Két könyv a kapitalizmusról

Három neves amerikai gondolkodó két könyve a mai kapitalizmusról. Recenzió.

Számomra óriási jelentősége van a két könyvnek: pontot tesznek a világnézetem egyik sarkalatos vonulatára. Arra, hogy a mai kapitalizmus, aminek az USA a zászlóvivője, elérkezett a sírjához. Nem lesz könnyű belelökni, és egyelőre világunkban nincs olyan erő, amelyik erre képes lenne, de nagyon remélem, hogy unokáim látni fogják a végső pusztulását.

Egyik szerző se kommunista, mégis meglepően sűrűn fordulnak Marxhoz és a Mussolini-fasizmus börtöneiben alkotó marxista tudós Gramscihez a taglalt téma jó megvilágítása érdekében.

*

Tessék Barbara Ehrenreich könyvével kezdeni: „Nickel and Dimed On (Not) Getting by in America” Két USA pénzérme, a dollár kis aprópénzei: 5, illetve 10 cent, a dime-hoz ragasztott –d valószínűleg „arra kárhoztatott” értelmet kíván adni az érmének. A cím második fele pedig így hangzik: Arról, miként (nem) boldogulsz Amerikában.] Az időrendiség is ezt hozza előre, az ezredforduló alacsony jövedelmű Amerikájáról nyújt saját bőrén át megtapasztalt képet, és ez a növekvő mélyszegénység is alapot képez Chomsky és Waterstone kutatásaihoz.

A tanulmányai az elméleti fizika, majd kémia területén mozogtak, a PhD tudományos fokozatot sejt immunológiáról írt tanulmánnyal nyerte el. Sokkhatásra feminista lett, szabadúszó újságíró-íróként sokat publikál. A kiadójával tervezett cikkekről beszélgetve felveti, hogy valakinek el kellene merülnie a legalacsonyabb bérezésűek között és úgy írni róluk. Te leszel az! – mutatott rá a kiadó vezetője. Elfogadta a kihívást és közel 60 évesen belegázolt a nehezen hihetőmocsárba. Öt vagy hat nyomorszintet nyújtó területen élt tartósabban és szinte naplószerűen írta le a tapasztalatait.

Aki baloldali propagandának hiszi, ami következik, most legyintse le a recenziómat.

Akik elhiszik, hogy a nemlétező igazság keresése vezérel, folytassák. Tekintsenek bele a mai USA végtelenül kiszolgáltatott embereinek a világába. Ehrenreich (a továbbiakban Barbara) pontosan tudta, hogy az amerikai munkaerő 30%-a 8 dollár órabéren vagy az alatt él, hogy az ő városában 1998-ban, amikor nekiindult a projektnek az „uralkodó” bérszint 6-7 dollár volt, a lakbér pedig (itt nem részletezi, milyen lakásé) havi 400 dollár, és hogy a hajléktalanok nemzeti szövetségének számításai szerint egyszobás lakás eltartásához 8,89 dollárra van szükség, Tudósként elengedhetetlennek érezte, hogy meggyőződjön a valóságos helyzetről.

És itt álljunk meg pár szóra. Előre jelzem, hogy életem során több magyar embert ismertem, akik sikeresen alapítottak és élnek új, jó életet Amerikában. Kijevben tanult repülőmérnököket, akik itthon nyomor-munkásszálláson laktak, ’56-ban disszidáltak, és egyikőjük rokoni kapcsolatától értesültem arról, hogy pazarul megfizették őket, éveken belül luxuslakáshoz jutottak és három autót tudtak üzemeltetni, olajmérnököket, akik Kadhafi Líbiájában amerikai cég alkalmazottjaiként – igaz, szigorú felügyelet mellett – sivatagi olajkút-hálózatot működtettek Tripoliból, nem kis pénzért, és ismerem a jól hangzó szlogent is: Amerikában mosogatóként is jobban lehet élni, mint itthon dolgozva, akár szellemi munkát végezve is. Ez utóbbit kérdőjelezi meg Barbara embertelen élete, amit mosogatóként szenvedett el. Tehát e könyv alapján nem általánosan kérdőjelezem meg Amerika álomvilág-jellegét, csak a vizsgált dolgozói rétegbe jutottak dicsekvését nem értem, így, utólag. A számok nem sokat mondanak, az USD-HUF árfolyam a vizsgált két év alatt 202-270 között mozgott, tehát a 7 USD 1400 és közel 1900 forintnak felel meg, mindenképpen igen magas szintet jelent, a havi 400 USD pedig 80 000 – 110 000 forinttal egyenértékű, ami általam nem értékelhető, mert hasonló körülményeket kellene összevetni. Mindenesetre igen magasnak tűnik. Ha az 1500 forintos órabért felszorozzuk a havi óraszámmal, 300 000 forint havi jövedelmet kapunk, a lakbér tehát a jövedelem cca. egyharmadát viszi el. Nem elég rossz, fejet kell ugranunk Barbara életébe.

