Írnom kell, mert ha nem írok, megbuggyanok. Írnom kell, pedig a korlátjaim határtalanok: mind engedetlenebb agytekervények, bélműtétek miatti engedetlen béltekervények, a világ előtt szájtátva bámuló valóm: hogy lehet ennyire gazember vezetése a világunknak, és ennyire szolgalelkű, ostoba a megtaposott népe?
Az agytekervényeim nem fogja senki vizsgálgatni, mérlegelni, szeletelgetni, mert nem sikerült zsenivé fejlesztenem magam, mint ahogy az Einstein agya cikk szerint ő tette megával, bár történt már olyan merénylet, hogy rokon (nem vérszerinti) kikiáltott annak. Lehet, hogy érdemes lenne boncolgatni, egyszer régen, illetve nem is nagyon régen, a hetvenesek közelében szédüléses bajom támadt. Nem forgott velem a világ, hanem úgy éreztem, főként szabad téren, friss levegőn, például golfozás közben, mintha centikkel elemelkednék a földtől. El is kereszteltem „lebegő szédülésnek”, aminek a vizsgálatokat végző, nagyon okos és bölcs (vigyázz olvasó, a kettő nem ugyanaz) doktornő nagyon megörült, mondta a latin nevét. Na, mármost a vizsgálatok során készült többek között CT is a koponyámról, aminek nyoma veszett sajnos, pedig a nagy koponyák tárában illő helyet kaphatna. Nézegeti, nézegeti, aztán leteszi, és csak néz rám. Ilyet még nem láttam – mondta – az agyvelők a te korodban már betöltik a teljes koponyateret, a tied meg centinyi liquoron úszkálgat, mintha 45-50 éves lennél. Ezt csak azért írom, hátha kiderül, hogy a tekervényeim is rendellenes sokadalmat képeznek. Ha netán valaki foglalkozni akarna vele, még mostanság szóljon, amíg nem füstölt el a krematórium kéményén, pár fillérért eladom, főként, ha ezzel nem veszít a szellemi értékéből, mint eladott jószág.
Ami pedig a béltekervényeimet illeti, csak Juhász Ferenc, az Átkos idők nagy költője jut eszembe minduntalan, mert József Attilához hasonlóan foglalkozott valamelyik versében a belek alagútjaival. Keresem a verset és nem találom, lehet, hogy nem is versben írt a belekről, hanem prózában? Mindenesetre idézem az „A virágok hatalma” című versének néhány sorát, talán ezeket olvasva el tudja képzelni, kedves olvasó, miként zengtek a belekről írt képsorok:
…vagytok-e más csillagon is, e földtől köröskörül odább,
a megmérhetetlen messzeség mélyén, a lárva, báb-
csillagok rétjein, idegen holdak króm-habjában fürödve,
lélegző sejtekkel, ragacsos hónaljjal, buján gőzölögve,
hisz ez a föld a nagy tejút egy szélső vérbokra csak,
létével érzi, nem tudja bár a csigolya-húrt, a gerincvonalat,
s ha új csigolya nő az idő farkában, feltüntök-e ott,
mint sápadt, szomorú, nem-vándorolt partra szállt – vándorok?
Lapozgatok tovább, és a Galapagos versében találok a keresettekhez hasonló sorokat. Még mindig nem az igaziak, de sugárzik belőlük a hangulat:
Mint embrió
kuporgok ősszecsavartan lüktető, véres dzsungeledben:
ringatnak a lágyan-mozgó bordák,
verdes vér-zuhatagod sistergése,
a belek zsíros, fodros remegése,
hallgatom, hogy dolgozik, forr
a máj, a vese, a tüdő, a foszfor,
nyitott szemem látja belső éjedet,
s érzi átderengő testedet
tapogató-csáp-szemem.
Világűröm vagy, s mélytengerem.
