, minden tagállam által használt közös valutával, uniós hadsereggel rendelkező tényleges Európai Egyesült Államoknak kellene lennie. Amíg ez nem jön létre, ingó-bingó szép fűszál marad, de az is lehet, hogy szétesik.
A szétesés irányába több jelenség utal, részben egy-egy tagállam koncepciója nem egyeztethető össze a közösség szorosabbá tételével, részben csoportérdekek fékezik a fejlődést. Az előbbi problémát képviseli hazánk jelenlegi uralkodó „elitje”, annak demagóg mértékű nacionalista irányvonala, de a most újraválasztott Cameron vezette Nagy-Britannia politikája is, ami állandó jelleggel a közösségi érdekek fölé emeli az ország kizárólagos érdekeit. Annyira, hogy a választási propaganda részeként használt „népszavazással döntjük el, maradunk-e az EU-ban” kényszerítő erővé válhat. Győztesként kénytelenek lesznek még idén megtartani a népszavazást, aminek eredménye – véleményem szerint – döntően attól függ, Cameronék a bennmaradás, vagy a kilépés mellett fognak-e politizálni. Ha kilépnek, nagyobb kárt okoznak maguknak, mint az Uniónak. Nem gyarmattartó hatalom többé, nem lesz kifosztható kincsesláda a birtokukban.
A csoportérdekek is többrétűek. Egyrészt ellentétes az eurót használó országcsoport és a többiek érdekköre, másrészt mind nagyobb a szakadék a déli, rendkívül eladósodott, és az erős nagyok központi magja között. Másként fogalmazva: a megszorítások hívei (és alkalmazói) és a megszorítottak között. Igazi szövetségi állam, közös költségvetés, közös valuta esetén ez az ellentmondás ki sem alakulhatna.

Növekszik a transzatlanti érdekek kiszolgálása körüli (egyelőre jórészt lappangó?) ellentét is. Az Ukrajnával kapcsolatos amerikai követelések és lépések tették ezt nyilvánvalóvá, amikor a tagállamok egy része, Németországgal az élen ellenezte mind az Oroszországgal szembeni embargót, mind a fegyverszállításokat Ukrajnának. Egyértelműen üzleti érdekeiket sértő intézkedéseknek tartották és tartják ma is. Hasonló helyzet alakult ki, amikor vezető EU-tagállamok – az USA figyelmeztetése ellenére – alapító tagként vettek részt a Kína által szervezett Asian Infrastructure Investment Bank-ban. Ez a lépés teljesen nyilvánvaló szembenállás Amerika terjeszkedési politikájával.

Nem lehet nagyon csodálkozni, hogy több (nyugati) elemző a transzatlanti kapcsolatok lazulásaként értékeli a legutóbbi eseményeket, és járható útnak tartja a Beijing-Moszkva-Berlin tengely kialakítását.
Az se tekinthető véletlennek, hogy Merkel kancellár-asszony ugyan nem vesz részt az e sorok írása közben Moszkvában zajló ünnepi díszszemlén (70 éve verték ronggyá a fasizmust), de május 10-én koszorút fog elhelyezni az ismeretlen katona sírjánál, a Kreml mellett, külügyminisztere, Frank-Walter Steinmeier pedig még a győzelem napi ünnepségek előtt látogat el az egyik legszörnyűbb német vereség helyszínére, Volgográdba, az egykori Sztálingrádba. Mi ez, ha nem távolodás az USA hibbant embargójától, ami a közös győzelem ünneplésére hirdettetett ki. És aminek (a távolmaradásnak) a falka-tag köztársasági elnökünk is behódolt!

Nem lehet nem megemlíteni, hogy az EU gazdasági szempontból cca. egy évtizede a sikertelen országcsoportok közé sorolható. A már említett neoliberalizmus, és különösen a csökönyösen alkalmazott megszorításos gazdaságpolitika mellett a válsághelyzetek meg-megismétlődése, a déli tagállamok sorozatos megsegítése, valamint (cca. egy éve) az orosz embargó sorolhatók az okok közé. Milyen az a gazdasági közösség, ahol a kizárólag harácsra koncentráló, saját ipar nélküli gazdasággal kínlódó magyar kormány említésre méltó GDP-növekedéssel büszkélkedhet? Ha így folytatja az EU, halálra van ítélve.

Itt is megemlítem, hogy az USA által keményen „javasolt” transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás nem segíteni fog, hanem tovább fogja borítani az USA és EU közötti egyenlőtlenséget. Csakis az amerikai multinacionális cégek további előretörését támogathatja. Különösen a genetikailag módosított magvak exportjában érdekelt cégektől (Monsanto) fél az európai mezőgazdaság. Az amerikai zsinór kötélre váltása nem jelent megoldást, Európa jobban tenné, ha alaposabban szétnézne a világban.
És az innováció világában. Az innovációban sántán mozgó Európa lemarad mind az USA-tól, mind az ázsiai óriástól. Így marad a stagnálás!
(Friderikusz génbiológiával foglalkozó műsorában tudós mondta ki – igaz, lehet, hogy csak a saját tudományágára értve – a „miben marad el Magyarország?” kérdésre válaszolva: mindenben!)

Közben az USA támogatásával tovább folyik a kelet-délkelet felé nyomulás. A fentebb már elemzett ukrán konfliktus mellett élesen kirajzolódik két további Oroszországgal szomszédos állam „befogása”: most folyik a rigai csúcs, amelyiken Grúzia és Moldova társult tagságát kívánják megerősíteni. Nem tűnik bölcsnek sem a társulni vágyók, sem az EU részéről a „keleti társulás” politikája. A társulók valószínűleg nem a haladás, hanem a stagnálás útjára lépnek, a befogadók pedig tovább feszítik az amúgy is éles ellentéteket Oroszországgal. (Figyelem: talán a legnagyobb, de biztos a két legnagyobb nukleáris hatalom egyike!)

Saját kérdésemre válaszolva jósolom: Igen, marad a stagnálás!


V. Dél-Amerika (és Közép-Amerika)

Dél- és Közép-Amerika a múlt század utolsó két évtizedéig „tipikus” diktátorok uralta földrész volt, ahol az országok többségét a hadsereg vezette. Ha annak lehet nevezni az embertelen terrort, amit általánosan alkalmaztak.

Mára megfordult a helyzet: a legtöbb országban demokratikus rend honol, írott alkotmánnyal rendelkeznek.

Ugyanakkor a földrész a világ legszegényebb régiói közé tartozott. Részben még tartozik is. Ma Dél-Amerikában kilenc ember közül egy napi két USD alatti jövedelemből él (vásárlóerő paritáson mérve).

Számomra nem volt kérdés, mely országokra koncentrálom a figyelmem, amikor Dél-Amerika jelenével és jövőjével foglalkozom. Brazília, Argentína, Venezuela, Bolívia és – bár Közép-Amerikához (a Karibi-térséghez) tartozik – Kuba biztos szerepelni fognak a térképemen. Miért is?

Mert ezek az országok balra tolódnak (ha lassan is), illetve mert gyökeresen változik a helyzete (Kuba). Gyorsan érdemes azt is tisztázni, mit jelent az én világszemléletemben a „bal”. Nem színeket, nem ideológiákat, nem demagóg szólamokat, még csak nem is fegyveres szabadságharcot. Az egyetlen igazi mérce: megtesz-e mindent a kormányzat az adott ország egész lakossága érdekében, azon belül fontos kérdésként kezeli-e a szegénység felszámolását?

Mint legnagyobb, és gazdaságában is legerősebb, természetesen Brazília foglalja el az első helyet. A régión belüli helyzetét erősíti a BRICS is, amely a BRICS Development Bank megalapításával, és a Contingent Reserve Arrangement tartalék-alappal (100 md $) nagyot lépett a Világbank szerepének háttérbe szorításában. A bank ugyanis alapításkor ugyan „csak” 50 md USD-vel indult, de alaptőkéjét 350 milliárdra kell emelnie. Nagymértékben növeli egyrészt az ország presztízsét, és hitelképességét, másrészt Dél-Amerika országai kedvezőbb feltételekkel jutnak hitelekhez, mint amilyenekkel a washingtoni konszenzus pénzügyesei dolgoznak.

Jelentős – bár inkább politikai, mint gazdasági – együttműködés alakult ki az USA által erőltetett (és megbukott) FTAA-t (Free Trade Area of Americas) ellenzők által létrehozott, szolidaritáson alapuló kereskedelmi és kulturális alakulat, „a mi Amerikánk népeit szolgálónak” nevezett Bolivári Szövetség (ALBA), amelynek Antigua és Barbadua, Bolívia, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Kuba, Nicaragua, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, valamint Venezuela a tagjai. Az FTAA-t Hugo Chavez egyszerűen Latin Amerika annektálása tervének, kizsákmányolása imperialista eszközének nevezte. Hasonló véleményt nyilvánított róla Bolívia elnöke, Evo Morales is.
Az ALBA tagállamai közös bankot alapítottak (
Bank of the South, 20 milliárd USD alaptőkével, de – hírek szerint – gyakorlatilag csak papíron létezik) és közös pénznem, a sucre bevezetése mellett döntöttek az egymás közötti kereskedelmi tranzakciók megkönnyítése érdekében. A 2010-től érvényes valutával az amerikai dollárt kívánják kirekeszteni a dél-amerikai kereskedelemből. Úgy tűnik, egyelőre nem sok sikerrel, így is feltűnő azonban, mennyire igyekszik ez a régió is (Ázsiával párhuzamosan) szabadulni az USA monopol eszközeitől.

Brazília egyébként két további szempontból is külön figyelmet érdemel. A világ 8 legnagyobb gazdasági hatalma közé tartozik, és fejlődése is jelentős, a század eleji 2-3 éves stagnálást leszámítva évi 5% körül gyarapszik a kilencvenes évek óta. Azon kevés országok egyike, ahol figyelmet fordítanak a szegények helyzetének javítására, (most nem találom az adatot), emlékeim szerint több mint 30 millió emberfőt emeltek ki a nyomortelepek világából.

Számomra érdekes és fontos Amrita lányom véleménye is, aki egyetemi hallgatóként ösztöndíjjal töltött rövid időt Brazíliában. Csupa öröm-élményről számolt be: elsősorban az emberek sokrétűsége, fajgyűlölet nélküli világa és életöröme tette kivételes élménnyé számára az ott töltött időt. Szakmailag is kiválónak értékelte az ottani egyetemet. 

Miért nem Argentína a következő? Nem igazán tudom. Talán mert nem foglalkoztam vele annyit se, mint a többiekkel. Hallottam argentin csodáról, amikor 2003-ban „…Néstor Kirchner lett a megválasztott elnök. Kirchner elnöksége alatt Argentína adósságcserét hajtott végre, amelynek eredményeként 66%-kal csökkent a törlesztőrészlete, újratárgyalta szerződéseit a Nemzetközi Valutaalappal és másokkal, valamint ismét államosított néhány korábban privatizált céget. Pillanatnyilag Argentína a gyors gazdasági növekedés és politikai stabilitás időszakát éli.” (a wikipedia Argentina lapjáról). Jó példája a neoliberalizmussal folytatott áldatlan küzdelemnek, amin túljutva tud az ország stabilan fejlődni.
A szegénység a századvégi csúcsról javult, de ma is számottevő (eltérő értékelések léteznek, talán a 26% a legvalószínűbb).


Hosszú értékelést érdemelne
Venezuela. Olyan események színtere (volt) ugyanis, ami forradalmian új elemeket tartalmaz. Kiemelkedő, ahogy a megszorongatott (multinacionális) tőke ellen vívott küzdelemben Hugo Chávez demokratikus (a magukat demokratikusnak hívott országok legtöbbjénél demokratikusabb) eszközökkel tartotta meg a hatalmat. Amint a parlamentben meginogni látszott a bizalom, népszavazást írt ki, és az egész világ által figyelt, ellenőrzött népszavazásokon mindig győzött. Még akkor is, amikor – a rendszerét ért támadások hatására – ellátási zavarok támadtak. Példaértékű hatalomgyakorlás!

Egyértelmű volt, hogy lépéseinek sora irányult a szegénység felszámolására. Közösségi tanácsokat (Bolivári missziók) és a dolgozók által vezetett szövetkezeteket hozott létre. Földet juttatott a szegényeknek, egyben addig meg nem munkált területeket vonva be a mezőgazdasági termelésbe. Talán legfontosabb reformja a multinacionális vállalatok államosítása volt a kulcsiparágakban. Ezt is másként csinálta, mint a volt szocialista államokban történt: általában teret hagyott a volt tulajdonos tőkének is.
Statisztikai adatokkal kellene alátámasztanom, amit emlékezetből írok: a világ egyik leggazdagabb olajkincsén fekvő ország egyik legszegényebb népének életszínvonala gyors tempóban és jelentősen javult. Az oktatásügyben és egészségügyben komoly segítséget nyújtott Kuba, pl. 20 000 orvost küldött, amit Chávez olajár-kedvezménnyel fizetett meg.

Valamelyik írásomban így értékeltem a Venezuelában zajló eseményeket: Lehet, hogy megvalósítható az emberarcú szocializmus?

Nem valósult meg. A neves közgazdászok által „holland betegségnek” (főként gyors természeti gazdagodással járó valuta-felértékelődés, ami a gyáripar visszaesését hozza) keresztelt súlyos krízis következett be, ami egyéb gazdasági gondokkal erősítve visszaesést okozott az életszínvonalban, szociális ellátásban. Egy példa: a pár évvel előbb még a rendszer büszkeségének tartott egészségügy ma – az internetről vett leírás szerint – a magyarországi helyzethez hasonló mélységbe süllyedt.

A Chávez helyére – választásokkal – lépő Nicolas Maduro ugyan „A Legfőbb Boldogság Alminisztériuma” elég demagóg névvel alapított intézménnyel kiemelten kezelte a szociális intézkedéseket, de nem tudott úrrá lenni a problémákon. Áttért rendeletekkel kormányzásra (a parlament többszöri jóváhagyásával), ami tart mind a mai napig. Úgy tűnik azonban, hogy egy újabb „szocializmus-álom” haldoklásának vagyunk szemtanúi. Hogy milyen mértékben oka ennek az állam túlzott szerepe a gazdaságban, és milyen nagyságrendet képvisel a tőke ellenállása, külön könyv megírását igényelné.

Nyugati megfigyelők szerint (is) így is döntő szerepe van Hugo Chávez sikereinek ahhoz, hogy szinte egész Dél-Amerikát elöntötte a „rózsaszín áradat” (pink tide): baloldali, vagy legalábbis középbaloldali, a szociális kérdésekkel komolyan foglalkozó kormányok kerültek hatalomra, kivéve Kolumbiát, Guatemalát, Panamát és Hondurast.
A többi ország és első számú vezetője szocialistának és/vagy anti-imperialistának tartja magát. A vezetőiket – mint arra érdemeseket – a jegyzetekben sorolom fel
(36).
Ez a baloldali blokk egyértelműen szemben áll az Egyesült Államokkal.

Bolívia jelentőségét abban látom, hogy lakosságának 55%-a indián, amivel valószínűleg világelső a megmaradt őslakosság aránya tekintetében. Az emberirtó gyarmatosítás óta először került hatalomra olyan kormány, amelyik az indiánok érdekeit messzemenően figyelembe veszi. Többek között azért is, mert az alkotmányos választással hatalomra került Evo Morales maga is indián.
Teljesen szokatlan volt a győzelme (53,7%), majd újraválasztásának (64,22%) mértéke, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy pártjának deklarált célja az őslakosság határozott támogatása, és szocialista rendszer megvalósítása.

Két tényt emelnék ki Morales eredményeiből: egyrészt elsők között írta alá a Dél-amerikai Nemzetek Uniója (UNASUR) megállapodást, másrészt a bolíviai központi bankban tárolt tartalékvaluta és arany értéke a 2000 évi, a Hugo Banzer Suarez kormány alatti 1.085 milliárd USD-ról az Evo Morales kormány alatt 2014-ig 15.282 milliárd USD-ra növekedett. Rekord teljesítménynek tűnik!

Chile Dél-Amerika mintaállama, olvasom a HVG két évvel ezelőtti cikkében (37). Majd azt, hogy Panamában 10,5, Peruban 6,2, Chilében pedig 5,5 százalék a GDP növekedési üteme.

Nem akartam ezekkel az országokkal foglalkozni, de így nem hagyhatom ki őket.

Visszagondolva, miért nem akartam Chilével foglalkozni, be kellett vallanom magamnak, hogy minduntalan az a kegyetlenség villant fel, amivel az alkotmányos választáson hatalomra került, marxista alapokon álló Allende-t – az USA erőszakos, a CIA-t évekig foglalkoztató támogatása mellett – megölték, majd követői tízezreit kínozták meg, mészárolták le. Számtalan azok száma, akik eltűntek.

Ma pedig mit hallani erről a valószínűleg csodálatosan szép országról?