Végiggondolta a kalandot és fontos elhatározásokra jutott: nem szabad feltárnia a képzettsége szintjét; fegyelmezettnek kell lennie, nem foglalkozhat marxista fecsegéssel, vagy novella olvasásával a női mosdóban; a legmagasabb elérhető bért ajánló helyet kell elfogadnia és a legalacsonyabb lakbérű szállást – amennyiben elfogadható biztonságot és magánszférát biztosít – elfoglalnia. Az utóbbi feltételek a kísérlet során romlottak. Sok tekintetben különbözött a kísérlete azok sorsától, akik életvitelszerűen dolgoztak vele egy csapatban: ő biztonságos háttérrel rendelkezett, kocsit használt, ha másként nem, bérelt a „Rent-a-Wreck” roncsautókat bérbeadó cégtől, nem kellett éhezéstől félnie, mert ha a keresetéből nem futotta, szélsőséges esetben tartalékhoz nyúlhatott. A cél egyszerű volt: dolgozni egy hónapig, majd kifizetni a következő hónapban esedékes fizetendőket. Laptopja volt, amin minden este részletes jegyzeteket készített a nap eseményeiről. Lássuk tehát a tapasztalatait!

Az első állomás: „Felszolgálás Floridában”

Ezt a szakaszt részletesen ismertetem, a többinél csak a leglényegesebb adatokra korlátozom magam. A lakhelyéhez közeli várost, Key West-et választotta első foglalkozása színhelyéül. Első lépésként lakhelyet kellett keresnie. A hirdetések alapján úgy tűnt, hogy 7 dollár órabér elérhető és akkor havi 500 dollár futhatja lakásra. Ennyiért ott flophouse-ban vagy trailer home parkban lehet szállást kapni. Ha az ember beírja a flophouse szót keresőbe, széles skála nyílik meg előtte: a legnyomorultabb magyar nyomortelep az alja, és a polgári Magyarország cselédszobája, amihez konyha is tartozik, a teteje. A Wikipedia az átlag alatti képekkel szolgál. A trailer home is csalóka dolog, az ember hajlamos lakókocsi-telepre gondolni, és bár azok is akadnak a kategóriában, a mai lehetőséget bemutatja az egyik szolgáltató hirdetése. Gyártott házaknak nevezett szállásokat mutat be. Az akkori bérleti díjak tehát a mai felénél többet jelenthettek, kevesebb szolgáltatásért. Barbara ugyanis két lehetőséget talált: havi 675 dollárér közeli bérleményt légkondi, ventilátor, TV nélkül, ami nem fért bele a költségvetésébe, ezért a munkalehetőségek körzetétől mintegy 50 km-re fekvő, 45 perces autózást igénylő „kabin” mellett döntött, ami ilyen trailer home udvarában épült lakrész, amit az ő házigazdája, a ház lakója ad bérbe havi 500 dollárért.