És eljutottam József Attila sírja című verséhez, ami már kitárja a költő Juhász bonyolult gondolatkép-csokrait. Bármelyik részét idézi a gondolkodó, betekintést nyújt abba a sodró-tajtékzó hullámverésbe, ami a sajátja. Csak azért választottam ezt a szakaszt, mert úgy tiszteleg Attila előtt, ahogy én is szoktam: lehet, hogy ő minden idők legnagyobb költője. Én emelem ki az erről szóló szavakat:
Mert neked itt se jutott közösség, nem kaptál társakat, Könnyező,
se haza, se föld, se otthoni temető, se boldog halál
nem jutott ősökkel-bevetett otthoni temető, csak egy szűk föld-persely
Szárszón, ahová behullottál a gyűjtögető halál szánalmas ujjai közül,
te Dárius kincsénél többet-érő, nehezen-koppanó, vasból-öntött fillér,
rozsdával-bevont-agyú Pénzecske, szegény, a Létezést veled-kifizethető,
s belekoppantál a föld-perselybe másodszor is Szegényem,
rozsdás szíveddel fizetett a halál szavaidért,
lehulltál ebbe a nyár-penészes, láng-virágzású pici sírba,
te Halottak közül az elsőszülött, a föld költőkirályainak fejedelme,
hisz mikor megszülettél jobb kezedben hét csillag vala és
szájadból kétélű éles kard jő ki vala és orcád mint a nap
és mikor meghaltál Szívem, az égnek közepette
egy angyal repült, aki ezt mondta nagy szóval:
Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a három angyal trombitájának
többi szavai miatt, akik még trombitálni fognak,
Mert jaj nekünk és jaj a világnak, ha nem tudjuk csillag-sűrű szavainkkal
körültapasztani a világ tengelyét és pacsirta-könnyű szavakkal, vagy
tűzmadár-szavakkal, vagy bálnafújó-szavakkal, vagy sárkány-nehéz,
totyogó-szavakkal, vagy nárcisz-szirom-belső-bársony szavakkal
az izzó világ kemence-vázát betapasztani és csecsemőtalp-puha
szavakkal kitapasztani törékeny kicsi tested,
a világ keresztjéről levett szappanhab-sárkány-törékeny
kicsi tested nyirkos és jéghegy-leheletű és rozmár-zsíros
sír-perselyét és jaj nekem, gondoltam tizenkét év előtt,
pontosan tizenkét év előtt, jaj nekem, aki küldettem utánad, Menekülő,
te Legtöbb-szeretetre-vágyó, te Gyöngéd, isten-után-kiáltó Árva,
jaj, jaj, jaj kiáltoztam kiáltozásod, zúzmarás, kicsi őszi sírod előtt,
mely olyan volt mint öreg halottak ágyékszőre és mellkas-szőre,
ott álltam Erzsikével, aki gyermeket várt, hasa eleven ősmadár-tojás,
ott állt velem a mindenség édesanyja és sírod előtt figyelte
elvékonyodott-bőrű munkás-kezem, kőműves, napszámos,
zsellér, jobbágy-ősökből kivirágzott kezem lerágott
csontjaid fölött figyelte: hasában, e gyönyörű szerelem-buborékban
arany-öklű csillag forog, gyöngyház-térdei böködnek,
mint csigaszarvak, behúzódnak, mint kocsonya-hagyma fejű csigabiga-szarvak
és szeme majd kinyílik, mint Krisztus sírjának roppant sziklalapja,
jaj, gondoltam, sorsom ne legyen olyan, mint a tiéd, sorsunk
ne legyen olyan, mint tiéd, ne adasson meg nekünk a Megadás,
ne jöjjön el a Széthullás, a Pusztulás, a Félelem, a Menekülés,
és neki se, akinek anya-tojás héja majd szétreped és neki se, aki eljön,
pedig nagy veres sárkány vala az űrben és hét feje vala és tíz szarva,
és az ő fejeiben hét korona és farka után vonszá az ég
csillagainak harmadrészét és a földre veté azokat és álla az a sárkány
a szülő-asszony elé és jaj, fojtogattam a pikellyel-borított-gégéjű
sárkány puhán-omló, izmos, lángtól-átforrósodott gyík-torkát
és rámfonódott hét pikkelyes torony-nyakával, mint a polip-karok
és fém-bozontú koponyámra fújta, hörögte, köpte, okádta tüdeje lángját,
és szempillám, bajszom szenes lett, s voltam égett napraforgó,
s akkor sírodból mint föld-sárkány gyöngy-pikkelye gyémánt-kardod
kibújt, s kitéptem szívemből gyémánt-kardomat, s a sárkány fejeit levágtam,
hogy merő vér lett az űr, forró, habos vért lövelltek a gége-csonkok,
pikkelyes vérfák lettek a sárkány-nyakak, vér csurgott a csillagokról,
s a más-csillagokra húllt sárkányfejekből hárfák hangja tölté be az űrt,
a sárkány-nyelvek megpenészedtek, mint félig-vízbe süllyedt kő-csónakok,
s nárciszok, liliomok nyíltak a földgolyó-nagy szemgolyó-kocsonyában,
és én ott álltam őszalkonyi sírod előtt, földdel-kitömött koponyád
tüze világított a sírból és melengette vacogó szívemet és
szárogattam véres kezeim, sírod csalánleveleibe törülve a száradó
vért és nem kiáltoztam már és nem beszéltem, csak átkoztalak
te Átkozott gyönyörű, te Legyőzhetetlen kedvesem és sírtam
érted és sírtam a világért és akartam otthoni édes temetőt,
vidám halált, jókedvű temetőt.