Az Augusto Pinochet által vezetett rezsim 1990-ben ért véget, miután elvesztette az 1988 évi népszavazást, és egy balközép koalíció követte, amely négy elnökségi perióduson keresztül kormányzott 2010-ig. Chile ma Dél-Amerika egyik legstabilabb és leggazdagabb országa. Vezet a latin-amerikai nemzetek rangsorában az emberi fejlődés, a versenyképesség, az egy főre jutó jövedelem, a globalizáció, a béke állapota, a gazdasági szabadság, és a korrupció alacsony megítélése tekintetében. Előkelő helyet foglal el a régióban az állam fenntarthatósága, és a demokratikus fejlődés területén. Chile alapító tagja az ENSZ-nek, a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének.” (wikipedia)
Nem kell hozzátennem semmit!
(Lecke Magyarországnak: a népszavazást olyan pártok és párt-forgácsok tömörülése nyerte meg, amely a keresztény eszmerendszertől a szocialista gondolkodásig terjedő széles skálát testesített meg!)

A Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségével – sajnos – itt találkoztam először. Kubánál visszatérek hozzá.

Peru teljesen szűz terület számomra, kivéve természetesen, amit bárki megtanulhatott diák korában, illetve, amit a gyarmatosításról, az ellene vívott harcról, illetve az indián birodalmakról hallhatott, olvashatott, láthatott (Machu Picchu).
Így nem lenne sok értelme a diktátorokkal, népelnyomással foglalkozni, elégnek látok egy mondatot idézni a magyar wikipedia-lapról: „
Amióta megbukott Fujimori rezsimje, Peruban harcolnak a korrupció ellen, stabil a gazdasági növekedés; 2001-ben Alejandro Toledo, 2008-ban Alan García, majd 2011-ben Ollanta Humala Tasso lett az elnök.”
Gazdaságilag a rendkívül gyorsan fejlődő országok közé tartozik, és bár intézkedések történtek az egyenletesebb elosztás érdekében, a lakosságnak még mindig több mint 30%-a szegény, és közel 10%-a él mélyszegénységben.

Panama ugyancsak szegényes helyet foglal el ismereteim kincstárában: a csatornán, az azzal összefüggő rekord „panamán”, valamint az USA szokottnál is erőteljesebb nyomásán és a csatorna építése körüli akciókban való aktív részvételén kívül csak információkban tudok kutakodni.

A csatornadíjak továbbra is jelentős részét képezik Panama GDP-jének, bár a kereskedelem, bankok, és turizmus jelentős és növekvő ágazatok. Panama Közép-Amerika második legnagyobb, és egyben a leggyorsabban növekvő gazdasága és a legnagyobb egy főre eső fogyasztója. 2013-ban Panama 5. helyet foglalt el latin-amerikai országok között a Human Development Index (Emberi Fejlődés Index) szempontjából, és 59. a világon. 2010 óta Panama továbbra is a második legversenyképesebb gazdaság Latin-Amerikában a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Indexe szerint.” (wikipedia/Panama)

A lapon látható fotók is gazdag ország benyomását keltik.
Ennek ellenére találtam 2008-as adatot, amely szerint a lakosság 28%-a szegény volt, és 11% felett volt a mélyszegénységben élők száma. Remélhetőleg ez az adatsor azóta javult. Erre utal az is, hogy a munkanélküliek (hivatalos) aránya
2.7%!

A három kiválóan fejlődő ország teljesebbé teszi a Dél- (és Közép-) Amerikáról rajzolt képet. Talán jelen írás összefoglalójában részletesebben fogok foglalkozni a kialakult igen pozitív képpel. Most csak annyit, hogy Afrikán kívül Európát is lekörözte, legalábbis ami az eltérő elveken működő országok összefogási képességét, a jó növekedést és az általános stabilitást illeti.

Utólag be kell vallanom, hogy a Dél-Amerikára vonatkozó ismereteim igencsak frissítésre szorultak. Meglepetéssel olvastam Klopfstein-László Kornél – Chilével kapcsolatban már említett – cikkét, idézek is belőle:

Csakugyan, az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a dél-amerikai növekedés tavaly 3,1 százalékos volt, a globális bővülés pedig mindössze 2,2. Míg az eurozóna gazdasága alig fél százalékkal nőtt ez idő alatt, addig Panamában 10,5, Peruban 6,2, Chilében pedig 5,5 százalék volt ez a mutató. A dél-amerikai növekedés ráadásul végig az uniós átlag felett teljesített az elmúlt nyolc évben. (…)

A sokéves gazdasági konjunktúra hatására természetesen megindult a középosztály kiszélesedése is. A Világbank honlapján fellelhető adatok alapján 2003 és 2009 között a létminimum alatt élők száma 44-ről 30 százalékra csökkent, a latin-amerikai középosztály pedig 103-ról 152 millió főre növekedett. Megfigyelők szerint ráadásul ennek a rétegnek a jövedelme soha nem volt még ekkora. (…)

Ez az intenzív belső kereslet lehet a kulcsa annak, hogy a dél-amerikai gazdaság ilyen könnyedén átvészelte a globális pénzügyi válságot’ – mondta a hvg.hu-nak nyilatkozó Daniella Huertas perui közgazdász, hozzátéve, hogy nem szabad alábecsülnünk a jegybanki döntések hatását sem. Néhány ország ráadásul olyan fiskális élénkítő csomagot jelentett be, amely növekvő pályán tartotta a gazdaságot.”

(Vissza kellett lapoznom, és néhány elévült közlésem ki kellett javítanom.)

Rendkívül izgalmasnak találom, mennyire közel áll Dél-Amerika ahhoz, hogy teljes (vagy majdnem teljes) területét közös gazdasági szövetségbe vonja. Két jelentős konglomerátum létezik jelenleg, az Andoki Közösség és a MERCOSUR. Az első, amely vámunió, a wikipedia szerint négy tagállamot foglal magában: Bolíviát, Kolumbiát. Ecuadort és Perut. Igyekeztem tisztázni, hogy az egyik alapító állam, Venezuela kilépett-e, vagy tagja maradt-e, de ellentmondó információkba ütköztem, és a jelen tanulmány szempontjából nem tartom fontosnak a tisztázását. A kilépés szándékára egyértelmű hírek mutatnak, de annak visszavonására is vannak utalások, így én arra szavaznék, hogy Venezuela végül a két államcsoport közötti csatorna szerepére vállalkozott.

A MERCOSUR tagállamai Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay és Venezuela (!). Társult országok: Chile, Kolumbia, Ecuador és Peru. Megfigyelő országok: Új-Zéland (meglepő!) és Mexico.

Ennek a közösségnek a céljai túlhaladják az Andoki Közösség-ét: vámunión túl szabadkereskedelmet, áruk, emberek és valuta szabad áramlását is szerepeltetik céljaik között. Az alapszerződés többszöri módosítását követően ma vámuniónak és kereskedelmi blokknak kell tekinteni.

Teljesen egyértelmű, hogy a két blokk a Dél-amerikai Nemzetek Uniója (Union of South American Nations – UNASUR) létrehozásán fáradozik!

A cikk olvasása után javítottam: nem fáradozik, tulajdonképpen létrejött!
Lássuk csak! Idézek az UNASUR wikipedia-lapjáról:


„Az UNASUR alapító okiratát
2008. május 23-án írták alá Brazíliavárosban, de még nem minden állam ratifikálta. Az alapító okirat szerint az unió központja Quito-ban, Ecuador-ban van. A Dél-amerikai Parlament székhelye Cochabamba-ban, Bolíviában, míg a központi bank, a Dél Bankja (angolul: Bank of the South), székhelye Caracasban, Venezuelában lesz.

A 2010. május 4-én Campana-ban tartott találkozójukon a DNU tagállamok állam- és kormányfői két éves megbízatással Néstor Kirchner korábbi argentin államfőt választották az UNASUR főtitkárának, fő feladataként pedig a szervezet politikai képviseletét jelölték meg. Ez az első lépés az Unió hivatalos szervezeti felépítésének kialakításában, mely felváltja majd a korábbi Andoki Közösség és a MERCOSUR hasonló szervezeteit. Bár a vezetőség székhelyének korábban Quito-t jelölték meg, Kirchner megválasztásakor bejelentették, hogy a főtitkár és az őt támogató szervezet Buenos Aires-ben kezdi meg működését.”

Érdemes ránézni Dél-Amerika térképére: szorosabb, a kontinens minden országát – kivéve a francia gyarmat (!) Francia Guyanát – magában foglaló Unió. Két ország, Peru és Argentína ratifikálta a megállapodást, teljesen valószínűtlen, hogy meg fog bukni. Hatalmas eredmény a résztvevő országok és a világ egésze számára, de óriási pofon az Egyesült Államoknak, amelyik folyamatosan, töretlen lendülettel támogatta évtizedeken keresztül a tömegeket taposó, aljas diktatúrákat a kontinensen!

Dél-Amerika térképe

Ha ez megvalósul, a világ egy lépéssel közelebb kerül a békés, a szegények érdekeire is figyelmet fordító társadalom megvalósításához. [És az én régóta ápolt jóslatomhoz, miszerint a világ hat blokk kialakulásához fog eljutni néhány évtizeden belül: Európa, Ázsia, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Afrika (sajnos, nem érem meg) és Ausztrália – Új-Zéland.]

Mint említettem, szó lesz olyan országról is, amelyiket azért kaptam tollvégre, mert gyökeres változás várható az életében.

Ez Kuba, amelyik végre megszabadulhat a kegyetlen és ostoba amerikai embargótól. Legalábbis létrejött a legmagasabb szintű kapcsolat a két ország között. És a jelen írás pillanataiban az USA törölte Kubát a terrort támogató országok listájáról.

Talán összevethető ezzel az eseménnyel Putyin látogatása, aki leírta Kuba 36 milliárd USD adósságát. Annyira jelentős lépés, hogy az egész régiót napokig foglalkoztatta.
Kubában is megfordultam és megírtam az élményeimet a weblapomon is, és a „Világok, népek, emberek” könyvemben is. Diktatúrának diktatúra, szocialistának szocialista, számtalan hiba, bűn és történelmi csapás áldozata. Exportálni akarta a forradalmat, mint egykor a Szovjetunió is. Mindenfelé küldött katonákat, fegyvereket, nem sok sikerrel.
Meglepett, hogy a forradalom exportjával kísérletező Che Guevara népszerűbbnek tűnt Fidel Castronál, bár – ellenkező híresztelésekkel szemben – ő is népszerű Kubában.

A társadalmak két legfontosabb oszlopát, az egészségügyet és az oktatásügyet viszont rangjának megfelelően kezelte és kezeli ma is. Több dél-amerikai ország, például Venezuela is, orvosokat és egészségügyi felszereléseket kapott Kubából, szinte ingyen. A feltétel az volt, hogy a szegény körzetek ellátására használják a segítséget.

Az általános gazdasági elmaradottság, monokultúrális termelés (cukornád, dohány), rányomja a bélyegét a lakosság életszínvonalára. Szegénység – és számtalan korlát (deviza, utazás) – uralja a lakosság életét.

Pár éve enyhülnek a körülmények, az EU tőkései kisebb-nagyobb vállalkozásokban vesznek részt. Megjelent a kőolaj. Lehet, hogy ez az amerikai közeledés fő oka.

Akárhogy is van, az embargó megszűnése, a szabályzók enyhülése, a termelés és a turizmus fellendülése ugrásszerű javulást hozhat az egész nemzet számára.

Most, hogy megismerkedtem Dél-Amerikával, és mindjárt ismerkedni fogok a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségével (CELAC), abban kell reménykednem (kubai szemüvegen keresztül), hogy Kuba további életét a déli államközösségek fogják meghatározni, és nem az EU, még kevésbé az USA.
Siettem a CELAC-kal. Fantasztikus szövetség lesz, ha életképes marad. Közel 600 millió lakosával, 20 millió négyzetkilométer területével ez a 33 tagállam
közel 7 billió dolláros GDP-ből eredő vásárlóereje révén a világszínvonal 3. helyén álló nagyhatalom, továbbá a világ legnagyobb élelmiszer és harmadik energia-termelője. (38)

Valószínűnek tartom, hogy Hugo Chavez és Fidel Castro szoros barátsága szülhette ennek a monumentális szövetségnek a gondolatát. Bizonyság, hogy Raúl Castro az elnöke (ha igaz, nem sikerült gyorsan ellenőriznem).


VI. Afrika – A tőke és fegyverek legújabb célpontja?

Afrika is meglepetéssel szolgált számomra: létezik Afrikai Unió.
A szervezet célja az afrikai államok gazdasági együttműködésének megteremtése, és a köztük támadt konfliktusok kezelése. Ezen kívül az afrikai országok egységének, szolidaritásának és együttműködésének az előmozdítása, szuverenitásuk és területi integritásuk védelme, valamint a gyarmatosítás maradványainak felszámolása a szervezet feladata. A 2002. július 9-én megtartott államfői értekezleten az új afrikai kezdeményezés szellemében változtatták a nevét az Afrikai Egység Szervezetéről Afrikai Unióra. Marokkó kivételével valamennyi afrikai ország tagja. (wikipedia)

A Dél-amerikai Nemzetek Uniója is hagyott kétséget az emberben: vajon életben sikerül-e tartani ezt a számtalan szempontból különböző országot, ahol pár évtizede még a diktatúrák voltak jellemzőek és ropogtak a fegyverek?

Afrika viszont annyira bonyolult képlet, hogy akkor lennék bölcs, ha egyszerűen kihagynám. Amit ugyebár nem tehetek meg, ha már ekkora fába vágtam a fejszém. Pedig nem lehet kétség afelől, hogy ezt a szervezetet képtelenség egyben tartani. Miből jutok erre a következtetésre?

Azt hiszem, észak-dél irányban három szeletre vághatom a kontinenst. Északon maradnak az arab országok, amelyeket lentebb, az Arab Világ fejezetben fogok tömören taglalni.

A déli csücsköt az a Dél-afrikai Köztársaság foglalja el, amelyről már említést tettem a BRICS-szel összefüggésben, és amiről szólni fogok még később.

A középső, fekete sávot viszont tényleg legjobb lenne békén hagyni. Ez a sáv a kapitalizmus egyik legszomorúbb áldozata, amihez jelentősen hozzájárul az őslakosságból kiválasztódó/magát kiverekedő vezetők ostobasága, korrupt volta, esetenként megalázó kiszolgáltatottsága. Ez a sáv következik most.

Talán kitérő, de úgy vélem nem árt áttekinteni a tomdispatch.com főszerkesztőjének cikksorozatát:

Afrika van soron! – állítja Nick Turse (39). Minden bizonnyal igaza van, hiszen egyrészt csúcson jár a földek felvásárlása is, a mélyebben (olaj, gáz) és magasabban (erdők) fekvő természeti kincsek kiaknázása, letarolása mellett, de rohamosan terjed a korábbi amerikai intervenciók, öldöklések, rablások, valamint iszlám-ellenes retorika kiváltotta ellenállás, káosz. Meg „kellett” alakítani 2008-2009-ben az AFRICOM-ot (African Command), hogy kizárólag az Afrika feletti hatalom biztosításával foglalkozó, gyors csapásmérést lehetővé tévő katonai formáció álljon rendelkezésre. Külföldieket is sikerült bevonniuk. Lássuk csak, kiket: az amerikai U.S. Special Operations Command (SOCOM) és U.S. Army Special Operations Command mellett Franciaország (régi gyarmatosító hatalom, nem tud leszokni róla), Norvégia, Dánia, Németország és Kanada. A szerző összesen 13 országról tud, kíváncsi vagyok, hány volt gyarmattartó van a kimaradtak között? Ezek is, a kimaradtak is mit keresnek tulajdonképpen Afrikában? Kivéve az USA-t, ők tudják!
Az AFRICOM weblapján kutakodva nem találtam a hiányzó országokat, rátaláltam viszont a lényegre: célja az USA nemzeti érdekeinek előmozdítása (és hogy a helyiek is pozitívnak érezzék, hozzáteszi: és a regionális biztonság, stabilitás és prosperitás elősegítése). Ki hallott már ilyet: megnevezni egy kontinenst és kifejezni, hogy az annak a nevével létrehozott hadtest idegen hatalom érdekeit hivatott szolgálni. Arcátlanság a köbön! De úgy is viselkedik, mintha a saját földjén gyakorlatozna, élesben.

Megpróbálom néhány bekezdésben értékelni a közép-afrikai sávban működő hadtest tevékenységét, annak eredményeit.