Következő lépés a munkakeresés. Mintegy húsz helyet jár be, kizárva olyan ajánlatokat, ahol a vendégek felismerhetik, vagy amikről tudja, hogy nehezen bírná a fizikai igénybevételt. Mindenütt kitöltetnek vele formanyomtatványt, van, ahol pár szót váltanak vele, van, ahol monitoron ismerkedhet meg a feladattal. Az egyik formanyomtatvány végén ilyen kérdésekre kell válaszolnia: mennyiér vásárolt az utóbbi hetekben lopott holmit; besúgná-e, ha munkatársa lopna; ön becsületes ember? Mindjárt az első helyen vizeletvizsgálatot kérnek tőle (drog-ellenőrzés), a pisilését felügyelik. Szállodákban keres háztartási (takarítói) munkát. Váratlanul megnyílik előtte a lehetőség. Olcsó hotellánc egyik tagjában átküldik a terasz-étterembe, ahol pincérnői munkát ajánlanak. Pár kérdés után közlik, hogy holnap kezdhet, fekete cipőt és nadrágot kell viselnie, ők adják a cég nevét viselő pólót. Ezzel megkezdődik az alacsonyfizetésű karrierje. Az első két héten d.u. 2-től este tízig kell dolgoznia 2,43 dollár órabérért és elteheti a borravalót. A szakács éppen a falhoz vagdossa a fagyott hússzeleteket, a délelőtti kollégája a fagyasztóban felejtette valamennyit. Korosodó hölgy tanítja be, miközben maga is dolgozik, és közben panaszkodik: pár hónapja ölték meg a barátját, börtönben, ahová utcai csetepaté miatt került, bárkivel megeshet. Barbara a 27 asztal közül hatot lát el, de előfordul, hogy az összes rá marad. Legjobban a szakszerűség hiánya bántja, mert bányász apja tanácsát követve nemcsak jól akar teljesíteni, hanem minden másnál jobban. Hamar tapasztalja, hogy a munkája jóval tágabb kört ölel fel, mint a kiszolgálás: takarít, újra rendez, rátölt, kérdésekre kell korrekt választ adnia. Tanulja a rendelést rögzítő és a szakáccsal kapcsolatot teremtő gépet. A vendégek javarészt a környék kemény munkát végző dolgozói, számára „sir” és „madam” valamennyi. Előfordulnak német turisták, akik a pár német szavát meghálálva – az otthoni szokástól eltérőleg jól borravalóznak. A kollégáival jól jön ki, sőt összebarátkoznak. Tízig vagy 10:30-ig dolgozik, attól függően, mennyire tudta a mellékes teendőket rendezni a munkaidő alatt. Hazavezet, filmeket néz fél kettőig vagy kettőig, akkor lefekszik, 9-ig, 10-ig alszik, hacsak nem ébred fel hideg verejtékben úszva négykor, egy elrontott asztalra emlékezve. Egy órányit olvas, aztán irány a népet nyolc órán keresztül szolgálni, mint Mao mondta.

Amit rendkívül nehezen viselt el, az az állandó felügyelet volt. Főként férfiak lesték, nem lusta-e, nem lop-e, nem drogozik-e, vagy rosszabb. Nemrég még a dolgozói oldalon álltak, de átálltak a láthatatlan korporációk oldalára, azok pénzére vigyáznak.

Barbara elképesztő lakhatási körülményeket ír le, amelyek közül egyet ismertetek. Az egyik pincérnő, aki bevezette a felszolgálás tudományába, a barátjával osztozik a környék flophouse szobáján heti (!) 250 dollárért. A barátja az utóbbi időben gorombán bánik vele, de nincs menekvés, egyedül nem tudná fizetni a lakbért. Aztán mégse bírja tovább, kiköltözik, és a már korábban is használt teherautón él újra.

Az első hetek keresménye a borravalóval együtt 5,15 dollárt ad ki Barbarának, ami – már látja – nem lesz elég a havi 500 dollár bér kifizetéséhez. Nem tud min spórolni, kis ebédjét maga készíti, vacsorát az étterem nyújt, 2 dollárért: BLT (sonka-saláta-paradicsom szendvics), vagy hal-szendvics, vagy hamburger.