—
A neokapitalizmus gyilkos! Mondom én is, nem is ritkán. Ez azonban érdekes CommonDreams cikk! FB-bejegyzést csináltam belőle. Mélységesen leleplezi a neokapitalizmus és kereszténység gyilkos kapitalizmust védelmező szövetségét. Íme:
„A neoliberalizmus gyilkos.” Érdekes cikk, angolul tudóknak.
Biden’s recent characterization of Putin applies to this dominant ideology as well. azaz
—
Szép életed volt – mondta Peti, a könyveimet szerkesztő jóbarát -, én talán ha tizedét láttam. Szép nem, mondtam én, csak gazdag, a felét nyugodtan kidobnám, ha visszafelé tehetném! És gazdagnak nevezhető-e az az emlék-raktár, amiben sok becses, szívmelengető kincs mellett, fölött, alatt számtalan limlom halmozódik? Mert nem tartozik az élet szépségei közé a II. világháború, szőnyegbombázással fűszerezve, az azt követő, változatos járműveken, több megállóval végrehajtott menekülés a mai (visszaállított) osztrák-német határig. Nem mondható szépnek a hazatérést követő mintegy másfél éves éhezés, ami úgy leszedett rólam közel mindent a bőröm alól, hogy Belgiumban tápláltak fel kegyes lelkek. Nem nevezném annak az ’56 utáni vesszőfutásom, de az ország szétrablásának éveit sem. Néhány év valóban élményteli volt, de nem igen töltötte ki az életem felét.
—
A vízhez, mint emberi szórakozásra alkalmas közeghez sokféleképpen viszonyulnak népek, emberek. És ez a viszony akár egy nemzedéken belül is számottevően változik. Keringenek az agyamban gondolatok, emlékek. Kezdjük talán szeretett Indiámmal? Sokáig nem láthattunk nőket fürdeni, mert a vizet többféle tabu övezi, nem beszélve a női testről. A szexet magas kulturális szinten űző emberek számára a női test titok, varázslat, adomány, ezért nem szeretik azt közszemlére tenni. Vándorlásaim során nem találkoztam szárijától megszabadulva fürdőző nővel, ritka esetektől eltekintve. Ilyen volt például a bombayi „Breach Candy Swimming Club, ahol meg-megjelent az előkelőség (indiai színész európai felesége) európai fürdőruhában, és követőkre talált. Vagy csak merengésem terméke a fürdőruhás indiai nő látványa? Akárhol mártóztak meg vízben, Puri hullámzó tengerében, a benáreszi Gangeszben, mindig teljes öltözékben élvezték a vizet.
A víz különleges szerepet játszik a hinduk megtisztulási szertartásában. A szent folyók, elsősorban a Gangesz vizében előírt számban megmártózkodás, és annak fogyasztása fontos része a sokszor elképesztő részleteket tartalmazó eljárásban.
A vízhez kapcsolható szokások, tisztálkodási lépések hihetetlen mértékben tudnak eltérni szárazföldnyi, vagy akár néhány határnyi távolságra élő népeknél, sokszor szerepet játszva a lebecsülésben. Két példát említek csupán: a magát magasabbrendűnek tartó fehér rassz tagjai széklet után különböző minőségű papírral, rosszabb esetben lapulevéllel törlik ki hátsó felüket, az eszközzel jócskán szennyezve a környezetüket. A hinduk, szabatos vallási előírásokat követve gondosan kimossák a feneküket. Mennyivel higiénikusabb módszer! A fehér ember vagy nem is tud erről, vagy magához méltatlannak tartja. A másik: a szovjet katona, ha hozzájutot,t „folyó” vízzel mosakodott. Valamivel a szájába juttatott egy adagot, majd azt a kezébe csurgatta, és azzal mosta meg összes testrészét, amire elég volt a dézsma víz. Hű, de lenézték őket. Orosz diákkal beszélgetve harsány kacajra fakadt, amikor megtudta, hogy ez a módszer a lenézés okainak része volt. Minket meg az botránkoztatott meg, hogy a népek, akikkel találkoztunk, lavorban mosdottak, gyakorlatilag a mind töményebb saját koszukban. – mondta. Tegyen valaki igazságot!
—
Felsorolhatatlan a vízen túli meghökkentő szokások száma. Vegyük csak a kézzel vagy evőeszközzel étkezést, vagy az angoloknál a kötelező villa tetejére pakolás kérdését. A világ kisebbik, magát felsőbbrendűnek tartó része, a fehér rassz lenézi a nagyobbik részét, csak azért, vagy azért is, mert a lenézettek evőeszköz nélkül, kézzel esznek. Most egy pillanatra elakadtam, mert nem tudom, hogy a pálcikákkal étkező hatalmas tömegeket hová is sorolják. Biztos nem az előkelő hányadhoz. Örmény menedzser, aki nyugati stílusban vezette az egyik legfontosabb szovjet kereskedelmi szervezet főosztályát, fejezte ki talán legjobban: mi, az emberiség nagyobb fele kevésbé vagyunk kitéve fertőzésnek, mivel magunk mosunk kezet. Az angol bűvészkedést pedig előkelő angol fogadáson figyelgettem: a fiatalabb résztvevők már nem bajlódtak a nehéz mesterséggel, ami pedig akkoriban feltétele volt, hogy a világ legkiemelkedőbb egyedei közé soroltassanak.