Míg az USA Myanmarban fellép a gyerekkatonák alkalmazása ellen, az Amerika által támogatott Dél-Szudán gyerekkatonái – Nick Turse szerint – felmentést nyertek, mint amerikai érdekeket szolgálók. Obama mentette fel őket a Kongresszus 2008-ban hozott „Child Soldiers Protection Act (Gyerekkatonák Védelme Törvény) hatálya alól. (Maga a törvény is képmutató, álnok: mi van az Irakban anno, Szíriában és Jemenben most megölt, és drónokkal folyamatosan gyilkolt gyerekekkel?) Az amerikai támogatás egyébként a katonai vezető, Garang kiképzésétől kezdve fegyverek Etiópián, Eritreán és Ugandán keresztüli szállításából állt a „felszabadító hadsereg” – Sudan People’s Liberation Army, rövidítve SPLA – részére. (Megjegyzem, hogy a hadsereget ismertető weblapban a komoly fegyverzet felsorolásában szinte kizárólag szovjet-orosz gyártmányok találhatók. – Nyilván a még egységes Szudánból kerültek a leváló Dél-Szudán kezébe.) Böngészve a cikket, igen széleskörű katonai jellegű támogatásról értesül az olvasó, kivéve a nehéz-fegyverzetet. Az ok a Dél-Szudánról szóló wikipedia-lapból válik világossá: Dél-Szudán rendelkezik a harmadik legnagyobb olaj-tartalékkal a szubszaharai térségben. A kormány adatai szerint a költségvetés bevételi oldalának 98%-át az olajbevételek adják. (40)

Nézzünk mélyebbre, mire alapozza Tom Engelhardt, Nick Turse főszerkesztőre támaszkodva, hogy Afrika válhat a következő célponttá.
Dél- (és Közép-) Amerikát tanulmányozva nekem is eszembe jutott: az amerikai katonai-hadiipari komplexum nyilván Dél-Amerika „elvesztése” miatt is keresi az új terjeszkedési útvonalakat. Mivel Oroszország betart Ukrajnánál, a Távol-Keletet mind jobban eluralja Kína, a volt Szovjetunió déli államai hol kínai, hol orosz érdekszférához fűződnek, az Arab Világ mind nagyobb része – elsősorban az USA-nak köszönhetően – ronccsá vált, logikus Afrikában erősítenie.

Nick Turse könyvet írt a témáról: „Tomorrow’s Battlefield: U.S. Proxy Wars and Secret Ops in Africa Egyelőre nem jutott rá időm, folytatom a cikksorozatban elhangzottak értékelését. Glenn Greenwald és Noam Chomsky egyaránt mélybe látó műként szól a könyvről

A szerző állítja, hogy Mali vagy Nigéria vagy Niger vagy akár egy tucat más afrikai ország lehet a következő áldozat.
Bamakóban, Mali fővárosában nemrég fulladt folyóba hat ember egy hídról lezuhant autóban. Három amerikai tiszt és három prostituált. Az egész éjszakát átitalozták. Nem ritkaság katonák közt, csak azért furcsállja a szerző, mert olyan országban történt, amelynek demokratikusan megválasztott elnökét Amerikában kiképzett tiszt által vezetett puccsal távolították el, és amellyel az USA egy hónappal korábban megszakította katonai kapcsolatait. Legalább furcsának mondja
a szerző az epizódot.

Az AFRICOM viselkedését nehéz megnyugtatónak tartani, mivel csak 2014-ben 674 regisztrált akcióra (misszióra) került sor, amit növekvő mértéktelen ivászat, prostituáltakkal folytatott szex, drogfogyasztás, szexuális bűntett, más formájú erőszak kísérte.

A szexuális bűntény egyébként általános az amerikai hadseregben, és nem mind jelentik: „…azok a katonák, akik szexuális zaklatást jelentenek be, 12-szer nagyobb valószínűséggel valamilyen formájú megtorlásban részesülnek, mintsem hogy a nemi bűncselekmény elkövetőjét elítélnék”. (41)

Nem írok további részleteket az amerikai hadsereg és az AFRICOM külső-belső bűneiről, megtalálhatók a (42)-ben és (43)-ban.

Ennyi volt a kitérő.

Számomra új megnevezést is hozott a cikk: „proxy war”. Olyan háború, amelyet valamelyik nagyhatalom gerjeszt, de nem ő maga vívja meg, hanem a begerjesztettek. Magyarul: ez az AFRICOM feladata.

Sok időt töltöttem Dél-Szudánnal, mert klasszikus példa: ömlik az olaj, jól elhatárolható a lelőhely felett élő etnikum az északiaktól, fel lehet őket piszkálni, hogy követeljék maguknak az ellenőrzés jogát, ki lehet képezni egy-két vezéralakot, fegyveres „függetlenségi”-harcot lehet kirobbantani és táplálni…

Töprengtem egy darabig, hogy is haladjak tovább? Úgy döntöttem, néhány országot még körülírok. Olyanokat, amelyekben tombol a szegénység, pedig természeti kincsekben gazdagok, és amelyekkel már foglalkoztam korábban.

A szegénység ugyanis instabilitást „generál”, melegágya a demagógiának, és a terrorizmus felé fordítja a kétségbeesett elméket. Azaz vonzza az amerikai hadsereget is.
Rátaláltam egy „éhínség világtérképére”
(44), és kiemeltem közülük az ezen kritériumoknak megfelelőket (kövér font). Mankónak elfogadható, de egyrészt 2010-es adatokon nyugszik, másrészt kimarad belőle Szomália is, Magyarország is:

Ordít, hogy a három súlyosabb kategóriát uralják az afrikai országok.

Szélsőséges mértékű éhínség: Kongói Demokratikus Köztársaság, Csád, Eritrea.

Veszélyes szintű éhínség: India, Nepál, Vietnám, Jemen, Etiópia, Szudán, Niger, Madagaszkár, Mozambique, Zimbabwe, Zambia, Tanzánia, Angola, Burkina Faso, Togo, Libéria, Sierra Leone, Guinea-Bissau.

Súlyos éhínség: Guatemala, Bolivia, Mongólia, Pakisztán, Myanmar/Burma, Indonézia, Fülöp-szigetek, Namíbia, Botswana, Lesotho, Sváziföld, Malawi, Kongó, Cameroon, Nigéria, Benin, Ghána, Elefántcsont-part, Guinea, Szenegál, Mali, Mauritánia.

Nem a világtérkép sorrendjében foglalkozom az egyes országokkal, hanem saját ismereteim mértéke szerint sorolok:

Nigéria is az egyik legjobb példa arra, miként teheti tönkre az olajgazdag ország lakosságának nagyobb felét a multinacionális vállalatok sora, a diktatórikus (katonai) vezetés, a korrupció és hozzá nem értés kombinációja.
Írtam már róla a blogjaimban, keményebben és részletesebben, mint teszi azt a magyar wikipedia-lap, és egy itthoni vélemény.

A szakértői (Biedermann Zsuzsánna) vélemény szerint „az ország a szubszaharai Afrika legnagyobb és a világ tizedik legjelentősebb olajkitermelője”.

A magyar wikipedia a katonai vezetőkre hárítja a felelősséget: a katonai vezetők egyben egységesek voltak: elherdálták az ország jelentős olajjövedelmeit. – hangsúlyozza. Ebben nyilván igaza van, de ez csak a maradékra vonatkozik. Az alapgond ugyanis az, hogy a multinacionálisokkal kötött megállapodások elemi hibákkal voltak teli, a játszma az ország és a koncessziókkal rendelkezők között már az alapoknál eldőlt a multik javára.

Ennek az összetett gazemberségnek az eredménye, hogy a lakosság rendkívüli mélyszegénységben él. Valahol olyan adattal is találkoztam, hogy az ilyen súlyos helyzetben élők aránya eléri a lakosság kétharmadát. Remélem, sikerül rátalálnom a forrásra. Egy adat: Az utóbbi 10 évben Nigéria lakosságának több mint 50%-a szenvedett a szegénységtől, 60% fölé emelkedő hullámokkal. (45)

Nem csodálkozom a Boko Haram létrejöttén, és sikeres terjeszkedésén az északi – főként iszlám hívők által lakott – területeken. Az Iszlám Államhoz közeledő, vagy talán már csatlakozott fanatikus terroristák módszerei természetesen megengedhetetlenek, a szervezet üldözendő. Jobb lenne azonban a szegénység ingoványos talaját megszüntetni…

Hogy az amerikai hadsereg milyen mélyen hatolt be Nigéria életébe, nem tudom. A szakértői vélemény szerint „Amerikával is van Nigériának egy kiképzéssel kapcsolatos egyezménye. Ezt a megállapodást, amely szerint amerikai katonák segítik a nigériaiak kiképzését, nemrég mondták fel.” A felmondó fél Nigéria volt…(46)
Felúszik emlékeim tárházából, hogy az első európaiak, akik itt partraszálltak, magas kultúrával találkoztak.

Csádról is vannak halvány emlékeim, amikor a szegénység méreteivel, okaival foglalkoztam. Akkor világos volt, hogy a Nigériában alkalmazott kizsigerelő módszerek eredményeként az olajgazdagság nem segített a szegényeken.

Eltérő adatokkal találkozik az ember. Biztos, hogy a csádi szegénység falusi. Van hírforrás, amelyik szerint a lakosság 80%-a él a szegénység-vonal alatt, de nem olvastam 54% alattiról.

Az olajkitermelést ma az ExxonMobil vezette, a Chevron-ból, a Petronas-ból álló konzorciumot (+ChevronTexaco-ból az „Oil in Chad” weblap szerint (47), amelynek sem a dátumát, sem a szerkesztőit/tulajdonosait nem lelem). Ez a lap is alátámasztja a véleményem. Viták a multik, a Világbank és a kormányzat között, visszalépések a kutatástól, termeléstől, a megállapodások „egyoldalú módosítása” a kormány által (világos, nem?: rosszak voltak számára a feltételek, és a multik nem engedtek), háborúk, szudáni menekült-áradat, akiket az abszolút szegény Csád befogadott (mit szól hozzá Orbán?).
Itt megállok, hihetetlen, ami ebben a nyomorult országban folyik.

Niger a legszegényebb, éhínséggel kínlódó ország, pedig 2011-ben a világ negyedik legnagyobb uránérc-kitermelője volt. Helyben dúsítják, majd Franciaországba exportálják az uránt. Számottevő foszfát- és külszíni szénbányászat is folyik.

Hogy lehet egy uránban gazdag ország koldusszegény?

Nem lehet nem megállni egy röpke pillanatra. Az angol wikipedia-lapban leltem rá az 1885-ben tartott „Berlini konferenciára” amelyen az európai gyarmatosító hatalmak felosztották egymás között afrikai érdekszféráikat, aminek eredménye többek között, hogy Franciaország megerősítette katonai erőfeszítéseit, és biztosította uralmát a neki „kiosztott” országokban, így Nigerben is.

Míg 1870-ben Afrikának mindössze 10%-a állt európai ellenőrzés alatt, 1914-re a kontinens 90%-ára terjedt ki, két ország, Etiópia és Libéria maradt független.

Nem véletlen: a konferencia egyik gúnyneve „Scramble for Africa” (Tülekedés Afrikáért!) (48)

Idióta világban élünk, nem? Egy évszázaddal egy kontinens feldarabolása és abszurd kegyetlenséggel elnyomása után ezeket az országokat fogadtuk el követendő demokratikus, erkölcsös, katolikus példaképnek. Ha nem akarok finomkodni: ez kész röhej, kérem!

Egy bekezdés az angol wikipedia-lapból:

Ennek [a gyarmatosításnak] része volt számos katonai hadjárat, beleértve a Voulet Chanoine Missziót, amely hírhedtté vált a menetközben elkövetett fosztogatások, nők megerőszakolása és számos helyi civil megölése miatt. 1899 május 8-án, Sarraounia királynő ellenállásának megtorlásául, Voulet kapitány és emberei lemészárolták Birni-N’Konni falu minden lakóját, amit a francia gyarmati történelem egyik legbrutálisabb mészárlásának tekintenek. A francia katonai expedíciók nagy ellenállással találkoztak számos etnikai csoport, különösen a hausa és tuareg etnikum részéről. A leginkább figyelemreméltó tuareg lázadás a Kaocen-i volt.”

Megjegyzem, jártam a a tuaregek fővárosában Ghadames-ben, ami az akkor még Líbiának nevezhető országban volt (és nem a tönkretett, káoszba fulladt roncsban), a Tunéziával és Algériával alkotott háromszögben. Ijesztő látványt nyújtottak az első, fogadó, kétméteres férfiak, akiknek csak a szemük villogott az öltözékükből. Aztán táncoltak, tevelovagoltak, olyan ebédet adtak, amin minden vendég mögött állt egy férfi, a vendég minden mozdulatára reagálva. („Világok, népek, emberek”/Líbia) Aranyos emberek, akik kiváló harcosok hírében álltak. Hogy tudhatták leigázni őket a franciák?

Nem kellett sokat keresgélnem, mit csinál az AFRICOM Nigerben? Csak be kellett írnom a Google-ba: „az amerikai hadsereg Nigerben”. Éppen a második drón-bázisát építi Agadeznél, Niger, és ezzel az Észak-afrikai sáv alatti sáv kellős közepén (49), ahonnan nemcsak Nigert felügyeli, hanem Maliban is „dolgozik”. Innen értesültem arról is, hogy Etiópiából pedig Szomáliába reptet pilóta nélküli repülőgépeket.

Mindezt a volt gyarmattartó Franciaország támogatásával teszi.

Már az eddigiek is képet adnak arról, hogy a világcsendőr behálózta Afrikát.

Nézzük csak meg Mali – t, vajon ott mi a helyzet?

A magyar wikipediaból árad a szegénység: a világ egyik legszegényebb országa (…) több aranybányászati cég is növelte itteni kitermelését, így Mali a következő években jelentős aranyexportőrré is válhat.

Az angol weblapból kiderül, hogy Afrika harmadik legnagyobb arany-kitermelője, és hogy sóban is gazdag (hogy ez mire jó, nem értékelem).
A lakosság több mint fele az 1,25 USD/nap nemzetközi szegénység-vonal alatt él!

Kik az ország aranybányáinak tulajdonosai?
IAMGOLD Corp., USA;

AngloGoldAshanti Ltd. – angol-amerikai tulajdonban lévő Dél-afrikai – ghánai cég; az Ashanti már India-gyanús név, de a cég első embereként Mr. S. Venkatakrishnan (Venkat) szerepel, aki tévedhetetlenül indiai.

Randgold Resources Limited – székhelye Jersey (Channel Islands), az egyik legismertebb offshore paradicsom.
Kár tovább egy szót is szólni, miért szegény ország Mali!

Néhány évtizede kerültek elő Timbuktuban és környékén a Timbuktu Manuscripts (kéziratok), amelyek előrehaladott csillagászati és matematikai ismeretekbe nyújtottak betekintést, de művészeti, orvostudományi, filozófiai és általános tudományos szempontból is rendkívüli értéket képviselnek. Mintegy millióra teszik a kis részben már digitalizált kéziratok számát. A Mali Birodalom (csúcson a 13.-14. században) is igazolja, milyen magas kultúra létezett a fehér ember által számtalanszor meggyalázott kontinensen.

Abbahagyhatnám, de talán a volt Francia- és Belga Kongó mai élete még tarthat érdekességeket.

Kongói Köztársaság, emlegetik volt francia gyarmat nevén is: Congo-Brazzaville.

Afrikai viszonylatban közepesen fejlett ország, elsősorban kőolajexportja révén emelkedik ki a környezetéből (…) Természeti erőforrásokban gazdag, de ásványkincsei nagyrészt még kiaknázatlanok. Az utóbbi években új kőolajlelőhelyeket fedeztek fel, elsősorban a part menti tengeren. Az olaj az állam bevételének mintegy 90%-át adja. Egyre nagyobb hangsúly kerül az ásványi kincsek kiaknázására is; a legfontosabbak a magnézium, kálisó, arany, de található még réz, ólom, cink is.

A National Geographic Magyarország így ír a kongói mélyszegénységről:

Mást jelent persze a mélyszegénység az afrikai Kongóban, és mást egy hátrányos helyzetű magyar kis faluban. Afrikában a nincstelenségben élő gyermekek fele meghal.”(50)

Két-három szegénység-adatból merítve nyugodtan írhatom, hogy a lakosság több mint fele él súlyos szegénységben, amihez az igen rossz vízellátás is kapcsolódik.

és Kongói Demokratikus Köztársaság, a volt Belga Kongó

Leopold II. király döntött úgy, hogy Belgiumnak is joga van úgy meggazdagodnia, ahogy a gyarmatosításban már jártas európai hatalmak teszik.

Egy kiváló magyar írás összefoglalja Belga Kongó születésének történelmét, és a világ által békésnek, nyugodtnak, kedvesnek látott Belgium több évtizedes rémuralmát. (51)

Más forrás szerint a király 15 évig tartó uralma alatt 15 millió (évi egymillió) áldozatot követelt az embertelen elnyomás.