Rájött: második munkát is kell vállalnia. Keresgélt nagyrészt a korábban már megismert szállodáknál, ezúttal „housekeeper” (szállodai munkakörökben ezt találtam a housekeeping-re: a szállodai szobák és az egész ház rendjéért és tisztaságáért felelős részleg) szerepkört keresve. Ez azonban nem sikerül, végül ismét felszolgálást vállal. A körülmények, amibe csöppen, makulátlan tisztaság helyett mélyen az elvárható alattiak. Hogy röviden jellemezzem: a konyhában pipiskedve kell járni, nehogy elcsússzon az ember, az átadó pultokra nem szabad támaszkodni, nehogy odaragadjon a pincér. A szakácsok multinacionális kört képviselnek, a mosogatók között cseh is dolgozik, a felszolgálók indiánok. A cseh egy hete érkezett, csoportszálláson lakik cseh barátaival. Az ágy kevés, felváltva alszanak az éppen munkában lévő ágyán. A fizetését nem közvetlenül, hanem a munkaközvetítőtől kapja, aki lecsíp egy dollárt az órabéréből. A vendégek hullámokban érkeznek egy-egy kiránduló buszról. Szinte minden dolgozó bagózik, mégpedig közös hamutartón égve hagyva a cigarettát. Pihenőszoba nincs, mert nem lehet pihenni, a hat vagy nyolc órát megállás nélkül kell teljesíteni. Nyolctól kettőig dolgozik, az első munkahelyére késve érkezik. Menetközben Wendy „hajts át” gyorsetetőben bekap valamit. Három-négy között le tud ülni (megengedett, amikor ezüst készletekre tekernek szalvétát), hulla-fáradt, úgy érzi, odaragad a székhez. Két nap után a tányérhordozástól kiújulnak korábbi hátfájásai, minden váltás előtt bekap négy fájdalomcsillapítót.

Szállást kell váltania, a távolság miatt napi 4-5 dollár benzint eszik meg a kocsija. És az új helyen is igen alacsony az alapbére, 2,15 dollár, ami a borravalókkal együtt 7,50-re emelkedik, meg kellett azonban vennie a cég nadrágját, 30 dollárért. Összeszedi a kintlévőségeit, és lefizet 1 100 dollárt az Overseas Trailer Park 46. számú trailer havi bérleti díja és letétje fejében. (Kerestem a helyet, úgy tűnik itt se lakókocsikról, hanem mobil házakról van szó.) Ház, mert leírja, hogy 2,5 m széles és van benne konyhafülke, zuhanyozó-WC, háló és laktér (nem nevezi nappalinak), szűkös ugyan minden, de élhető lakás. A Park hírhedt, sok a bűneset, betörések.

A cseh fiú gyanúba keveredik, eltűnik valami a szárító szobából, és azonnal őt gyanúsítják. Nem tud mellé állni, nem tudja a folyamatot se követni.

Az első kalandja végül a rendtartó szerep elnyerésével zárul. Az étteremhez csatlakozó szállodában nyeri el, 6,10 dollár a fizetség és 9-től akármeddig kell dolgoznia. Itt befejezem az első állomást, túl hosszú lenne az utolsó szakaszát leírni. Egy darabig kínlódik két munkával, felszolgálóként bántalom éri, vendégek ok nélkül kifogásolják a munkáját, szó nélkül kisétál az étteremből.

A második állomás: „Scrubbing in Maine” (Súrolok Maine-ben)