Majd egyszer, ha ismét eszembe jut, írok a nők díszítő-festéséről (Indiában még a nők talpát is befestik csodálatos mintával, ünnepélyes alkalmakkor), a keleti népek guggolva pihenéséről, a férfi szőrzet jelentőségéről keleten, ahol a szakáll a férfiasság kelléke, a szőrös fül pedig bölcsességre utal, végül a lábujjakkal játszásról.
—
Lila fejű törpék másztak elő a Vereckei-hágó egyik sziklafalának barlangjából. Súlyos teher fogta le a szemhéjamat, hiába dörzsöltem két ököllel, csak szaporodtak. Ahogy kibújtak a barlang száján, legtöbbjük kilimp-kalamp legurult a meredek lejtőn. Arra jártam, megkérdeztem a legépebbnek megmaradtól, mi elől menekülnek? Ó, a zöld fejűek óriásaitól, akik a kistermetűeket mind felfalják, akármilyen a fejük színe. Van köztük, aki meglékeli a fejüket, és kiszívja az agyukat, az a legjobb falat. Megfordultam, és hazáig szaladtam. Azóta se tudom, nem zöldfejű szörnyetegek uralják-e ezt a kis országot. Mindenesetre az agyelszívás mesterei uralják, még léket se kell verni az alattvalóik koponyájába, csak a fülükbe, szemük elé kell nonstop önteni a legvadabb hazugságözönt, úgy elpárolog az agyuk, mint a tűz fölött felejtett fazékból a víz.
(Olga Tokarczuk: „Zöld Gyermekek” könyvének apropóján)
—
Tudományok, amikhez kevés a normális agyvelő. Csak röpgondolat! Kínai tudósokat láttam valahol, videón, amint hatalmas építményekben, bonyolult szerkezetek között mozognak: a fizika fiatal ágával foglalkoznak, a kvantum-fizikával. és állítják, hogy élen járnak a világon. 2016-ban fellőtték az első kvantum-űrhajót, például. Nehezen hiszem, hogy túlzó propaganda lenne, a csúcstechnológiák mind szélesebb sávjában veszik át a vezető szerepet. A Google óriáscég rendszeresen küldi meg a mesterséges intelligencia világában alkotó vezető kutatók értekezéseit. Sokáig könyvtárba gyűjtöttem, hátha a kedves és rendkívül okos unokámat érdekelni fogja, abbahagytam, nehéz terelni, okosabb annál, keresi és meg fogja találni a neki tetsző utat. A mostani mondanivalómhoz a lényeg: a tanulmányok szerzői között erőteljesen dominálnak a kínai szerzők. Igaz, egyelőre csak kisebb hányaduk él és dolgozik Kínában, vagy kínaiak lakta országokban, városállamokban, de a mostani Nyugat-Kelet hangsúlyváltás el fog vezetni a hazatérésükhöz, otthon maradásukhoz, legalábbis úgy gondolom.
Érdemes elolvasni a kvantum-számítógépről a raketa.hu-ban írtakat, továbbá beírni a gúgliba, hogy quantum computing, hogy a legfrissebb híreket olvashassa az ember.
Persze a tudományok üstökös-fejlődése mind nehezebbé teszi a követésüket. Hányan értjük meg például a kvantum-összefonódást? Hiszek benne, csak nem tudom felfogni. Még saját élményt is ezzel magyarázom: baleset ért a líbiai Tripoliban, és másodpercre akkor két hölgy érezte meg, hogy valami rossz történt velem. Az egyik Budapesten, a másik Moszkvában.
—
A kvantum-tudományokról jut eszembe: tavaly nyáron, az év közepén megírtam a „Tézisek a kilábalásról” könyvemben, hogy ez a járványügy Magyarországon katasztrófával fog végződni. Most hozzáteszek két bekezdést, mesét két példáról, ami aláhúzza, hogy ez az ország nem tudhat talpraállni:
Mikor áll talpra ez az ország? Soha!
Mert nem tudhat talpraállni az az ország, ahol csak a nyaralónk körül két olyan eseménysorozat zajlik, ami óriási tehetetlenségről, elmaradottságról árulkodik.