A National Geographic Magyarországban a szegénység világnapjáról szólva utalnak az amerikai NG-ben megjelent cikkre:

A National Geographic magazin mostani, 2013. októberi számában megrázó cikket olvashatunk Kongóról. Fekete-Afrika legnagyobb országa elképesztően gazdag olyan ásványkincsekben, amelyek a modern nyugati világ motorjai, a 21. századi információs technológia, az elektronika és az autóipar, a hadiipar és repülőgépipar legfontosabb nyersanyagai. Jószerint belefulladnak az aranyba, a tantálba, a rézbe, ónba, kobaltba és gyémántba, ám az ország lakosságának fele mégis elképzelhetetlen mélyszegénységben él. Ezer meg ezermilliárd dollár tetején ül néhány dúsgazdag klán, hadúr és érdekcsoport, ám hiába a mérhetetlen kincs, a népet örökös nyomorba taszította a polgárháború és a bányamonopóliumok tulajdonosainak lelketlensége.” (50)

Jóval többet tár fel az ország természeti kincseiről a bányászatával foglalkozó wikipedia-lap: (52)

A Kongói Demokratikus Köztársaság kiaknázatlan természeti kincseinek (nyers ásványi ércek, beleértve a világ legnagyobb kobalt tartalékait) értékét 24 billió USD-ra becsülik, ami azonos Európa és az USA GDP-jével.
A főbb természeti kincsek kobalton kívül: gyémánt, arany, réz és olaj.

Egyetlen bányászatban működő cég eredetét próbáltam meglelni. A Katanga Mines Limited két címet ad meg magáról, az egyik svájci, a másik dél-afrikai. Az első számú vezető, Johnny Blizzard Amerikában végzett mérnök, és az USA-ban is dolgozott. Az egész félrevezető. Feltűnt, hogy a torontói tőzsdén jegyzik. Az (52) fel is világosít: 9 kanadai cég működik az ország bányászatában, közte a „Katanga Mining Ltd, misidentified as British” (britnek álcázva). Érdemes tovább foglalkozni a cégek eredetével? Nem nagyon, aljas emberek/cégek szokták álcázni magukat. Ha mégis: 6 ausztráliai, 3 dél-afrikai, 2 brit, 2 amerikai, egy-egy kínai, marokkói és svájci.

Sokkal érdekesebb, amit általában ismertet a bányászat „jellegéről”. Sok forráskivonás történik kis vállalkozásokban, amelyeket “kézműves és kisüzemi bányászat” néven foglalnak össze (ASM), és amelyek szabályozatlanok. A viszonyok elképesztőek, a már kitermelt termékeket kongói és külföldi katonák elrabolják, vagy katonák és tisztek (sokszor ruandai vagy ugandai tisztek) által szervezett civilek végzik a bányamunkát. Háborús viszonyok között tömeges méreteket ölt a fosztogatás. Nagy külföldi (nyugati) vállalatok is használnak rabló módszereket. Egy kanadai cég illegális fakitermeléssel és exportálással foglalkozott, egy amerikai cég vezetője saját repülőgépét bocsájtotta neki dolgozó rablók rendelkezésére, amivel egymilliárd dollár bevételt ért el.

Megjegyzem, hogy a gazemberségek részben annak is köszönhetők, hogy

a függetlenné válás se hozott békét, nyugodt életet a lakosságnak. Lumumba és Mobutu, valamint Kabila neve talán mond valamit. Egymást követték a polgárháborúk, a másodiknak nevezett kongói háború alatt – egyes hírek szerint – több mint 4 millió ember halt meg és sok ezren tűntek el. Az országban rossz a közbiztonság, állandóak az erőszakról és kannibalizmusról (?) szóló rémtörténetek. A jelenlegi humanitárius krízis a több mint 10 éve tartó békétlenségnek is köszönhető.

Mi folyhat még ezen a vidéken? Elképzelni is nehéz!

Minduntalan felbukkan egy emlék. Az óriási erdőségek pusztulását vizsgálónak mondta egy kongói: most még csak a kis gazemberek, rablók rabolják, meglátja, milyen szörnyű pusztítást fog hozni, amikor megjelennek a nagy külföldi fakitermelő vállalatok is.

Ez az átmenet játszódhat most le minden természeti kincsnél!

Szegénység:
Az ENSZ Fejlesztési Program Human Development Indexe (Emberi Fejlődés Index) az utolsó előtti helyre teszi az országot!

Az Afrikai Fejlesztési Bank (African Development Bank) szerint a falusi lakosság 72%-a, míg a városi lakosok 59%-a szegény. Az öt évnél fiatalabb gyermekek 40%-a szenved krónikus alultápláltságtól.

Nézzünk körül, mit csinál az US Army Kongóban?
Pár hivatkozás:

A Lord’s Resistance Army (az Isten Ellenálló Hadserege) gazemberségek tömegét követi el(53);
Az AFRICOM vezére kijelenti: folytatni fogjuk a biztonságot támogató kooperációs aktivitást kiképzéssel, tanácsadással és kapacitás-építéssel;
(54)

Az ország stabilizálása céljából 5000 fős brigádot kellene a Kongói Demokratikus Köztársaságba küldenie az USA-nak. (A nyilatkozó „védelmi szakértő” sürgeti több száz katonai tanácsadó küldését Líbiába is…); (55)

Tavaly októberi hír szól arról, hogy az AFRICOM bővíteni fogja afrikai aktivitását, katonákat küldve több országba, növelve a kiképzési tevékenységet, valamint harci különítményt is csatolva szervezetéhez (Nowâcombat division). (56)


Szomália

        1. Ugyan nincs a fenti szegénység-térképen (akárcsak Magyarország, vajon miért?), mégis érdemes megnézni, mekkora a szegénység abban az országban, ahol a terror különös formája, a kalózkodás igen elterjedt az utóbbi években.

Két adattal tudok szolgálni (a forrást keresgélnem kellene…):
A lakosság mintegy 40%-a él mélyszegénységben; a falusi szegénység túlhaladja az 50%-ot;
A 2011 évi szárazság a 60 éve legrosszabb éhínséghez vezetett. Az éhínségnek hivatalosan vége, mégis 2,1 millió lakos maradt biztos ellátás nélkül, 236 000 gyermek alultáplált.

Egy weblap szerint az AFRICOM missziója háborúk szítása a terrorizmus elleni harc neve alatt, és ez az, ami az USA nemzeti biztonsági érdekéről szól Afrikában. A cikk címe három országot nevez meg: Mali, Nigéria és Szomália. (57) (Ott is, nálunk is tízmillió lakosról van szó, lentebb meglátjuk, milyen a gyermek-alultápláltság nálunk?)

Végül ajánlom, olvassanak bele egyik írásom szegénységgel foglalkozó részletébe. Hangsúlyt kap benne Afrika. (58)

Fontos észrevenni, hogy két fontos nagyhatalom volt/van még jelen Afrikában: a volt Szovjetunió és a ma legnagyobb gazdasági hatalom, Kína.
A Szovjetunió mélyen otthagyta lábnyomát több fentebb érintett országban, amit elsősorban a fegyverzetük tükröz.
Kínáról az (56)-ban folytatott interjúban van szó, elég hosszan. Nyugodtan vissza lehet lapozni a Kínáról általam írtakra. Kína a Friends of Congo egyik megalapítója szerint úgy ruház be, hogy közben nem alkalmaz erőszakot, nem robbant ki puccsokat…

Két területtel vagyok még adós: a Dél-afrikai Köztársasággal és az északi arab sávval. Mint említettem, az Arab Világgal lentebb fogok foglalkozni.

Lássuk a Dél-afrikai Köztársaságot most:

Könyvet kellene írnom róla, de nem tehetem, lassan kimerülök, és egyébként is élvezhetetlenül sok információt hordtam már össze.
Ide másolom a blogjaimban néhány éve írtakat
(58):

A különleges képletként kezelendő Dél-Afrikát gazdag országnak tartja a világ. Igaz is: a világ legnagyobb arany-, gyémánt- és krómtartalékaival rendelkezik, urán- és szénkészletei is óriásiak. Ennek megfelelően az egy főre eső GDP tekintetében Afrika vezető országai közé tartozik.
(Elsőnek tartották a közelmúltig, azóta Nigéria lehagyta.)
Közismert azonban, hogy az aranyon és gyémánton egy-egy családi cég ül, a többi kincs se boldogítja az apartheid igájától csak a közelmúltban megszabadult népet. Elég, ha néhány adatot emelek ki a pár sorral fentebb adott (CIA!) linkből: várható átlagéletkor: 43,27 év (rettenetes, alig jobb, mint Indiáé volt 1947-ben!!); munkanélküli: 26,2% (beleértve azokat is, akik már nem keresnek munkát); szegénység: 50%. Ezt a gazdag országot is nyomorba döntötte tehát a kapitalizmus. Elnyomói, sajátjai, nem mindegy? Ha már Dél-Afrika, vessünk egy pillantást az aranyból kinőtt városra,
Johannesburgra. Ilyen állapotban örökölte az apartheid-mentes ország! A füstös-kormos kép közepén látható négyszögletes plató egy aranyhányó.

Pár mondattal egészítem ki csupán: ismerősöktől kapott vázlatok, sajtó és televízió. Az öröklött szegénység tovább nőtt. A gazdag és szegény (fekete) lakosok ugyanúgy elkülönülnek, mint a dél-amerikaiak. A nyomortelepek riasztóak, a közbiztonság minősíthetetlen. Sokan alapvetően a saját tőkéseik bűnének tartják. Valószínű, hogy csak isről van szó. A bányászat jelentős része fehér kezekben maradt. Nem a szín fontos itt, hanem a tőkés színtől független kapzsisága.
Teszek egy kísérletet. Beírom a Google keresőbe: „percent of black population among rich in South Africa”. Azonnal meg is kapom a várt eredményt
(59): „South Africa’s Racial Income Inequality Persists, Census Shows” (2012 októberi adat: „Dél-afrikában továbbra is fennállnak a faji jövedelmi egyenlőtlenségek, mutatja egy népszámlálás” ). Részletes adatok találhatók a weblapban. Hozzáteszek az eddigiekhez egy összegzést a lapból: „”Ezek a számok azt mondják, hogy a létra alsó fokán a fekete többség van, akik továbbra is mély szegénységgel, munkanélküliséggel és egyenlőtlenséggel néznek szembe.”


Az Arab Világ

Nem menekülök Afrika északi sávjától, csupán értelmetlen lenne a Közel- és Közép-Kelet arab országaitól leválasztva áttekinteni az észak-afrikai arab régiót, hiszen a problémáik azonos, vagy nagyon hasonló okokra vezethetők vissza.

Egyik legfontosabb a szunnita-síita ellentét, ami nehezen emészthető számomra. Minduntalan az európai vallásháborúk jutnak az eszembe, amikor azonos alapértékeket valló, nüánszokban eltérő vallások hívői ölték egymást a legkegyetlenebb módszerekkel. Talán még jobb az inkvizícióra utalni, bár ott nem vallási ellentétek okozták a pokoli irtó-hadjáratot, hanem egy vallás őrült eretnek-irtása, amikor az eretnek-bélyegzőt ártatlan emberek tömegére sütötték rá…
Aki a két iszlám áramlatról rövid összefoglalót akar olvasni, a jegyzetekben megtalálja: (60).
Érdekes az arányszám: mindössze 13% síita.

Több arab országban megfordultam: Szíria, Líbia, Irak, Egyiptom és Libanon, átutazóban Jordániában is jártam. Szíriában és Líbiában több hónapot töltöttem, a két országgal és népével kapcsolatos élményeimet a weblapomon, a „Világok, népek, emberek” könyvemben, majd először angolul – Stay at Home, Uncle Sam , később annak magyar változatában – Maradj magadnak, Samu bá’ – is megírtam, az utóbbi kettőt e-könyvként. A kizárólag az amerikai, illetve annak mindent meghatározó katonai-hadiipari komplexumának érdekeit szolgáló iraki háborúról alkotott véleményem ugyanezekben az írásokban olvashatók.

Az Arab Tavaszról is a „főáramlattól” eltérő véleménnyel voltam, éspedig azonnal. Míg általános volt az ujjongás a diktátorok megbuktatása fölött, én egyrészt éreztem, hogy mögöttes uszító-besegítő erő(k) kell létezzen az események mögött, másrészt előre láttam a vallási-etnikai ellentétek robbanásszerű megnövekedését. Véleményem megtalálható a blog-sorozatomban: ahalmos.wordpress.com Több blogom foglalkozik a témakörrel: „Csak kérdezek IX”, „Líbia és a NATO új köntöse”, Who is barbaric – Ki a barbár?”, „Megrendültem, komolyan megrendültem!”

Próbáljuk azért újra áttekinteni, mi a helyzet ma az Arab Világban?

Tunézia

Az itt kitört forradalomnak nevezett felkeléssel kezdődött az Arab Tavasz, benne:

Az Amerikában, a Columbia Egyetem „Közép-Kelet, Dél-Ázsia és Afrika” tanszékének professzora, az Al Jazeerában írva azt állítja, hogy a kifejezés az USA stratégiájának része, amelynek a mozgalom céljainak kifejezését, és az amerikai jellegű „liberális demokrácia felé irányítását célozta. (61)
A forrongásokat követő választások több országban az iszlám pártok előretörését hozták, ezért az események Iszlám Tavaszként, majd – a szélsőségek előretörését követően – Iszlám Télként is ismertté váltak.
Ma nyugalom van, a szélsőségeseket vissza tudták szorítani.

Egyiptom

Mielőtt az Arab Tavasz egyiptomi eseményeivel foglalkoznék, nem állhatom meg, hogy ne szóljak pár mondatot a világ egyik legértékesebb csodájáról, magáról Egyiptomról. Az ősi egyiptomi kultúra bölcsőjeként fantasztikus kulturális emlékeket hagyott a világra, majd a korai arab tudományok egyik legfontosabb központjaként óriási eredmények szülője volt. Elég csak a gízai piramisokat, és a kairói Egyiptomi Múzeumot említeni, amiket sikerült megtekintenünk kétnapos látogatásunk alkalmával. A múzeumban világrekordot állítottunk fel: sorban álltunk a nyolcórai nyitás előtt, és utolsónak hagytuk el az ötórai záráskor. Hihetetlen világra nyertünk betekintést.
Az ókori alexandriai könyvtár a világ legnagyobbja volt, végtelen az értéke azoknak a tudományos, irodalmi dokumentumoknak, amik ott végül megsemmisültek.

Sikerült időt szakítanunk a Kopt-negyedre is. Szép, érdekes, és akkor még békésen gyakorolhatták keresztény vallásukat.

Az egyiptomi Arab Tavasz a kairói Tahrir téren robbant ki 2011 január 25-én, a széles rétegeket képviselő tömeg Hoszni Mubarak elnök távozását követelte. Ezt 18 napig tartó – 800 halálos áldozattal járó – tüntetéssel el is sikerült érniük. A történelem az USA és Izrael fontos szövetségesének tartja.
Két év telt el, mire az egyiptomi arabok rájöttek, hogy rossz lapra tettek, Mubaraknál rosszabb vezetőt kaptak:
Mohammed Morszit, a fundamentalista iszlám mozgalom legerősebb pártja, a Muszlim Testvériség vezetője személyében. A 2011 évi tüntetésekhez mérhető fellépéssel kirobbanó tüntetés a párt székháza előtt dühödt támadásba lendült, 2013 június 29-én megrohamozták és felgyújtották.
(Az Arab Tavasz szempontjából mellékes, de borzasztó: a tömegesen megjelenő tüntető nők közül közel százat ért brutális szexuális támadás.)

A Morszi kabinetben katonai és felderítői pozíciókat betöltő Abdel Fattah Saeed Hussein Khalil el-Sisi került hatalomra a tüntetések eredményeként. Sok kérdés merül fel vele kapcsolatban (a Muszlim Testvériség keze volt a hadseregben, kézlevágással fenyegette meg az ország érdekei ellen védőket, a nőket ért támadás szüzességi teszt volt?), amiket nem nagyon értek. A két utóbbi sárija-gyanús. Katonai tanulmányait részben az USA-ban végezte. Mindenesetre népszerű vezetőnek bizonyul.

A megjegyzéseimben foglaltak miatt nem teljesen értek egyet Ara-Kovács Attila véleményével, de figyelemreméltó. Szerinte „az ősz folyamán (2014) lezajlott tunéziai választások – az október 26-i parlamenti, majd a november 23-án tartott elnökválasztás, melynek hivatalos eredményét december 22-én hozták nyilvánosságra – lezárták az úgynevezett arab tavasz legfontosabb szakaszát. A szekuláris, nyugatos politikai elit egyértelmű és elsöprő győzelmet aratott az iszlamista politikai erők fölött.” (59)

Hogy Afrikában maradjunk, Líbiával folytatom.
Minden lényeges élményem megírtam a felsorolt írásaimban. Mit mondhatok mégis az országról?