Igyekszem megfelelni az ígéretemnek: rövid leszek! Portlandban, szállodából intézi a szállás- és álláskeresést. Motelben köt ki, ahol heti 120 dollárért kap ágyat lakótérrel, amiből konyha „nő ki”. Ágynemű és TV jár hozzá. Új munkanemet akar tesztelni, ezért takarítói munkát keres irodai és magán vonalon is, illetve raktári, idősotthoni, gyári vagy „általános segítő” munkaköröket tapogat le. A számtalan megalázó interjú és találkozások alapján megállapítja, hogy Portland is a 6-7 dollár órabér városa. Nem kell sokat számolgatnia, hogy rájöjjön, itt is két munkát kell vállalnia, hogy fedezni tudja a költségeket. Szerencsés, ha jól emlékszem, két nap után két ajánlatot is kap: hétvégi munkára idősotthon veszi fel 7 dollár órabérért gondozói munkára, a Merry Maid (Vidám szobalány) takarítóvállalat reggel fél 8-tól általában fél 4-ig kell melózni, 6,65 dollár órabérért. Mindkettő rendkívül nehéz munkának bizonyul, az idősotthonban saját ruházatban kell megjelenni és nem kell ebédet vinni, mert az ápoltak ebédmaradékából fogyaszthat. A takarító cégben brigádok alakulnak az adott feladatokra, ami általában gazdag házak kitakarítása tetőtől talpig. Reggelit kapnak indulás előtt, de aztán a takarítandó házba lépve le kell mondaniuk dohányzásról, evésről, ivásról durva kifejezések használatáról, nem is beszélve káromkodásról. A tulajdonosok ugyanis kamerákkal és mikrofonokkal ellenőrzik a takarítókat. A melót a házba lépve felosztja maga között a 3-4 fős csapat. Négyféle munkán osztozkodnak: porolás, fürdőszoba, konyha és porszívó. Megtudja, hogy a szabadúszó takarítók általában 15 dollár kapnak óránként, míg a Merry Maid 25 dollárt emberóránként. 25 – 6,65, hm! Ennek ellenére időhatárok szorítják embertelen tempóra a melósokat: 60 percen belül kell végezniük a másfélszobás lakásokkal és 200 percen belül a többfürdőszobás luxuslakásokkal. A meló nemcsak általános fizikai fáradtsággal ját, a kemikáliák a bőrt is megtámadják. A dolgozók közt nincs hajléktalan, általános a nagycsaládok költségeinek támogatása. Nagyon szegények. Volt alkalom, hogy a négyszemélyes brigád akart valamit venni a visszaúton, de nem tudták összedobni a 2 dollár vételárat. Részletesen ír a gazdagék tisztaságáról. Jobb, ha nem foglalkozunk itt és most a részletekkel.

A harmadik állomás: „Selling in Minnesota” (Eladóként Minnesotában)