A húsvéti ünnepeket észak-balatoni nyaralónkban töltöttük, ahová 10 éve vezetik be a szennyvíz-csatornát. Igen, vezetik be, nem vezették be. Meghirdették, lakossági gyűjtéssel kezdve, ami tartott vagy hét évig, évenkénti néphülyítés-jellegű beszámolóval. Akkor, tehát visszatekintve három éve azt mondták, OK, elkezdik. Hónapokig túrtak fúrtak, viszonylag friss, ugyancsak lakossági gyűjtés segedelmével terített aszfaltburkolatot feltörve. Megásták az árkot, lefektették az utcai főcsöveket, bevezették a házakba, a kerítéstől számított egy méterig a bekötőcsöveket, aztán annyi. Azóta ígéretek hangzanak el, félév múlva, jövő tavasszal jelleggel, hogy mikor köthetők rá a rendszerre a házak szennyvíz-csövei. Közben a szennyvíz-vállalkozó évenkénti áremeléssel folytatja a derítők leürítését, a tartalom elszállítását, a fene tudja hová, csak remélni lehet, hogy nem a Balatonba, amint az hírlik. Mondogatom, mondogatom, hogy ha Japánban az egész műveletet nem végeznék el három hét alatt, harakirit követhetne el a vállalkozó. Mi viszont várunk, várunk, szitkozódunk és várunk.
A másik sztori meglepetés. A majdnem felnőtt kisunokánk tervezgette, hogy lejön tavasszal baráti körével 3-4 napra. Közbeszól a feleségem, aki gondos nagymama. Most tudta meg a szomszédasszonytól, aki télen is le-lejár a nem messzi községből, hogy bizonytalan ideig szünetel az észak-balatoni vasútvonal, amit tavaly kezdtek el villamosítani. A szüneteltetés oka a villamosítás: amíg be nem fejezik, nem járnak a vonatok. Európa közepe, Magyarország (jó ideje nem köztársaság). Eszembe nem jut Japánt emlegetni, meg se sírni, se röhögni nem támadt kedvem: Magyarország, ami nincs az nincs. Mert tehetetlen bunkók országa vagyunk. E fölött a nép fölött vívják a hatalomért a csatát. A mostaniak, hogy a morzsákat is el tudják lopni, a hatalomra vágyók, mert fingjuk nincs, hogy ezzel az országgal már nem lehet, mit kezdeni!
—
Zene, az éltető zene!
Mozart-sorozat záróestje a Zeneakadémián. Csodálója vagyok, mert varázsló, nem lehet más, aki hatévesen szimfóniát tud írni. Nem gyerekjátékot, felnőtteknek valót. Rátaláltam az első szimfónia kotta-részleteire, le is játszható. Itt azt állítják, hogy 8 évesen alkotta. Mindegy, csodának akkor is félelmetes csoda, varázslat!
A hangversenyen élvezhettem a d-moll zongoraversenyét. Az előadásból kimagaslott, engem legalábbis lenyűgözött a kanadai Angela Hewitt. Nem tudom miért, németnek hittem (késve estem be, épp beharangozták a zongoraversenyt, félrehallhattam, ha egyáltalán elhangzott a nemzetiség), de a szereplése végén röpinterjút adott angolul, nem lehetett nem felismerni az angolszász születést. A játékát teljes elmerülés jellemezte, nemcsak a saját szólója volt a fülében, hanem a teljes mű, együtt élt a zenekarral. Ellebegtem vele együtt valahová az égi régiókba, amiről a kölökfiatal Berecz Mihály beszélt félbeszakadó mondatokkal, Mozart valamelyik szerzeményére utalva: mintha nem is evilági térben hallanám, vagy így valahogy. A zongoraművésznő Bachról és Mozartról mesélt, mennyire nem, vagy alig használ pedált egyikőjük se, és ezért jó Mozartot is játszania Bach mellett. Elmesélte szörnyű élményét: fuvarozók leejtették a zongoráját. Jó, hogy nem látta, szörnyű látvány lehetett. És meglepett: Olaszországba utazott új zongoráért. Olaszországba? Ki hallott már Olaszországról, mint zongoragyártó hatalomról? Ma eltöltöttem talán egy órát is, hogy megtanuljam: az olasz Fazioli-t a legnagyobbak között tartják számon. Angela Hewitt számára a négypedálos megoldás lehet döntő, gondolom.
Batta András zenetudós – akit a Virtuózok versenysorozat zsűrijében szoktam látni, véleményét élvezni – pár mondattal mutatta be Mozart nemrég előkerült zongoradarabját, a D-dúr Allegro-t és előadóját, az előbb említett Berecz Mihályt. Mindössze egy lap, minkét oldalon kotta, és kellemesen csengő muzsika. Igazi tudós, aki szenzációs felfedezést ilyen tömören tud ismertetni. Többet mondott persze ennél, lényegbevágókat.