Tapasztalt arab-utazóként (Szíriában eltöltött hetek voltak a hátam mögött) érkeztem Tripoliba. Számtalan pozitív meglepetésben volt részem. Kadhafi talán két éve vette át vértelen puccsal a hatalmat a királytól. Szimpatikus, igen jóképű fiatalember volt. Egyik első intézkedésével „felszabadította” a nőket, dolgozhattak, utazhattak, európai módra öltözködhettek. Gyakorlatilag minden értelmiségi munkakört (orvosok, pedagógusok, banktisztviselők) egyiptomiak és palesztinok töltöttek be (nők is). Enyhített a sárija törvényeken. Lépéseket tett, hogy mindenkinek biztosítva legyen az oktatás, az egészségügy és a lakhatás. A lakhatás megvalósításáról nincs hírem.
Uralkodása első éveiben ugrásszerűen nőtt a lakosság jövedelme.
Szocialistának nevezte az államrendet. Ebből annyit lehetett érzékelni, hogy a nemzetközi vásárokon a szalag elvágása után a magyar pavilonhoz jöttek, akár Kadhafi, akár Dzsallud
nyitotta meg a vásárt. Állítólag a Szovjetuniót az USA-val azonos szinten „nem szerette”.

Betiltotta a kuplerájokat és a szuk-ot (az előbbiek már nem léteztek, az utóbbiakat még módomban volt élvezni).

Vezető szerepet játszott az arab országok területén található olajvagyon felértékelésében. Állítólag kezdeményezője volt az olajár folyamatos emelésének, az OPEC megalapításának.

Elég jó információm volt arról (a szovjet TASSZ helyi emberétől), hogy szerette volna államosítani a teljes olajipart, amihez szovjet szakértelmet kért. A szovjetek nem vállalták. Így csak 70%-ra növelte az állam részesedését az olajvállalatokban.

Líbia és az egész arab világ sokat köszönhet neki.

Aztán utolérte a hatalmi téboly. Támogatta a terrorizmust, emelgette katonai rangját, dölyfösen öltözködött, és megírta a nagyon ostoba „zöld könyvét”. Olvastam, elég kisded valami.
Talán két évtizedig élt így, aztán fokozatosan kijózanodott (egyesek szerint azt követően, hogy az amerikaiak rakétával szétlőtték a rezidenciáját). Felhagyott a terrorizmus támogatásával, rendezte viszonyát a vezető tőkés hatalmakkal. Léteznek fotók a nagy barátságról, amikor ezen hatalmak első embereivel fotózták.

Aztán jött az Arab Tavasz. Felkeltek ellene, mérget lehet venni rá, hogy nem külső támogatás nélkül. A pillanatok alatt polgárháborúvá fejlődő konfliktus ide-oda ingázásai lényegtelenek. Lényegesebb, hogy az USA azonnal a felkelők mellé állt, de „maga előtt tolt” egy sor országot. Milyen meglepő a sor! Franciaország, Olaszország és Belgium. Mindegyik névvel találkoztunk fentebb, mint sötét, aljas gyarmattartókkal. A NATO 40.000 akcióval (alapvetően légierővel) támogatta a felkelőket. Az egész esemény 2011 márciusa és októbere között zajlott. Kadhafi halálával a magyar wikipedia így foglalkozik: „20-án elesett Szurt is, melynek ostroma közben Kadhafi is – tisztázatlan körülmények között – meghalt.” Ha jobban értenék a számítástechnikához, kijavítanám: Kadhafit amerikai drónnal támogatott akció során meglincselték. Autó-konvojjal menekült a városból, a drón megállapította, melyik az ő kocsija, a drón vagy a felkelők rálőttek a kocsira, és az út alatti vízáteresztő csatornába menekült embert két kölyök fegyveres valamelyike lelőtte. Hillary Clinton külügyminiszter, aki nemrég még a baráttá vált diktátorral fotózkodott, a hír hallatára felkiáltott: megvan, elkaptuk. Nyugati TV-csatornák klippeket adtak az utolsó pillanatokról. És a lelkes külügyminiszter-asszonyról. Ez a felkiáltás vallomás! (És ez az asszony elnökjelölt lehet rövidesen.)
Ritkán mondok jót diktátorokról, de Kadhafiért kár. Tessék utánanézni, milyen ronccsá vált nélküle a virágzó ország.

Több afrikai országban voltak tüntetések a tunéziait és algériait követően (Marokkó, Algéria), nincs jelentőségük.

Lépnünk kell tehát Közel- és Közép Keletre.

Egy pillanatra sem ingadoztam, hogy melyik ország következzék. Szíria, a szívem csücske!

Fentebb leírtam, hány írásban foglalkoztam vele. Megismétlem, hogy ne kelljen visszalapozni: a weblapomon (www.amrita-it.com); a „Világok, népek, emberek” könyvemben, a „Maradj magadnak, Samu bá” e-könyvemben és több blog-bejegyzésemben.)

Feledhetetlen élmények sora következhetne, de nem akarok ismételni. Békés, nyugodt élet vett körül, barátságos emberek, szépen öltözött kisiskolások az utcán, rendezett forgalmi viszonyok.
Sikerült három kirándulást tennem. A legvalószínűtlenebb csoda Malula volt, egyike az első keresztény kolostoroknak. Hihetetlennek tűnt az ápolt boszrai (
Boszra a római birodalom arábiai tartományának fővárosa volt) amfiteátrum kiváló akusztikája. Homsz érintésével ellátogattam Latakia kikötőbe. Gyönyörű a damaszkuszi Nagymecset (Omajjád-mecset), először élvezhettem arab szuk (piac) nyüzsgő életét, pazar gazdagságát.

Vendégül látott az egyik magyar külkereskedelmi vállalat vezérképviselője, aki ősszír eredetűnek és kereszténynek vallotta magát, és akinek két szépséges lánya európai viselkedéssel kápráztatott el.

A nemzetközi vásár magyar pavilonjának arab sofőrje könnyekkel búcsúzott tőlem a repülőtéren.
Lehet rossz véleménye az embernek erről a világról? Sajnos a „főáram” – Aszad miatt – általánosít, rossz képet sugall az országról.

Pedig a Szíriában kitört polgárháború főbb okai igen egyszerűek és szokottak: jó viszony a Szovjetunióval (majd Oroszországgal) és Kínával, a gazdaságban az állami tulajdon magas szintje és olaj a szárazföldön, majd a tengeri talapzaton (amivel már nem tudott mit kezdeni a harcok miatt, de Izraelt zavarja), a Golán-fennsík visszakövetelése Izraeltől. Ehhez természetesen kapcsolódnak vallási (síita-szunnita) és etnikai ellentétek, létező ellenzék a diktatórikus módszerekkel szemben.

Az USA és Izrael nagy örömére az Arab Tavasz tunéziai-egyiptomi eseményei felbátorították az ellenzéket, akik fegyveres támadást indítottak az Aszad rezsim ellen. Az USA – külügyminiszteri szinten, és különféle módszerekkel/eszközökkel – lelkesen támogatta a mind vegyesebbé váló és mind aljasabb bandát. Mikor rá kellett jönnie, hogy gonosz és kormányzásra alkalmatlan vegyes (terrorista) gyülekezetet támogat, akik Aszadnál messze rosszabbak lennének, a helyükre lépett a diktatúrák diktatúrája, Szaúd-Arábia vezette „koalíció”, amelyben Izrael is színre lépett légitámadásokkal, mintegy utat vágva a napról napra erősebb ISIS (vagy csak IS) előtt, amelynek előrehaladása már az ország összeroppanásával fenyeget. Figyelmükbe ajánlom ismét a (62 és 63) weblapokat, és a (64) blogom, amely az IS-szel is foglalkozik, valamint a (65)-weblapot, amely az izraeli légitámadásokat ismerteti.

És azt, hogy Amerika régóta esküdözik: megad minden támogatást az Aszad-rezsim megdöntésén fáradozóknak (alábbhagyott az ígérgetéssel az utóbbi időben), de amerikai bakancsok nem érinthetik Szíria területét. Most megszegi ezt az esküjét is.
Bakancsok Szíria szuverén területén
(66):

A Fehér Ház bejelentette szombaton, hogy a Delta Force katonák egy csapata belépett szuverén szíriai területre, hogy megöljön egy állítólagos ISIS “parancsnokot” és néhány tucat más arctalan rosszfiút. (…)

Mint szokásos, a média teljes mértékben a Pentagon és a Fehér Ház akciófilm prózáját ismétli. Csakúgy, mint a bin Laden rajtaütés elbeszélés, – amelyről később kiderült, hogy nagyobbrészt hamis – ez a mese is tartalmaz néhány hihetetlenül lenyűgöző részletet: “egy jazidi rabszolga megmentése”, “közelharc”, “nők és a gyermekek élő pajzsként”, “pontos célzás” (amely természetesen kikerüli ezeket a nőket és gyermekeket), és a halottak számbavétele, “40 szélsőséges”, amiktől Jack Bauer elpirulna.”

Nincs tovább, ami ebben a régióban zajlik, az emészthetetlen. Az USA (és csatlósai) barbár intervenciói okozta terror és ellen-terror, rettegés és öldöklés, menekülés és lehetetlen körülmények közötti tengődés maradt az embereknek.
A napokban kérdezte meg egy kedves ismerős, mit szólok ehhez a menekülő-áradathoz. Azt feleltem, ha lehetséges lenne, mind át kellene vinni az óceánon, és megkérni az USA-t, tegye rendbe az életüket.

Irak

helyzetéről nincs ember, aki pontos, józan képpel rendelkezik. Valószínűleg az USA kormánykörei se, beleértve a felderítőiket.

A legfontosabb ma, hogy mind szélesebb körben ismeri fel a világ, hogy az egész „terrorellenes háború” igazolásául felhasznált ellenállást, etnikai és vallási tébolyt az USA Irak elleni, igazolhatatlan, vallásháború jelleget is viselő és barbarizmussal, tömeggyilkossággal járó inváziója váltotta ki az iszlám világból.
Most csupán két megjegyzést teszek a káoszba fulladt roncsról.

Új lendületet kapott a menekülés az országból: az IS Irakban is lendületesen halad előre, közeledik a fővároshoz.
Az USA feddőleg nyilatkozott az iraki katonákról: nem is igazán akarnak harcolni, gyávák vagy mifene. Az idiotizmusukra jellemző kijelentés. Vajon miért harcolnának? Mennyire lehet számukra rosszabb az IS, mint akár a bábkormány, akár az USA?

A másik, hogy a kurdok bátran harcolnak, meg-megállítják az IS-t, vissz-visszafoglalnak területeket. Történelmi lehetőség számukra: talán sikerülhet a két roncs-ország kurd területeiből önálló, független Kurdisztánt létrehozni!

Két államot kell még megemlítenem: az arab Jement és a nem arab Iránt.

Jemenről két évtizede még csak annyit tudott a hétköznapi halandó, hogy teljesen sivatagos, nagyon elmaradott ország. Örültem volna, ha megcsodálhattam volna a különleges tehetségről és furcsa szépségről árulkodó többszintes épületeiket.
Nem teljesen világos, miért estek ilyen átkozott lendülettel neki az amerikaiak, aztán pedig a Szaúd-Arábia vezette koalíció? Bizonyára elsősorban stratégiai okai vannak, lehet, hogy az USA presztízse is csorbul, de talán az ott fellelhető természeti kincsekre is szüksége van a hadiiparnak. A síita-szunnita ellentét nem lehet olyan nagyságrendű, ami egy ország földig rombolását indokolná.

Tény, hogy Jemen maga a pokol hetek óta. Szaúd Arábia, ahol még megköveznek időnként nőket, ahol a demokráciának nevezett populista népszédítésnek a leghalványabb nyoma sincs, már nemcsak pénzeli a tömeggyilkos földig rombolást, hanem szervezi is az aktív résztvevőket (nyolc arab ország). Előretolt bástyája a felülről drónokkal „felderítő”, meg civileket se kímélő odacsapásokkal támogató USA-nak.
Az egyik eredmény
(66):

“Amint a Jement feldúló háború folytatódik, legalább 16 millió ember – az ország lakosságának közel kétharmada – már nem jut tiszta vízhez, ami eszkalálódással fenyegető humanitárius válság, figyelmeztetett hétfőn az Oxfam.”

Az USA sokadszor, újra és újra vallomást tesz ezzel: nem számít, mennyire diktatórikus egy hatalom, a lényeg, hogy az ő érdekeit szolgálja, vagy legalább támogassa!

Mához közeledve találtam az Obama arab koronázottakkal Camp David-ben folytatott tárgyalásait ismertető weblapra. (63)

Egyik bekezdés:

Vegyük csak az egyik szédítő al-összeesküvést: Szövetkezünk az ellenségnek deklarált Iránnal a véres Iszlám Állam ellen, amelyet az Irak megtámadására és Asszad szíriai rezsimének megdöntésére hozott saját korábbi határozataink okozta káosz szült, és amely számunkra a Szaúd-Arábia által finanszírozott dzsihádista őrültekkel vállvetve folytatott harcokat hozta, akiket a jemeni hútik, az al-Kaida elkeseredett riválisai ellen támogatunk, akik viszont 9/11 elkövetői!”

Megismétlem: nincs tovább! Ami ebben a régióban zajlik, az emészthetetlen.

Irán két minőségében kerülhet az arab országok ellen folyó, illetve közöttük zajló háborúskodás kellős közepébe: egyrészt mint Izraelt sokáig el nem ismerő, és azt atomfegyverrel fenyegető ország, illetve annak elég szélsőséges vallási vezetői, másrészt mint a világ egyik legnagyobb olajkincsén ülő hatalom. Az USA és a vallási vezetők kijózanodni látszanak, Izrael tovább veri a veszélyes – mert képes megtámadni Iránt – tamtamot. Talán-talán az értelmes zsidók véget vetnek az Izrael vezetőit eluralt őrületnek. Megállapodás születhet Iránnal anélkül, hogy Izrael fegyvert fogna.

Nyugodtan alhatok, vannak akik velem értenek egyet: „Ali Abdullah Szaleh, Jemen korábbi államfője ma az orosz Szputnyik hírügynökségnek adott interjúban kijelentette, hogy a térségben lezajló ‘Arab Tavasz’ az Egyesült Államok és Izrael összeesküvésének része volt.” (61)

Ez volna tehát Afrika. Akarjuk, nem akarjuk, az arab népesség összeköti Ázsiával.

Rendkívül elszomorító a képlet. A gyarmatosító hatalmak irtózatos pusztítást végeztek emberben, természeti kincsekben, kultúrában. A tőke ott maradt a felszabadult országokban, kiegészült „saját” tőkés réteggel, diktátorokkal, folytatódtak a háborúk, vérengzések. A tőke most rá fog tenni egy lapáttal, hiszen hihetetlen kincsekhez juthat hozzá vadul kizsákmányolható körülmények mellett. Megindult a föld felvásárlása is a nyugati tőke által. Az amerikai csizma is mind szélesebb körben segíti a tőkét. Az elnyomottakból táplálkozó terrorizmust akarja felszámolni (állítja), de csak a gyűlöletet tudja szítani, az ellentmondásokat mélyíteni.


Mindezek ellenére igazat adok a jóslatnak: a tőke és fegyverek legújabb célpontja. Mert a növekedési potenciálja felmérhetetlen!


VII. Izrael – Az üldözött agresszorrá vált?

Nehéz szívvel nyúlok a témához. Könnyen antiszemitizmus vádja érheti az embert átkozottul rasszista országunkban.

Az előzmény hasonlít a Kínával kapcsolatoshoz, bár nem inzultusról van szó, csupán arról, hogy a feleségem álmát megvalósítandó egyeztem bele az utazásba. Nem sok kedvvel, nem szeretem, ha valahol könnyen sülnek el a fegyverek.

Nem derültem jobb kedvre Ferihegyen sem. Ott, azaz a mi hazánkban izraeli (hím- és nőnemű) tacskók biztonsági ellenőrzést tartottak, éspedig a magyar útlevél- és vámvizsgálat előtt. Finoman tájékoztatott az útikalauzunk, hogy joguk van indok nélkül elutasítani a beszállásunkat. Már tudtam arról, hogy nem szeretik, ha arab vízum vagy pecsét van az ember útlevelében, vagy ha arab országokban ismerőse van az utasnak. Hazudni kell. Pár szóval figyelmeztettem a feleségem, hogy nem fogok hazudni, kikérem magamnak az ilyen disznóságot!

Talán húszéves se volt a kislány, aki minket „vizsgáztatott”. Angolul. Sikerült jól zavarba hoznom: soroltam az arab országokat, ahol jártam, a barátságos légkört, amiben részem volt. „Általában kedvelnek a nálam sötétebb bőrű emberek, mert hamar megérzik, hogy egyenrangú emberként viselkedem velük.” – mondtam többek között. Talán azért engedtek át (konzultált egy fiatalemberrel), mert a kérdésre, van-e kapcsolatom az arab világban, azt válaszoltam, hogy bár több barátom volt, azt se tudom, élnek-e?
Azt sem imádtam, hogy a tel-avivi reptéren is faggattak az útlevél-vizsgálatkor, majd egy teljes órát várakoztunk a 30 fok feletti hőségben, mert egy házaspárt különválasztottak, és hosszasan vizsgálták őket.