Minneapolis-t választja helyszínül. A hirdetések 8 dollár és a feletti órabérekről és 400 dollárért vagy kevesebbért bérelhető stúdiólakásokról szóltak. Bérelt kocsit Rent-a-Wreck-től és nekilátott. Pár napra kap ingyen szállást ismerősök ismerősétől. A munkaféleségekből kizárja az eddigieket. Kiskereskedelmi vagy gyári állást keres. A Wal-Martban kezdi, felvételi kérelmet tölt ki, interjún esik át, de drog-tesztet kérnek. A Menards háztartási eszközök üzletlánc véletlenül esik útba, kitöltés, interjú, 8,50 dollár kezdő órabér, de itt is kell a teszt. (Az üzletről akartam képet feltölteni, de csak hirdetést találtam.) Az üzlet hegesztőket kiszolgáló részén kell dolgoznia, ha a teszt OK lesz. .Mivel az előző helyen sok fájdalomcsillapítót fogyasztott, a szervezete tisztításával tölti a hétvégét. És szállást keres. Szabad stúdiólakás nincs. A bérleti díjak a városból kifelé csökkennek, ezért messze elzarándokol, végül azonban a városban talál egy szobát hűtőgép és TV nélkül. Munkafronton elsőként a Menards jelentkezik, hogy mehet orientációs bejárásra, és meglepetésre 10 dollár órabért ajánlanak. A Wal-Mart is rendben találja a tesztet, ezért bejárásra hívja, amire – később bánja – elmegy, annak ellenére, hogy 7 dollár órabérrel alkalmaznák, déltől 11-ig kellene dolgoznia. A bejárás 8 óra, mégis végigjárja. Közben mindenféle módon regisztrálódik (pl. névtáblát kap), úgyhogy két helyen is felvettként kezelik, kénytelen egy napot végig is dolgozni mindkettőnél. És kiadások nehezítik mindjárt a kezdetnél a kísérlet végkalkulációját: óraelemet kell vennie, 11 dollár, a munkaövét két tartozékkal (kés és mérőszalag) meg kell vennie, 20 dollár, a tesztekre 30 dollárt fizetett (emlékezetből írom), a nadrágján tintafolt született valahogy, a háromszori mosása 3,75-be, a géllel tisztítása 1,29-be került, valahol 20 dollár listára vételi kérelmet kellett fizetnie (szállásügyben).  Kalandregénybe illő meglepetések érik sorozatban: a Menards.ban közlik, hogy a 10 dolláros órabér téves, a 11 óra az 11 óra, a Wal-Martban kezd. A kiszemelt lakást elfoglalták, új helyet kell keresnie, amit talál, az silány: ágy, szék, fiókos szekrény, falra szerelt TV, égő a plafonon, kérésre kap lámpát is. Nincs légkondi, se ventilátor. Heti 255 dollár a bérleti díj. Alig tölt itt pár napot, hazatérve azzal fogadja a tulaj, hogy a leeresztő csatorna eldugult, minden szennyben úszik, kivéve a bőröndjét, nagy szerencsére. Átköltöztetik másik szobába, a szakadt függöny csak lóg, ventilátort kérésre se kap. Mivel nincs konyhája, a közeli gyorsétteremből hordja haza az ételt, a fiókosszekrényt használja asztal helyett, az ölébe plasztik szatyrot tesz. Na, itt akár abba is hagyhatnám, nekem legalábbis nagyon elegem van ebből az életből. Még néhány mondat a munkáról. A munkaidejét változtatják, tíztől hatigról 14-23-ra, anélkül, hogy értesítenék, csak a belső hirdetőtábláról értesül róla. Az étkezési szüneteket újra kell értékelnie. Női ruházati cikkek részlegében dolgozik, kínál, magyaráz, a földre dobott nem megfelelő ruhákat összeszedi, visszarakja, időnként rendbe rakja a polcokat… Tele van cikkszám azonosítási, azon belül dizájn problémákkal, lassan tud segíteni színes kolleganőjének. (Megjegyzem, akkor még minden bizonnyal a termékek 80%-a kínai volt. Lehet, hogy Trump törekvései ellenére ma is.) Rájön ismét, hogy nem jön ki az 1×1, keres és talál második állást, hétvégéken akarna dolgozni a Szivárvány áruházban, 8 dollár órabérért, de nekik heti 5 napra kellene. Keresgél, végül rátalál az ágyakat szolgáltató Budget Lodging-ra, ágyrajáróként folytathatná. (Megjegyzem, az interneten csak jobb ellátást biztosító Budget Lodging-okat találok.) Nem megy bele végül, pedig a mostani szálláshely a továbbiakban napi 55 dollárt kér… Itt valóban abbahagyom, annyira zűrös minden, felfoghatatlan, hogy az USA-ban, a világ legfejlettebb országában így kell élniük embereknek. Ő is feladja! Teljes vereség, game over! – írja. Van folytatás, tele zavarokkal, kérdésekkel, tessék elolvasni.

A számok természetesen csak durva megközelítésre alkalmasak. Szó van közben adókról, a borravaló elosztásáról olyanokkal, akik nem érintkeznek közvetlenül a vendégekkel, és hasonló tényezőkről.

Kimaradt a három állomásból: a dolgozók többsége nem rendelkezett semmiféle egészségügyi fedezettel. Volt kolleganője, aki nem tudta megcsináltatni a fogait, másik pedig lesántult, de nem tudott orvoshoz menni. Ez is az életük rombolója.

Van még két fejezet: Értékelés és Utóirat. Önökre bízom az értékelést, az utóirat pedig a könyvet ért támadásokról és sikerkönyvvé emelkedéséről szól.

A dolgozó szegények értékelése szerintem egy mondatban kifejezhető: sokat adnak, és keveset kapnak. Nem, ez kevés, keresni kell valami jobbat.

A könyvet pedig „marxista förmedvényig” menően támadták, de általánosabb volt az „igazi emberi (emberséges) megközelítéskénti elismerés”.