Az estet a Kis éji zenével zárták. Írhatott Mozart és a többi óriás kolosszális műveket, ez a könnyed muzsika ismét, sokadszor megbabonázta a szívemet. Ráadásul a zenekar egyik csinos hegedűművésznője a maszkja mögül megvillantotta fekete szempárát. Csintalan tekintetét hol jobbra vetette, hol a szemembe nézett. A pillanat ugyanolyan varázslat volt számomra, mint gimnazista koromban a zsúfolt busz kapaszkodójában megjelent, abba simuló kézfej, hosszú ujjakkal, mint a moszkvai étterem lépcsőin lefelé libbenő formás hölgy belém hatoló kék szempárja, mint a szállodában elém tűnő meleg bunda alatti, szobrászatra váró vádlik. Eszemet eltöltötte a gondolat: ha első randin beszélgető pár kíséretként ezt a kis zenét hallaná, biztos veszekedett szerelem robbanna ki köztük!
Ennek a járványnak örülni is lehetne, ha csak zenére figyelne az ember. Oly mértékben elszaporodtak a hangverseny-közvetítések, vagy csak azok videó-felvételei, hogy szinte minden este találhat az ember kedvére való előadást. Ilyenek voltak, többek között:
Vivaldi összeállítás. Kiváló zenei szerkesztő munkája volt, a hatása varázslatosan hatott rám. Több Vivaldi-kompozíciót ismerek, élvezek, bármikor, akármilyen előadásban hallom, a gyűjtemény azonban ennél jóval több volt, egész estét töltött be, olasz előadásban. És sokadszor győződtem meg az állításom (másoktól is hallott) igazáról: legjobbak a szerző hazájának művészei által játszott előadások, Lisztet, Bartókot és Kodályt magyar muzsikusoktól szeretem hallani, hasonlóan vagyok az orosz zeneszerzőkkel, ha lehet, orosz muzsikusok játsszák. Először voltam így olasz zeneszerzővel, mélyen ihletettnek éreztem az előadásukat.
Teljesen lenyűgözött az ugyancsak egész estét betöltő Bach összeállítás: ámultam, teljesen átadtam magam a zenének. Aztán, nagy meglepetésemre viszonylag hamar elfáradtam. Lehet, hogy a napokkal előbb felvett Pfizer oltás hatására történt? Sohasem tudhatom meg!
Csalódás is ért, fel nem foghatom, igazam van-e? A Virtuózok versenysorozat egyik gyermek-győztese, zongorista adott elő kiváló zenedarabot. Percekig tudtam csak zavartalanul élvezni. Az évekkel ezelőtti csodagyerek mintha tele lett volna bizonytalansággal, fáradtnak tűnt a játéka. Lehetséges, hogy én fáradtam el ezúttal is, kivételesen percek alatt?
Még egy kis adalék a zenéhez:
Pár mondat újra a dalokról: gondoljunk vissza az Efrém-kórusra és hasonlítsuk össze katonaindulókkal.
Megírtam többször, hogy betiltanék mindent az égvilágon, ami harcra buzdít. Ennek a töviskoszorúnak része a menetdal. Az ölésre kiképzett, arra kész hadseregek (általában honvédelemnek hazudják) egyik alapvető kiképzési mozzanata a menetdal begyakorlása. Amikor menetelnek, el-elhangzik a parancs: -“Nótát!” Sok katonadal, népdal egyben menetdal is. Ennek ritmusát fölveszi az egység. Egyszerre lépnek (futnak USA egységben), lehet gyorsítani, lassítani szükség szerint a ritmust. Dal közben nincs beszéd (szigorúan büntetik!), mindenkinek énekelnie kell. (A hallgatót is büntetik!) A Kossuth-nóta az 1848–49-es szabadságharc legnépszerűbb toborzó dala volt. Kimaradt az 1959-es KISZ daloskönyvből. Amelyik jó összeállításban mutatja be, milyen dalokkal mozgósította a jobbra (a Horthy-rendszernél, háborúnál jobbra) vágyó, szegénységből kikapaszkodó fiatalokat a „mozgalom”.
—
Ebéd utáni alvásból ébredeztem, amikor megjelent egy kép. Szürke szoba egyik oldalán kis rácsos gyermek-állókában kisfiúcska kapaszkodik a rácsba, nagy szemekkel néz valamerre. Arról hosszú, fehér ruhába öltözött nő lép ki a semmiből, nyugodt léptekkel haladva odaér, és elkezdi simogatni a fiúcska fejét. Simogatja, simogatja, a gyerek pedig mosolyog. Felnéz rá és mosolyog. Felébredtem.
Aztán bekaptam egy likőr-csoki gömböcskét és nyugtáztam: barna illat. (Van a szagnak színe?)