Ilyen hangulatban kezdtünk ismerkedni az országgal.

Ezt a 2008 szeptemberi utat is megírtam a weblapomon (http://www.amrita-it.com/izrael/izrael.htm), de most is inkább a mai helyzetet próbálom megrajzolni.


Több esemény és egy-két írás kibillentett eddigi – alapvetően pozitív – Izrael-értékelésemből.
Az utolsó csapás
Cathy Sultan „Israeli and Palestinian Voices: A Dialogue with Both Sides” (Izraeli és palesztin hangok: Párbeszéd mindkét féllel) című könyve volt, ami olyan izraeli agressziókról, atrocitásokról, még az izraeli arab lakosokkal szemben is jogtalan lépésekről, egyenlőtlen elbírálásról szólt, amit nem is igen akarok elhinni. Ha léteznek, Izraelnek az általam eddig hitteknél is több félnivalója van!
A könyvből az is világos, hogy Netanjahu elődje, Sharon is jobboldali elveket követve kormányozta az országot.

Ezt megelőzték a pár hete lezajlott utolsó választások körüli történések, Netanjahu viselkedése: beszéde az USA Kongresszusában, a korábban általa is hirdetett „két állam a megoldás” elv megtagadása, és hazugsága a választás délelőttjén arról, hogy az arab állampolgárok özönlenek, hogy „ellenünk” szavazzanak. Minderről több blogot írtam, kettőt jó lenne elolvasniuk: „A Világunk ma – Our World today” (csak részben foglalkozik Izraellel) és „Netanjahu won – Netanjahu győzött”.

Az elsőben idézem Gideon Levy véleményét, miszerint „Izrael megérdemli Netanjahut és az megérdemli őt”. Az utóbbiban két sorral zárom a Netanjahu-ügyet: Az emberi butaságnak nincsenek határai, az emberi gyűlöletnek, az idegengyűlöletnek nincsenek határai. Az ő idegengyűlöletének biztosan nincsenek határai. (67)

A kongresszusi beszéde az Iránnal folytatott tárgyalások ellen irányult, botot tett a folyó tárgyalások küllői közé. Pedig nincs jobb megoldás a tárgyalásos rendezésnél, mint ahogy azt az egész arab világ tanúsíthatja. Ha így folytatja, nukleáris háború lesz a vége, pedig az Izrael elsöprésével járna (kis területe miatt egy-két rakétának kell csak elérnie).

Joggal veti fel a nukleáris fegyverellenőrzés kérdését Irán. Őt támadják, pedig nincs nukleáris fegyvere, Izraelnek van, le kellene fogni a kezét, ne fejleszthessen tovább. (68)

Szinte nevetségesen hangzik, de felvetődik, hogy Izrael nem mentes a fajgyűlölettől. Meglepő: hogy hogy fajgyűlölet? Hogy világos legyen: az izraeli állam (és részben talán a lakosság) gyűlölete a „nem hétköznapi” zsidókkal, meg más idegenekkel szemben. (69) Ebből a weblapból elég egy mondatot idézni: „ Az etiópiai izraeliek követelik, hogy az izraeli társadalom ismerje el: az ő életük is számít.” (“Ethiopian Israelis are demanding that Israeli society recognize that their ‘lives matter.’”) Nem lep meg a dolog, mert az egyik negatív észrevételünk az izraeli utunk során ehhez hasonló volt: az alsóbbrendű munkákat sötétebb bőrű emberek végezték. Egyetlen kísérletet tettünk, hogy tisztázzuk, hogy is van ez? A megkérdezett marokkói zsidónak vallotta magát. Hozzá lehet ehhez szólni?

A legsúlyosabb csapás az interneten megjelenő híreket olvasva ért.

Megtudtam, hogy mintegy ezer (!) izraeli katona mondta el a megszállt területekkel kapcsolatos élményeit a „Breaking the Silence” (Megtörni a csendet), leszerelt katonákból álló civil szervezet aktivistáinak. (70)

Nem részletezem: barbárnál barbárabb hadviselési módszerekről számolnak be. Mintha SS vagy KGB históriákról lenne szó.

Másik cikk 60 névtelen katona és tiszt beszámolójából közöl részleteket. (71) Hallatlan:

„Gáza az egyik legsűrűbben lakott hely a földön – becslések szerint 1,8 millió ember otthona, több mint 60 százalékuk 18 évesnél fiatalabb gyermek. Körülbelül 2194 palesztint öltek meg a tavaly nyári támadás során, az ostrom alatt megölt palesztinok legalább 70 százaléka nem harcoló személy volt az ENSZ szerint. A támadás kárt okozott és lerombolt kritikus polgári infrastruktúrákat – beleértve házakat, menhelyeket, és kórházakat – és majdnem egy év elteltével alig került sor valami rekonstrukcióra, és a polgári lakosság továbbra is gazdasági és katonai ostrom szorításában él. Számos katona azt mondta, hogy a háború alatt olyan utasítást kaptak, hogy adott területeken minden ember fenyegetést jelent, és elrendelték, hogy minden észrevett emberre ‘ölési szándékkal kell lőni’.”

Még egy rossz hír az izraeli katonákról egy katonától (72):

“Hogy mitől lesz egy ország jó nem attól függ, hogy boldog-e vagy sem, hanem az ország etikai és erkölcsi állapotától. Amikor a katonák kondicionáltak és arra ösztönzöttek, hogy naponta leigázzanak és megalázzanak embereket, és más emberi lényeket alacsonyabb rendűnek tekintsenek, azt hiszem, hogy ez beivódik, és azt hiszem, hogy amikor a katonák hazatérnek … ezt visszahozzák magukkal.” – mondta Shachar Berrin egy német TV-felvételen. Le is csukták azonnal.

Gáza gazdasága összeomlóban van (73):

Gáza romokban

Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez a rombolás a terrorizmus elleni harc velejárója, kelléke, az hibbant. Egy már minden lényeges nemzetközi szervezet által elismert állam, a Palesztin Állam része nem szenvedhet el ilyen mérvű pusztítást azért, mert az üldöztetésből terror-akciókkal szabadulni próbálók is köztük vannak.
És Gáza – ennek következtében, meg mert nem kapja meg a neki járó vámbevételt – gazdasági csőd előtt áll. Kinek lesz jó, ha összeomlik? Nem látom be, hogy Izraelnek miért jó ez a helyzet?

Ráadásul Izrael képes háborút indítani a Libanonban állomásozó Hezbollah ellen, hogy megfúrják az Iránnal folytatott „nukleáris megállapodást”. (74)
Megnéztem, hogy is állunk a Hezbollah-hal? Egy rövid idézet a magyar wikipedia-lapból:
A Hezbollah eredetileg egy, az 1982-ben Libanonba bevonuló izraeli csapatok elleni milíciaként jött létre. Az izraeli csapatok az önmaguk által Béke Galileában Akciónak nevezett invázió során vonultak be a polgárháború sújtotta országba. A libanoni ellenállókat az iráni Forradalmi Gárda tagjai képezték ki.”

Ha jól értem, izraeli terror (az invázió mi más lehet?) szülte, Izraellel szemben álló szervezetről van szó. Az újabb támadás csakis terrornak lesz minősíthető. Csak elvakult, begőzölt háborús uszító lépheti meg.

Nem tudom megítélni, az izraeli hadseregről eddig írtak mennyire járulnak hozzá, de tény, hogy terjed az antiszemitizmus Európában. Joggal vetődik fel a kérdés: El kell-e hagyniuk a zsidóknak Európát? Az izraeli Haaretz szerint nem. Anshel Pfeffer, a lap tudósítója tíz cikkben írta le a megkérdezettek (köztük magyarok) véleményét. Nem akkora a riadalom, hogy elhagyják jelenlegi hazájukat. (75)

Friss hír az elektronikus médiában: rakétákat lőttek ki Gázából Izrael déli körzeteibe, Izrael légicsapással válaszolt. Nem lesz soha vége, ha nem születik meg a megszállt területek visszaszolgáltatására és két állam megalapítására vonatkozó megállapodás.

A tisztesség (is) úgy diktálja, hogy szóljak pár szót a zsidókról alkotott véleményemről. Mindenféle ember van köztük, akár bármilyen más etnikumban, más vallás követői között. Talán a szerencse hozta, talán a másfélék megértésének hajlama bennem: több rendes emberrel találkoztam, mint kellemetlennel. Volt, aki csak – engem gójként becézgetve – kellemes beszélgető partner volt. Volt, aki segített kimenekülnöm a Magyar Kommunista Párt négy alapító tagja egyike fiának karmai közül. Volt, akivel együttműködtem, de vitával szakadt meg a kapcsolatom vele. Volt moszkvai hölgy, akinek jelenlétemben gratuláltak, hogy felvették „számozott” (katonai) tervezőintézetbe, ami a Szovjetunióban csodának számított. Tudom, hogy a szovjet személyi igazolványban származásként szerepelnie kellett, hogy zsidó… Nem folytatom, mert végig kellene lapoznom a történelmet.

A sokat emlegetett magyar Nobel-díjasok között egyetlen egy nem zsidó.
Kiváló, átlagnál magasabb szellemi képességekkel megáldott etnikumnak tartom.
Kár, hogy az Izraelben hatalmon lévő jobboldal nem tér észre.

Ha hívő lennék, imádkoznék, kérve, hogy rendeződjék a helyzetük, stabilizálódjék az ország helyzete, éljenek nyugodt, békés életet.

VIII. Itthon – Mikor lesz már vége?

A kelet-európai volt szocialista országokról kellene összefoglalóan írnom, de úgy döntöttem, nem érdemes. A lényeg ugyanaz: gyilkos privatizáció, fokozatos jobboldali eltolódás, az agresszorrá vált NATO szolgalelkű kiszolgálása. Különbségek persze vannak, de hápogva hallgatom, hogy időnként azt a Lengyelországot állítják elénk példaképül, ahol odáig eljutottak, hogy Jézus Krisztust majdnem tiszteletbeli államfővé választották! Vagy Szlovákiát, ahol a mienkhez hasonló a nacionalizmus, és a cigányság – ha egyáltalán lehetséges – mélyebb szegénységben él, mint nálunk.

Elég, ha csak kis hazánkban nézünk körül. Nem kívánok foglalkozni a múlttal, mert szörnyű: két vesztes világháború, jó negyven év szocialista rendszer (amiről csak rosszat fogad el a világ, pedig a tömegek számára jobb volt a neokapitalizmusnál), gengszterváltás, gyilkosan rapid és óriási veszteségeket okozó privatizáció. Az utolsó két Orbán-korszak pedig sötét gyalázat: politikai rohanás a diktatúra felé, torz „unortodox” (gyakorlatilag neoliberális) gazdaságpolitika, rablás, a szegénység folyamatos növekedése, a fajgyűlölet újraébredése és erősödése, az oktatás és egészségügy tönkretétele.

Nincs ellenzék, ha lenne is és győzne is, sokra nem vinné: a bebetonozott rendszert csak fegyverrel lehetne megreformálhatóvá tenni.

Itt állunk egy kifosztott, lerongyolódott országgal. Leírtam! Nem érdemes vele foglalkozni. Halott országnak látom, írom, általában méltatlankodást kiváltva. Nincs olyan madár, hogy halott ország, szokták válaszolni. A baj csupán annyi, hogy nem értik a nyelvem. Hát nem halott ország Irak, Szíria, Jemen, Gáza? A különbség csupán annyi, hogy őket fegyverrel rombolták le, minket a neokapitalizmus neoliberális, unortodox politikusai, az utolsó szögeket az Orbán Viktor vezette Fidesz-banda üti belé.

Néhány bekezdésre futja az erőmből a közelmúltról, az Orbán-banda végső, korlátlan elszemtelenedéséről, a nemzetközi megítélésünk romlásáról, az általános nihilről. Dőlt betűs alfejezetekre (néha csak pár sorra) bontom a mondandóm.

Gyanús politikai gyilkosságok:

Három (talán négy is) olyan halálról adtak hírt ebben az országban, ami több mint gyanús. A szocialista vezető pártember perben tanúvallomás megtételére szállított ember meghalt a rendőrautóban. Ki is a második, aki börtönben halt meg? Aki elhiszi, hogy az Orbán-haver ellen polgármesteri címre pályázó pásztor halála véletlen baleset, az szavazzon csak a Fideszre. Nem jutott eszembe kettőnél több. Sikerült rátalálnom az Interneten a négy névre – Welsz Tamás, Szebellédi István, Komáromi András és Váradi András – akiknek a halálát az atlatszo.hu „rejtélyesnek” találja. A részleteket a jegyzetek között elérhető weblapon olvashatják (90).

Elszemtelenedés, pofátlanság, hazudozás:

Sorban mennek csődbe értékpapír-társaságok. Az utolsónak befuccsolt Quaestor Értékpapír Zrt.-ről azonnal kiderül, hogy szoros kapcsolatban áll kormányzati szervekkel és személyekkel, valamint önkormányzatokkal. Több milliárd állami (köz-) pénz veszett el, bár Orbán Viktor pár nappal a csőd előtt utasította a közszférát, hogy azonnal vegyenek ki minden fillért az ilyen intézményekből.

Hosszú küzdelem után létrehozza a Parlament a Quaestor-albizottságot. Amely aztán rögtön pofára esik: a Fideszes többség úgy dönt, hogy csak 2010-ig vizsgálódhat, az Orbán-éra érinthetetlen.

Tarsoly Csabát, a vezért elfogják. Ötórás vallomást tesz. Nem sok válik ismertté, de nyilvánvaló: Ha Tarsoly Csaba és a különböző Quaestor-érdekeltségek külföldre menekített pénzeit nem tárják fel a hatóságok, az csak és kizárólag a politikai akarat hiánya miatt fordulhat elő.

És előre látható: nem fog bűnhődni senki. Hacsak az előzetesben, majd háziőrizetben, majd szabadlábon sétifikálva védekezve eltöltött éveket nem fogja az ország annak értékelni.

Az egyik apró momentum légelhárító fényszóró erejével mutatta ki a pofátlanság mértékét: disznóhízlaldát „kapott” Orbán gázszerelő haverja. Heteken belül leszállították a disznócsülök ÁFÁ-ját 5%-ra. Csúcsok csúcsa!

Legjobb haverja otthagyta, vitte magával a média-birodalom jelentős részét. Először büntető adókkal próbálták tönkretenni a cserbenhagyókat, meg a média eleve objektív tagjait. Az EU közbeszólt.
Gyorsan váltottak paripát: a titokzatos Habony Árpád és a nem titokzatos, csak Orbán-ügyi jogász, Győri Tibor a
kormány-kellék Modern Média Groupnak 144 millióra emelte az alaptőkéjét! Elég fekete pénz-szaga van, de kit érdekel. Mindent elsimít a főnök: „Szólok az ügyvédjeimnek, oszt annyi.” Ezeknek nem kell szólni! És ezek fújják seggnyaló sebességgel az ő dicsőítését.

Sima, laza hazugságok:

A munkanélküliséggel foglalkozó, fokozatosan csökkenő adatok nem lehetnek mások, mint nyilvánvaló hamisítás! A Magyarországon hasznos munkát végzők száma vajon mitől növekedne? A külföldön dolgozókkal? A közmunkát végzőkkel? Ne ámítsuk a népet, kérem!

Lázár lett a rutin hazudozó, ha rezzenéstelen arccal kell blődli nagyot hazudni, már mondja is. Egy példa. Ismét hazudott (76):

A hír hivatalos statisztikai adatokkal cáfolja Lázárt: „Az adatokat figyelembe véve megállapítható, hogy a természetes fogyás a 2014. január-márciusi 11 684-gyel szemben 2015 első három hónapjában 15 809 emberrel nőtt, vagyis 1,7 ezrelékponttal, 6,5 ezrelékre emelkedett.
A friss adatok teljesen ellentmondanak a kabinet retorikájának, például Lázár János kijelentéseinek, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis május 14-i sajtótájékoztatóján még arról beszélt, hogy a kormány család- és egészségpolitikai intézkedéseinek köszönhetően az elmúlt húsz hónapban a halálozások száma csökkent, a születéseké jelentősen növekedett.”

Figyelem-elterelő hadműveletek:

Bruck András szépen megírta az ÉS-ben, hogy összes bűneik közül az utolsó félévben elkövetettek tették a legnagyobb hatást a lakosságra.
Az istentelenül megnövekedett, közhírré vált korrupció, a nemzetközi méretű ostobaságok, a közoktatás és egészségügy elleni gaztettek (és olyan apróságok, mint útadó, internet-adó) sorozatos tüntetéseket váltottak ki.

Jöttek az újabb figyelem-elterelő gumicsontok, köztük rettenetesen veszélyesek. Gyűlölet-szítók, a legrosszabb emberi indulatokat (bosszúvágy, rasszizmus) hergelők.

Kezdődött a „megélhetési bevándorlók” elleni EU-lépések követelése, meg hogy szabadon intézhessük az határról azonnal visszafordítást (csinálják a Távol-Keleten, bangladesiekkel, burmaiakkal teli csónakokat nem engednek kikötni), bebörtönzést, a rájuk fordított költségek megtéríttetését. Még Nemzeti Konzultációt is csinált az ügyből, csak igennel megválaszolható elmebeteg kérdésekkel. Jámbor András cikke világosan fogalmaz. (77)

Nem érezte elég erősnek a hatást, a médiában maradt energia, hely kritikus témákra is. Gyorsan előszedte az EU-ban tilos halálbüntetést. Semmi aljasság se drága, ha valami (szélsőjobboldali, oda ment el a szavazói jelentős része) szimpátia-visszaépítésre van szükség!

Állítólag maga kérte, hogy az EP Magyarországgal foglalkozó, (Strassbourg) 2015.05.19-i ülésén főszereplő lehessen. Borzasztó égés volt, rombolta az országgal kapcsolatban még létező szimpátia-maradványokat.

Friderikusz aznapi ATV-műsorában két szakértő részletesen elemezte a helyzetet, és lehülyézte, ill. kormányzásra alkalmatlannak ítélte Orbánt! Semmi reakció.

Következett két megjegyzés szintű provokáció:

– örül, hogy a homoszexuálisok békén vannak (ökörség, és megint gyülölet-táplálás);

– Magyarország nem multikultúrális ország, magyarok akarunk maradni. (78)

Igazságügy-miniszterünk nyilatkozik (79): Trócsányi: Az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.
Aljas rasszizmus, nyílt, tömör hazudozás. Rég elengedték nemcsak a cigányság, hanem milliók kezét is.

Példák az ostobaságuk méretére. A Davos 2015 csúcson hangzott el, hogy a Fortune folyóiratban szereplő első (leggazdagabb) 500 cég 40%-át bevándorlók, vagy bevándorlók gyermekei alapították. Igaz, nem a napról napra jobban teljesítő Magyarországról van szó.
Itthon is sorolni lehetne, mennyi bevándorló játszott rendkívül pozitív szerepet történelmünk nehéz szakaszaiban (tatárjárás, törökvész utáni, nyugatról bevándorló tömegek – pl. svábok!), a deáki kiegyezés után nyugati tőkések lendítették fel az ország gazdaságát.
Volt fordított folyamat is: magyar tudósok sora és éhező tömegek menekültek el a Horthy-gyalázat elől, táplálva a nyugati bevándorlók táborát. Most ugyanaz zajlik, több száz ezres mértékben.
És ’56? Kétszázezernél több menekültet fogadott be Ausztria, zokszó nélkül.

Az ultraprofit megsarcolásának néhány eredménye:

A kormány szempontjából pozitív lépéssorról van szó: a magánbiztosítások lenyúlása, a bankok, közművek, bevásárló központok különadója, a tömeges adóemelés a legfontosabb tényezők abban, hogy a kormány egyáltalán talpon maradhat.

Időm és terjedelmem csak néhány negatív hatás felsorolását teszi lehetővé:

– A bankok hitelező tevékenysége rendkívül beszűkült, terhek sorát rakja át ügyfeleire, egy-két külföldi bank kivonul, pár bank bezárja fiókjai egy részét (a „helyettesítésre” létrehozott magyar bankok eddig pillanatok alatt becsődöltek).

– A bevásárlóközpontok is részben csökkentik tevékenységüket, mások bezárnak.

– Közmű-cégek felajánlják magukat az államnak:

– otthagyja a lakossági gázpiacot az E-ON,

– az RWE csoport tárgyalásokat folytat az állammal az ELMŰ és az ÉMÁSZ eladásáról. (80)

(Google-hírek:

Eldőlt: az Elmű-Émász csoport alapjain épül ki a hazai állami, országos egyetemes áramszolgáltatás. Az érintettek azonban egyelőre nem a szerződéseknél, hanem a szándéknyilatkozatoknál tartanak. KISZÁLLNAK!)

(Megjegyzem, rossz privatizációs lépésnek tartottam a közművek eladását, de nem lerohasztva kell visszaállamosítani őket. Lesz mit beléjük ölni a vételáron felül.)

Pénzkidobálás:

Lendületese folyik a pénzkidobálás teljesen haszontalan, halasztható, és értékét még nem bizonyított dolgokra.

– Élen jár a MNB: ingatlanok, műkincsek, zongora-finanszírozás;

– Újabb sport-beruházás: három atlétikai központ;

– Tíz csodazongorát rendelt a kormány!

Politikusaink:

Egy hozzászóló véleménye Kövérről a Facebookon:

Igen, a Magyar történelem elmúlt kb. 300 évében nem volt hozzá hasonlatos, igazi gyökér bunkó aki szerepet kapott volna az ország vezetésében. Na és persze reméljük, hogy ő lesz az etalon, több rajta kívül ezen a szinten nem is lesz. Mert ő egy igazi Pató Pál, Döbrögi és Eke Ferkó mintájára készült emberi borzalom. Vajon miért is nem jut eszünkbe róla semmi emberi, pozitív tulajdonság!?”

Orbán április 24-én interjút ad a Kossuth-rádióban. Kövér az arca (kis baj), gyűri, idegesen foglalkozik vele, szinte minden mondata után kipillant a kamerára. Teljesen bizonytalan ember benyomását kelti. Tudja jól, hogy a „bevándorlás-terror” nemzeti konzultáció több mint hiba, bűn.

Aljas indulatokat gerjeszt, növelni fogja az idegengyűlöletet, jobbra tolja az amúgy is végtelenül jobboldali érzelmektől terhes nemzetet. Rettenetesen nagy baj!
Mit írtam erről egyik blogomban?
(81)

Az MTA Orbánról: Miután Orbán Viktor Strasbourgban azt mondta, hogy Magyarország sosem volt multikulturális társadalom, ezért az a célunk, hogy az országot megőrizzük magyar országnak, nyilatkozatot adott ki az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete Magyarország kulturális sokszínűségéről – adta hírül az Index. (78)


Oktatás és rasszizmus:

Ma a Kúria olyan döntést hozott a nyíregyházi ügyünkben, amely az oktatás történelmének fekete napjává tette ezt a napot. Ma elvesztettük a reményt, hogy minden gyermek egyenlő esélyekkel kezdhesse meg és folytathassa tanulmányait. A per arról szólt, hogy lehet-e vallásos nevelés mögé bújva elkülönítve, vagyis szegregálva oktatni roma gyermekeket. Ma kiderült, hogy a Kúria minden ilyen kezdeményezéshez szabad utat enged. (78)

Általános helyzet, vagy kis politikai térkép:

Közvélemény-kutatások szerint Orbán szélsőjobb-motívumai a Jobbikhoz taszította szavazói számottevő részét. Még ezzel kapcsolatban is vannak viták:

Piti Kati egyértelmű kijelentést tesz Friderikusz műsorában: a Jobbik fasiszta párt!

Gerő András szerint a Fidesznek és a Jobbikon kívüli ellenzéki pártoknak kell szövetséget kötniük a Jobbik háttérbe szorítása érdekében.

Elképesztő: nagyon jobboldali, az országot tönkretett erővel szövetkezni? No comment!

Külpolitika: Szijjártó – a keleti nyitás eredménytelenségét ellensúlyozandó – meghirdeti a déli nyitást. Minden alapot nélkülöző, demagóg lépés.

Oktatásügy:

Népszava: Nem csitulnak tehát a kancellári rendszer körüli botrányok, s hasonlóképp aggályosak a kormány újabb felsőoktatási tervei is. Az elmúlt időszak diáktüntetéseit szervező hallgatók és oktatóik még mindig várnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának benyújtott közérdekű adatigénylésükre adott válaszra, azaz a kormányzati terveket megalapozó hatástanulmányokra.

Oktatás és rasszizmus egybeszőve:

Ma a Kúria olyan döntést hozott a nyíregyházi ügyünkben, amely az oktatás történelmének fekete napjává tette ezt a napot. Ma elvesztettük a reményt, hogy minden gyermek egyenlő esélyekkel kezdhesse meg és folytathassa tanulmányait. A per arról szólt, hogy lehet-e vallásos nevelés mögé bújva elkülönítve, vagyis szegregálva oktatni roma gyermekeket. Ma kiderült, hogy a Kúria minden ilyen kezdeményezéshez szabad utat enged.” (78)

Egészségügy:

Mivel a jövő évi költségvetésben nem emelkednek az egészségügyi kiadások, kritikus helyzet alakul ki az ellátásban, ami veszélyes a társadalomra, annak békéjére és a gazdaság növekedésére is – ez a segélykiáltás már a tíz nappal ezelőtt költségvetési csalással megvádolt kórházigazgatókat tömörítő Magyar Kórházszövetség tegnap szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében olvasható.” (82)

Nem politika, több annál, süt a nagy magyar ostobaság:

Friderikusz műsorában az ország legjobb genetika-tudósai tájékoztatják az országot a tudományuk csodálatos eredményeiről. Elhangzik, hogy a genetikailag módosított élőlények (és növények) – GMO – sehol a világon, egyetlen alkalommal se hatottak károsan az alkalmazókra, fogyasztókra.

Nálunk éppen 100%-os tilalmat vezettek be rájuk, és az illetékesek büszkén kürtölik, hogy a tilalommal elsők vagyunk az EU-ban.

Legalább Friderikusz műsorait néznék!

Szegénység-gazdagság:

A szegénységünkről (24 – „Megrendültem, komolyan megrendültem” blogom második része):

Az itthoni rémségekkel nem is érdemes foglalkozni. A sikertelen döntsd a tőkét és a gengszterváltás vad privatizációjának forgácsa vagyunk. Töménytelen azok száma, akik még mindig a gyilkos neokapitalizmus neoliberális megoldásainak dicsőségét hirdetik. És polgári társadalom építéséről pofázik az összes politikus (ha akár egyet is annak lehet nevezni). Emberek! Senki se figyel fel rá, hogy ha nem állampolgár szóösszetételben használjuk a polgárt, akkor legjobb esetben középosztálybelit jelent, rossz esetben a szocialista szóhasználatban burzsujnak becézett réteget (most mondjuk újgazdagot). Nem vitás, igazat mondanak. Orbánnak és holdudvarának, meg az újburzsujoknak épül ez az egyébként rombolás alatt álló ország. Addig a legtávolabbi jövőbe tekintve se lehet valami kis igazságot remélni, amíg valaki (egy pártalakulat) ki nem mondja, hogy ÖSSZTÁRSADALMI érdekeket kell követni, szegényestől, cigányostól, zsidóstól. Ilyenről semmiféle komoly gondolkodás nem tapasztalható, ellenkezőleg, tombol a fajgyűlölet, a szegényeket pedig hónapról hónapra jobban tolják a temetőárok felé.
Közben szétlopják az országot, csak az offshore paradicsomokba 53.000 milliárd forintot hurcoltak ki néhány évtized alatt. Csődölnek be bankok, tőzsdejátékot játszó intézmények, csak az utóbbi napokban több száz milliárdot loptak el a néptől.
Az ország uralkodói pedig kisdedként játszadoznak, hódolnak hobbijaiknak: focipályák és ismét focipályák épülnek, hurcolják az üres pályákba a nézőket, kisvasút épül a király házához, tán még repülőtér is nyílik a semmi közepén. Van, aki vadászgat, van, aki utazgat. Hihetetlen.
Tudjátok, mivel játszadozzatok? Nem írom le, nem tűr nyomdafestéket.”

Lehet, hogy azóta leléptük Indiát a szegénységben? (83) Azt írja a weblap, hogy „Egészen pontosan a megkérdezettek 30,6 százaléka mondta azt, hogy volt, amikor nem volt pénze ételre.”

Érdemes több adatra felfigyelni (megengedve, hogy az ilyen „megkérdeztük” jellegű felmérésekben van hibalehetőség):

No Money for Food

– négy ország lakói érezték magukat rosszabbul ellátottnak: Dél-Afrika, Mexikó, Törökország, Indonézia;

– sokkal jobb a helyzet Indiában (16,3%) – ez a mérték túlzásnak tűnik, de könnyen lehet, hogy a minknél jobb a helyzet;

– Kína pedig Anglia szintjén van, és csak a legelőkelőbb országokban jobb a helyzet;

– figyeljünk még fel az USA-ra: nagyon sok a bizonytalan ellátástól szenvedő;

– három volt szocialista országban – Szlovákia, Csehország és Szlovénia – sokkal jobb a helyzet.

Az általános szegénységgel foglalkozó adatokkal találkozunk a „Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelkedően Közhasznú Egyesület” weblapján is (84): „A Tárki Monitor 2012-es évre vonatkozó, Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban c. idei jelentésében a szegénység olyan mélységeit mutatja, amire senki sem számított: számításaik szerint ma Magyarországon több mint 4 millióan (!) élnek valamilyen mértékű nélkülözésben.” (…) „A KSH létminimum-számításai alapján ‘ma a lakosság 30%-a, mintegy 3 millió ember él a létminimumon (73 ezer forint/fő/hónap) és az alatt. Az EU módszertana alapján – eszerint a szegénységi küszöb az átlagjövedelem 60%-a – a szegények aránya 17% (ami 1,7 millió főt jelent). A 10 milliós Magyarországon – a KSH szerint – 1,1 milliónyian tartósan leszakadtak a társadalomról, többszörösen hátrányos helyzetben, kirekesztettségben élnek.’”

És gyermekszegénységben rosszabb a helyzet nálunk, mint a legtöbb nagyon szegény országban! (84)

A magyar gyermekek 20 százaléka él az EU-ban általánosan elfogadott szegénységi küszöb alatt. Az EU mérések szerint a 2,2 millió gyermek közül 430 ezren nagyon szegénynek tekinthetők, de a szociológusok szerint a jelenlegi válságban már 600 ezer gyermek súlyosan érintett.” – derül ki a KSH létminimum-számításának elemzéséből.”

Istenem, mióta tépelődöm azon, mennyire húzták szét vadbarmaink a társadalmat? Magyarul: mekkora a jövedelem-egyenlőtlenség hazánkban? És íme! (85) A Kettős Mérce Jámbor András által jegyzett weblapját kötelező megnyitni, sok bölcs meglátást olvashatunk benne. Ijesztően lecsúszott az ország!

Egyenlőtlenség Magyarországon

A szegénység okai között vitathatatlanul szerepelnie kell a titkos bankszámlákra kimentett pénznek. Egyetlen bank svájci részlegének adataiból idéztem az egyik blogomban:

A Center for Public Integrity (USA) foglalkozik az angliai székhelyű HSBC bank svájci részlegének piszkos ügyeivel. A svájci törvényeket megszegő adóelkerüléssel foglalkozik. A leleplezés fontosabb adatai:
– 120 md $-t tartanak a szabálytalan műveleteket végző számlákon (jó 3000 md Ft),
– 30.000 számla, 203 ország, 106.000 ügyfél.
Magyarországot érinti
– 122,5 millió $, 259 számla, 162 ügyfél,
– a 97. pozíciót foglaljuk el a disznók között,
– a legnagyobb tétel: 11,7 millió $

Végül lássuk az általam többször felemlített 53 000 milliárd forint offshore pénzt. (86)

Idézet a weblapból: Magyarország ebben a jelentésben igen előkelő és különleges helyen szerepel a maga 242 milliárd offshore dollárjával, hiszen Európában nincs még egy ország, amit olyan mértékben sikerült az elmúlt 30 évben kirabolni, hogy az meghaladja a 2010-es államadósságának két és félszeresét.”

A két adat közül ez a rémisztőbb, a vad rablást jelző.

(Csak az alkalmazott árfolyam okozhatja az eltérést az általam korábban felfedezett adattól, ha valakinek nem 53.000 milliárd forint jön ki.)

Egy ellenpont (87): Orbán már az öt leggazdagabb magyar egyike. Viharos gyorsasággal tud rabolni.

***

Írás közben találtam rá két érdekes hírre:

1. „Ez a világ egyáltalán nem demokratikus”, mondta a neves uruguayi író, publicista, „a betűk kiemelkedő alakja”, Eduardo Hughes Galeano, 2013-ban. „A világot a háborús gazdaság és háborús kultúra szervezi.”

Megerősíti rég kialakult véleményem.