—
Az oltások körüli határtalan idiotizmus az ország általános ostobaságának tükörképe! Baromságok végtelensége hangzik el nemcsak tanulatlan emberek és nemcsak politikusok véleményeként, hanem az úgynevezett értelmiség egyes képviselői szájából is. Hihetetlen, de orvosok és pedagógusok között is szép számmal akadnak oltásellenesek. Még a két oltás közötti térben is játszanak az életekkel, riogatnak: a második után általánosak a mellékhatások, vigyázz, mondják: láz, hidegrázás, akár influenza-utánnyomások jönnek. Kaptam is a második oltás utáni este 8-10 mp-ig tartó igen enyhe hidegrázást!
—
A szocialista korszaknak számtalan bűne volt, az ugyancsak végtelen pozitívum mellett. Az egyik legsúlyosabb vétke, hogy hátrányos helyzetűvé tett mindenkit, aki a szocializmusban nevelkedett és a kapitalista világgal került kapcsolatba, különösen, ha ott üzleti, pénzügyi-kereskedelmi munkát kellett végeznie. Miért is?
- dogmákon nevelkedett,
- sokáig dobálóztak oktatási rendszerekkel,
- évente jelentek meg új tankönyvek,
- a diszkriminatív egyetemi felvételi rendszer átkos volt, ráadásul olyanokat is sújtott, akik a rendszer hívei voltak (addig) : a nagyobbik lányom is „E” kategóriába került, nem értelmiségibe, hanem „osztályonkívülibe”, mert diplomás voltam, vagy a fene tudja miért?
- teljes volt az elzárkózás a tőkés közgazdaságtanoktól, pénzügyektől, egyetlen csekket se töltöttem ki, mielőtt „tartós kiküldöttként” megjelentem a bonyolult indiai piacon, az is szinte véletlenül jutott eszembe, mi is a „crossed cheque”,
- a golfot bűnös tőkés szemétségként kezelték, húzhattam a nyakam, amikor elkezdtem játszani, pedig oktatni kellett volna, mint a gazdasági csúcsszereplők egyik legfontosabb kapcsolatforrását,
- a fogadó ország szokásait teljesen negligálták a tartós kiküldöttek felkészítésekor, pedig óriási a jelentősége szimpátia kialakulása szempontjából.
—
Eszembe jutottak az indiai táncok, talán a szobám falán függő keralai kathákali táncos arcát látva, majd a táncművészet általában!
Bemutatok egy bámulatraméltó kathákali arcot:
Kathákali arc (forrás: hindugodwallpaper.com, free)
Ha táncművészetre gondol az ember, a klasszikus balett jut eszébe. Legalábbis annak, aki életében legalább egyszer látott igazán magasívű előadást. Mondjuk a Moszkvai Nagyszínház, népszerű nevén Bolsoj „A diótörő”-jét, esetleg a szentpétervári Marinszkij Színház előadásában „A hattyúk tavát”. Mindkettő a csodálatos Csajkovszkij szerzeménye. Nem elég azonban megkomponálni ilyen fülbemászó, hullámok tarajára emelő zenét, olyan társulatok is kellenek hozzá, mint az említett kettő.
A Bolsojban több balett-előadást láttam, legalább kettőt diákkoromban, majd többet a hivatalos útjaim során. Diákként korahajnali órákon soroltam be a kemény hidegben előző délután kialakuló sorba, utazóként el-el lehetett kapni a szállodák színházjegy-kioszkjában – útlevéllel – a vendégek számára fenntartott jegyek között. A Marinovszkij „A hattyúk tava” előadásának DVD-jét itthon vettük meg, nem két fillérért az aranyos unokáinknak.
Diótörő, 1981 évi előadása (valószínűleg a Bolsojban)
—
Emlékezzünk, mondta 2018. november 15-én a FB-on Jacob Zikusooka. Valóban emlékezzünk: a világtörténelem egyik legszennyesebb megállapodása, az afrikai kontinens felosztása zajlott ezen a napon Európa dicső, ma példaképül állított hatalmai részvételével!
Nehogy elfeledkezzünk: 1884-ben ezen a napon 13 európai nemzet szégyentelenül gyűlt össze Berlinben, hogy parcellázzák az afrikai kontinenst, mint az éhes iskolások (iskolai kirándulásokon), véletlenszerűen felosztva egy pizzát. Nagy-Britanniát Sir Edward Malet (nagykövet a Német Birodalomban) képviselte. Az USA-nak, a feltörekvő, de vonakodó nagyhatalomnak volt egy küldöttje – a felfedező Henry Morton Stanley.