2. Lehet, hogy sokan vagyunk, csak össze kellene hangolnunk az akcióinkat, mondja egy weblap. (88)

Született egy film: „We are many” (Sokan vagyunk). A film szerint „Az Egyesült Államok iraki inváziója elleni rendkívüli, 2003 február 15-i felvonulásról szól, amely becslések szerint 30 millió embert vitt az utcákra az összes kontinens 800 városában, amit Amir Amirani elismert We Are Many dokumentumfilmje tett halhatatlanná a képernyőn, és amit ezen az héten mutatnak be az Egyesült Királyságban.
Csak Londonban egymillióan vonultak fel.”

Ha ez igaz, van remény. Nagy meglepetés számomra. Jó érzés a 30 milliós közösséghez tartozni!

***

Mindez tömörebben itt: (24)

Végszóként egy vers:

Ez a világ csak sötét gyalázat,
N
em maradt bennem semmi alázat!
Hiába szólok: népek, ez itt átok,
Vakok vagytok, ha semmit se láttok.
Lassan elröppen az élet vágya,
Lehet, a halálnak ez az ágya?
Nem, elkárhozni korai lenne,
Kell, hogy élni tudjunk mégis benne!
Ami roncstelep marad utánuk,
Robbantsuk izzó haraggal rájuk.

Lehetséges kiút ebből a gyalázatból? Talán, bár elég reménytelen gondolat: (89)

Mindenkinek gyakorolnia kell az erőszakmentességet. Mindenkinek. Az utca embereinek, a rendőrségnek, a papoknak és a szülőknek, de a média szóvivőinek és a választott tisztviselőknek is. Beleértve az elnököt is. És a hadsereget. Mindenkit, mindenhol. A háború napjai, gyilkosságok, lövöldözések, robbantások, kínzások, kivégzések és a nukleáris fegyverek a végükhöz közelednek. Az erőszak napjainak vége. Mindenkinek gyakorolnia kell az erőszakmentességet. Ez a mi egyetlen lehetséges jövőnk – ha akarjuk, hogy legyen jövőnk.”

Budapest, 2015 május 28

Bocsánat, csak egy szóra még:

A CommonDreams érdekes cikket jelentetett meg: „Marxnak igaza volt”. (93)

Olvassanak bele, nem kommunista propaganda!

Budapest, 2015 június 2

Jegyzetek

(1) http://www.commondreams.org/news/2015/04/24/after-nameless-thousands-can-two-hostage-deaths-dent-kill-list-tactics

(2) http://www.commondreams.org/news/2015/04/27/obama-secretly-loosened-standards-drone-killings-pakistan

(3) http://www.commondreams.org/views/2015/04/28/challenging-american-exceptionalism

(4) http://www.commondreams.org/news/2015/05/01/poll-reveals-widespread-support-us-drone-program-doesnt-exist

(5) http://hvg.hu/nagyitas/20140428_Abu_Graib₁0_ev_nagyitas

(6) http://en.wikipedia.org/wiki/Guantanamo_Bay_detention_camp

(7) http://www.commondreams.org/news/2015/04/24/canadian-judge-grants-freedom-omar-khadr-once-held-child-gitmo

(8) http://www.commondreams.org/news/2015/04/30/40-years-after-vietnam-war-prime-minister-decries-barbarous-crimes-us

(9) http://www.economist.com/news/united-states/21650191-economic-boost-lower-oil-prices-smaller-you-might-expect-oil-be-damned?fsrc=nlw|hig|30-04-2015|E

(10) http://www.commondreams.org/views/2015/05/01/political-roots-widening-inequality

(11)http://epa.oszk.hu/02100/02121/00015/pdf/EPA02121_fordulat₁7.pdf

(12) http://kettosmerce.blog.hu/2015/03/22/usa-eu_kereskedelmi_megallapodas_gazdasagi_racionalitas_vagy_tamadas_a_demokracia_ellen

(13) http://www.commondreams.org/views/2015/05/13/are-wheels-starting-fall-ttip

(14) http://www.commondreams.org/views/2015/04/30/hillary-clinton-and-urban-rebellion

(15) http://www.commondreams.org/views/2015/04/27/rise-new-black-radicals

(16)http://index.hu/kulfold/2014/06/09/katonai_felszerelest_kap_az_amerikai_rendorseg/

(17) https://ahalmos.wordpress.com/2014/06/28/we-have-beaten-america-megeloztuk-amerikat/

(18) http://www.commondreams.org/views/2015/04/30/deep-troubling-roots-baltimores-decline

(19) http://www.commondreams.org/views/2015/04/24/future-foreseen-and-not-letter-apology-my-grandson

(20) https://ahalmos.wordpress.com/2015/04/13/have-you-heard-of-hillary-clinton/

(21) http://www.commondreams.org/views/2015/05/13/did-jeb-bush-just-commit-war-crime-justifying-iraq-war

(22) http://www.commondreams.org/news/2015/05/14/jeb-bush-gets-schooled-college-student-spouting-war-rhetoric

(23) http://www.commondreams.org/news/2015/05/12/drones-abroad-police-brutality-home-un-slams-us-human-rights-record

(24) https://ahalmos.wordpress.com/2015/03/06/megrendultem-komolyan-megrendultem/

(25) http://www.commondreams.org/views/2015/05/12/citizens-revolt-afghanistan

(26) http://www.nato.int/cps/en/natolive/official_texts₂5468.htm

(27) https://ahalmos.wordpress.com/2014/09/04/az-iraki-allam-es-ukrajna/

(28) https://ahalmos.wordpress.com/2014/09/18/ukraine/

(29) https://ahalmos.wordpress.com/2014/10/09/russia-in-ukraine-and-more/

(30) http://www.commondreams.org/views/2015/04/28/syrias-nightmarish-narrative

(31) http://www.worldbank.org/en/country/china/overview

(32) http://www.vanityfair.com/news/2015/01/china-worlds-largest-economy

(33) http://www.vanityfair.com/news/2015/01/china-worlds-largest-economy

(34)http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2000/2000₀5/2000₀5₃53.pdf

(35) http://elib.kkf.hu/edip/D₁1522.pdf

(36) Hugo Chavez, majd Nicolas Maduro (Venezuela), Ricardo Lagos és Michelle Bachelet (Chile), Lula da Silva és Dilma Rousseff (Brazília), Néstor Kirchner és felesége, Cristina Fernández (Argentína), Tabaré Vázquez és José Mujica (Uruguay), Evo Morales (Bolívia), Daniel Mortega (Nicaragua), Rafael Correa (Ecuador), Fernando Lugo (Paraguay), Mauricio Funes és Salvador Sánchez Cerén (Salvador), végül Manuel Zelaya (Honduras, a katonai jobboldali puccsig, amit ezúttal az USA és az EU is elítélt).

(37)http://hvg.hu/gazdasag/20130201_DelAmerikarol_almodik_az_europai_nyomor

(38) http://hu.wikipedia.org/wiki/Latin-amerikai_%C3%A9s_Karibi_%C3%81llamok_K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9ge

(39) http://www.tomdispatch.com/post/175981/tomgram%3A_nick_turse%2C_the_u.s._military%27s_battlefield_of_tomorrow/#more

(40) http://www.tomdispatch.com/post/175999/tomgram%3A_nick_turse%2C_one_boy%2C_one_rifle%2C_and_one_morning_in_malakal/

(41) http://www.hrw.org/news/2015/05/18/witness-branded-troublemaker-ruth-s-story

(42) http://www.tomdispatch.com/post/175984/tomgram%3A_nick_turse%2C_africom_behaving_badly/

(43) http://www.commondreams.org/views/2015/04/21/sex-drugs-and-dead-soldiers-what-us-africa-command-doesnt-want-you-know

(44)http://www.piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/megdobbento_adatok_itt_az_ehinseg_vilagterkepe/

(45) http://www.poverties.org/poverty-in-nigeria.html#sthash.IbBsazJp.dpuf

(46)http://kitekinto.hu/afrika/2015/02/23/akar_polgarhaboru_is_kialakulhat₋_a_nigeriai_helyzetrl/2/#.VV4S2_ntmko

(47) http://www.chadnow.com/chad_economy/oil_in_chad.php

(48) http://en.wikipedia.org/wiki/Scramble_for_Africa

(49) http://www.dehir.hu/vilag/ujabb-amerikai-dronbazist-hoznak-letre-nigerben/2014/09/02/

(50)http://www.ng.hu/Civilizacio/2013/10/a_szegenyseg_elleni_harc_vilagnapjan

(51) http://tortenelemportal.hu/2015/02/belga-kiraly-kongoi-remuralma/

(52)http://en.wikipedia.org/wiki/Mining_industry_of_the_Democratic_Republic_of_the_Congo

(53) http://www.wired.com/2010/09/why-the-u-s-should-send-troops-and-spooks-to-the-congo/

(54) http://www.africom.mil/newsroom/article/6599/ward-in-congo-us-military-will-continue-supporting

(55) http://www.stripes.com/news/defense-expert-calls-for-thousands-of-us-troops-in-africa-1.264739

(56) http://therealnews.com/t2/index.php?option=com_content&task=view&id=31&Itemid=74&jumival=8346

(57) http://www.globalresearch.ca/africom-prepares-for-more-conflicts-in-mali-nigeria-and-somalia/5327361

(58)http://mek.oszk.hu/04100/04186/html/garasorszag_ma_hajlektalanok.htm

(59) http://magyarnarancs.hu/publicisztika/az-arab-tavasz-kesei-gyumolcsei-93158

(60) http://hu.euronews.com/2013/09/17/miert-olik-egymast-a-siitak-es-a-szunnitak-/

(61) http://orientalista.hu/arab-tavasz-az-usa-es-izrael-kozosen-boritotta-langba-eszak-afrikat/

(62) http://www.commondreams.org/views/2015/04/28/syrias-nightmarish-narrative

(63) http://www.commondreams.org/views/2015/05/18/why-are-we-middle-east

(64) https://ahalmos.wordpress.com/2015/03/24/a-vilagunk-ma-our-world-today/

(65)http://kitekinto.hu/iszlam/2014/12/08/izraeli_repulk_bombaztak_sziriaban/#.VWV6us_tmko

(66) https://ahalmos.wordpress.com/2015/03/24/a-vilagunk-ma-our-world-today/

(67) https://ahalmos.wordpress.com/2015/03/30/israel-and-the-palestinians-izrael-es-a-palesztinok/

(68) http://www.commondreams.org/news/2015/04/28/iran-hypocrisy-nuclear-proliferation-highlighted-israels-undeclared-arsenal

(69) http://www.commondreams.org/views/2015/05/07/anti-black-racism-exposed-israel-and-us

(70) http://vilagterkep.atlatszo.hu/2015/05/15/mindent-leromboltunk-izraeli-katonak-megtorik-a-csendet/

(71) http://www.commondreams.org/news/2015/05/04/indiscriminate-killing-gaza-was-top-down-war-plan-say-israeli-veterans

(72) http://www.haaretz.com/opinion/1.657936

(73) http://www.commondreams.org/news/2015/05/22/strangled-war-and-siege-gazas-economy-verge-collapse-world-bank

(74) http://www.commondreams.org/views/2015/05/27/iran-talks-game-changer-israeli-hezbollah-war

(75) https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/14d0ab3819df97e2

(76) http://nepszava.hu/cikk/1058521-erezhetoen-csokken-a-magyarok-szama

(77) http://kettosmerce.blog.hu/2015/04/24/egyetert-e_azzal_hogy_orban_viktornak_dolgoznia_kell_addig_mig_kitermeli_elrontott_kormanyzasanak_ko

(78)http://kettosmerce.blog.hu/2015/04/23/az_oktatas_tortenelmenek_fekete_napja_a_kuria_a_szegregacio_mellett_dinok_henriett_beszede

(79) http://444.hu/2015/05/22/uj-magassagokba-jutott-a-bevandorlas-vita-trocsanyi-szerint-mi-azert-nem-tudunk-gazdasagi-menekulteket-fogadni-mert-800-ezer-ciganyrol-kell-gondoskodnunk/

(80) http://mno.hu/energia/otthagyja-a-lakossagi-gazpiacot-az-eon-1283443

(81) https://ahalmos.wordpress.com/2015/01/15/terror-es-fajgyulolet/

(82) http://nepszava.hu/cikk/1058663-egeszsegugy-veszelyben-a-korhazak

(83) http://444.hu/2015/05/12/a-magyarok-harmadaval-fordult-elo-a-mult-evben-hogy-nem-volt-penze-etelre-a-csaladjanak/

(84) http://www.csagyi.hu/hirek/item/925-gyerekszegenyseg-es-alultaplalt-gyerekek-itthon

(85)http://kettosmerce.blog.hu/2015/04/30/egyetlen_grafikon_arrol_mi_a_valodi_katasztrofa_magyarorszagon

(86) http://civilhetes.net/gazdasag/a-teljes-allamadossag-ket-es-felszereset-tuntettek-el?honnan=Nemzeti_Hirhalo

(87) http://civilhetes.net/belfold/l-espresso-orban-mar-az-ot-leggazdagabb-magyar-egyike

(88) http://www.commondreams.org/news/2015/05/20/we-are-many-documentary-depicts-legacy-global-anti-war-movement

(89) http://www.commondreams.org/views/2015/05/13/everyone-has-practice-nonviolence-now

(90) http://atlatszo.hu/2015/02/13/miattuk-retteg-simicska-rejtelyes-halalesetek-hihetetlen-magyarazatok/

(91)https://www.oxfam.org/sites/www.oxfam.org/files/file_attachments/ib-wealth-having-all-wanting-more-190115-en.pdf

(92) http://www.commondreams.org/views/2015/02/09/new-evidence-half-america-broke

(93) http://www.commondreams.org/views/2015/06/01/marx-was-right

Irodalom

1. Halmos Antal: 7 év a csodálatos Indiában és két nepáli túra

2. Halmos Antal: Világok, népek, emberek

3. Halmos Antal: Mitől döglik meg ez az ország?

4. Halmos Antal: Maradj magadnak, Samu bá

5. blogjaim: http://www.ahalmos.wordpress.com

6. Pepe Escobar: Empire of Chaos: The Roving Eye Collection, vol. 1

7. David Harvey: The Enigma of Capital: And the Crises of Capitalism

8. David Harvey: Seventeen Contradictions and the End of Capitalism

9. Cathy Sultan: Israeli and Palestinian Voices: A Dialogue with Both Sides

10. Tommy Birk: Beneath the Rock

11. Vijay Prashad: The Darker Nations: A People’s History of the Third World

12. Naomi Klein: This Changes Everything: Capitalism vs. The Climate

13. Naomi Klein: The Shock Doctrine: The Rise of Disaster Capitalism

14. Howard Zinn: Howard Zinn on Race

15. Howard Zinn: A People’s History of the United States

16. Joseph E. Stiglitz: The Price of Inequality: How Today’s Divided Society Endangers our Future

17. Joseph E. Stiglitz: Creating a Learning Society: A New Approach to Growth, Development and Social Progress

18. Noam Chomsky: Profit Over People: Neoliberalism and Global Order

19. Muhammad Yunus: Creating a World Without Poverty: Social Business and the Future of Capitalism

20. Thomas Piketty: Capital in the Twenty-First Century

21. TomDispatch.com

22. Commondreams.com

23. Economist.com

24. Lengyel László: Kína birodalmi évszázada

25. Pepe Escobar: Year of the Sheep, Century of the Dragon?

26. Gavin Menzies: „1421, amikor Kína felfedezte a világot” című könyvét (Alexandra)

***

Néhány kép és diagram felrakásával elakadtam, igyekszem pótolni.

Reklámok

ahalmos névjegye

Repülőmérnök és közgazda voltam a közelmúltig, az utóbbi években azonban 15 magyar, két angol és egy orosz könyvet írtam. Elérhetők: www.bookandwalk.hu; www.amazon.com; www.smashwords.com; www.goodreads.com; www.mek.oszk.hu és LinkedIn.com > My Profile. Két éve bloggolok itt.
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) 2015 – Történelmi pillanatkép bejegyzéshez

  1. Henis Béla szerint:

    Remek! Sikerült kinyomtatni /unokámnak!/ ezt a kisfiús változatot. A4 lapon két oldal jelenik meg, így 34-1/4 oldalt tesz ki az Irodalommal és mindennel együtt. Az előző is meg van, de ez az apróbb betűk ellenére is jobb szerkezetűnek látszik. Kijegyzetelem és ha már sikerül valamit összeállítanom ebből a hatalmas összegzésből, azt megküldöm Neked bírálatra. Hátha még fejlődöm én is.

    Üdv. és jó pihenést, Csopakozást az unokákkal és a családdal. Béla

  2. Izsó Csaba szerint:

    Élvezettel olvastam végig az elemzést, le a kalappal! Remélem tud majd újat mondani a könyv amit küldtem 🙂

    Szerényen ajánlanék még két forrást, ami más-más szempontból, de remekül kiegészíti a leírottakat és további remek elemzésekhez tud segítséget nyújtani:
    http://thediplomat.com/
    https://www.stratfor.com/

    Sok szeretettel:

    Csabi

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s