Teljesen figyelmen kívül hagyva, és egy jottányi lelkiismeret vagy a szárazföld kultúrájával vagy családjaival kapcsolatos aggodalom nélkül újrarajzolták a térképet és földrészekre jelentettek be igényt. Ezután következett Afrika szisztematikus kifosztása és tönkretétele. Az ellenállást a puskapor brutális ereje fogadta. A hererói mészárlás a 20. század első népirtása volt: a német csapatok több tízezer férfit, nőt és gyermeket lőttek le, éheztettek és kínoztak halálra, amikor „lázadó” törzseket semmisítettek meg a mai Namíbia területén. Több tízezer védtelen nőt és gyereket kényszerítettek a Kalahari-sivatagba, kutjaikat megmérgezték és az élelmiszer-készleteiket megcsonkították.
Ugandában az első választási csalást (Apollo Milton Booté javára) London ötletelte. A brit kormányzó, Sir Fredrick Crawford, a végtelenül becsületes ember lemondott, mert nem volt hajlandó részt venni ebben a kezelésben. Ez azóta a rezsim túlélésének sablonjává vált. Kongó és sok más afrikai nemzet soha nem gyógyult meg ebből a traumából, amelyet Bismarck hivatalos rezidenciáján rendeztek aznap, a zord hétvégén.
Egy újabb uralkodó nagyhatalom megjelenésével ne vesszen el ez a történelmi emlék számunkra. (Hogy az USA-ra vagy Kínára gondolt-e, nem tudhatom.)
Az egész emberiség ostobaságának tükre a felosztást vezénylő német vezér tiszteletére emelt emlékmű:
—
Április 8-án reggel 7 óra van. Kinézek az ablakon és kemény téli idő köszön rám: havaseső, ami időnként nagypelyhű havazássá varázsolja át magát. Az este tíz körüli lefekvésem előtt indult ez az idő, siettetve az ágyba bújásom. Havas reggelre számítottam, de ötkor csupasz volt még minden, csak hat után kezdett el kavarogni az égalja. Mi lesz ebből? Mára már felmelegedést ígértek a meteomókusok, akik pedig szinte napról napra jobb jósok. Talán meleg hozza a telet?
—
Április 10:
Napok óta keringek a nyitás téma körül. Biztos vagyok abban, hogy azoknak van igazuk, akik állítják, hogy dicső, koronára áhítozó nemzetvezérünket a nyitás ütemezésében nem vezérli más, mint fociőrülete. Elhatározta, hogy az UEFA által meghirdetett Európa Bajnokság éllovasai leszünk, függetlenül a következményektől, a már összeomlott egészségügy újabb betegrohammal megterhelésétől, a halálos áldozatok számának biztosra vehető radikális növekedésétől, a járvány megfoghatatlan robbanásától. Az UEFA döntéseinek időpontjaihoz igazítja az oltások (jóelőre manipulált) számát, hirdeti meg azok jövőbeni alakulását, a foci időpontra építve. Hiszek tehát a Hadházy Ákos információin alapuló nyugatifény.hu cikkében írtak helyességében. Nem mertem hirdetni ezt a meglátást, mert voltak, akik kétségbe vonták, mint például az általános elismertségnek örvendő hvg.hu, akik szerint „a focinál egyszerűbb magyarázat is van arra, miért akart Orbán korán nyitni”.
Döntő azonban magának az országunk felett egyeduralmat gyakorló hibbant képzelgőnek az aljassága, aki meg van győződve róla, hogy – ha áldozatul dob tízezreket, meghosszabbítja a járvány tombolását, és meghirdeti Budapestet (meg sem kérdezve a város vezetését) egyetlennek a szóbanforgó szervező városok közül, mint ahol a meccsek a stadion teljes befogadóképességével fognak rendelkezésre állni – diadalittasan jelentheti be két megálmodott célja elérését: hogy Magyarország ismét focibástya, a vírust pedig megvertük. Bejelentette a péntek reggeli „borulj térdre magyar” tirádái egyik első mondataként, nem említve, mennyi átkot hordoz magában ez a lépés: kontrollálhatatlan beutazás fertőzött országokból, a maszk eltűnése az üvöltő drukkerekről…
A bejelentést a telex.hu azonnal kommentálta értelmes cikkében!
A szakértők véleménye alapján bizton állítható: Orbán és bandája tömeggyilkossággal járható lépésre készül!
Megerősítette a meggyőződésem a szabadeuropa.hu interjúja Gilly Gyula egészségügyi menedzserrel, aki a szakértők általános véleményének ad hangot: korai, megalapozatlan, veszélyes a nyitás!
A szakértők véleménye alapján bizton állítható: Orbán és bandája tömeggyilkosság veszélyével járó lépésre készül!
Megjegyzem: ha a jelenlegi helyzetben az UEFA nem állítja le az EB-t, súlyos, világra szóló felelősség terheli!
—
—
ahalmos 