Néhány megjegyzéssel segítek túljutni a marxizmuson. Nincs rá szükség, elég áttekinteni tényeket: már akkor nem milliókról, hanem tízmilliókról volt szó, azóta a helyzet folyamatosan romlott. Nemzetközi szinten pedig a Covid-járvány a szegénységbe taszított százmillió embert, ami nemcsak a szegény országokat érinti, hanem a gazdagokat is. Erről szól a CommonDreams cikke. Hogy az USA miként részesedik ebből, arra utal a két bekezdéssel lentebbi idézet. És ugyancsak a CommonDreams-ben megjelent beszámoló, amely szerint a járvány alatt nyújtott közvetlen pénzügyi támogatás nagymértékben csökkentette a létbizonytalanságot, a nyugtalanságot.

Mondhatja akárki, hogy a százmilliós szegénységnövekedés a Covid bűne. Tessék ránézni, hogy mennyire másként érintette a járvány a gazdagokat. Bár gyermekek helyzetével foglalkozó cikkre találtam rá hirtelenjében, átfogó adatok is találhatók benne, például a lila szalag alattiakból elég egyetlen bekezdést kiemelni:

„Míg az alacsony jövedelmű munkavállalókat megdöbbentő mértékben bocsátották el, a leggazdagabbak között a vagyon drámai módon bővült. A Politikai Tanulmányok Intézetének elemzése szerint az összes amerikai milliárdos vagyona több mint 1 billió dollárral nőtt 2020 márciusa és decembere között, körülbelül 3 billió dollárról körülbelül 4 billió dollárra. Elon Musk nettó vagyona körülbelül 100 milliárd dollárral nőtt a járvány idején. Jeff Bezos vagyona körülbelül 70 milliárd dollárral nőtt.”

(Az eredeti cikkben Bezos-nál tévesen billió – amerikai trillió – szerepel, ellenőriztem, és javítottam milliárdra. Nem is a pontos érték a lényeg, hiszen a vagyonnövekedés nemcsak a tevékenység növekvő hozamának, hanem tőzsdei mozgásoknak is köszönhető. A lényeg az ellentétekben rejlik: a szegény tovább nyomorodik, a gazdag tovább vastagszik, járvány idején is!)

Kell ennél világosabb magyarázat?

(Érdekességként jegyzem meg: minden sejtünk megfigyelés alatt áll! Miután apartmanokról írtam, sorozatban jelennek meg a beérkező leveleim között külföldi és magyar lakáshirdetések!)

*

Akkor következzék Noam Chomsky és Marv Waterstone  közös műve, a Consequences of Capitalism: Manufacturing Discontent and Resistance (A kapitalizmus következményei: elégedetlenség és ellenállás gyártása).

Barátom hívta fel a figyelmet az University of Arizona egyetemen tanfolyamot tartó két tudós művéről, ami a tanfolyamon elhangzott előadásaik gyorsírással (gondolom, magnóra vétellel vagy mesterséges intelligenciával) rögzített szövegét foglalják kötetbe. A barátom így írt róla:

„Na, ennek a fordítása se fog megjelenni a Magyar Nemzetben, de sejtésem szerint liberális újságokban sem. Mindig lehet tudni, hogy valaki lényeglátó dolgokat mond, ha még a liberálisok is karaktergyilkosságot próbálnak meg elkövetni az illetőn. Leginkább persze a neoliberálisok, Chomskyn nem is egyszer. Szerencsére, akit érdekel az igazság, annak elég könnyű kiderítenie, hogy mindezek nagy része koholmány, bár egy kis kutakodás kell hozzá. Chomsky még régebben például megvédte egy francia történész jogát ahhoz, hogy kiadhassák a holokauszt tagadásáról szóló könyvét. Szólásszabadságban nem sok kompromisszumot ismer. Emiatt, valamint hosszú évek során Izrael állam elleni erős kritikája miatt zsidó származása révén megbélyegezték “öngyűlölő zsidónak”. (Hasonló okok miatt a liberális újságok legliberálisabbja, a The New York Times évtizedeken át visszautasította cikkei leközlését. Az az újság, amelynek szlogenje: “All the news that’s fit to print”.) Kósza hírek terjednek arról is, hogy mekkora zsarnok szakmájában, ahol vezető szerepet játszott, a nyelvészetben. Amíg az ember nem találkozik olyan emberek véleményével, akik aktuálisan együtt dolgoztak vele, vagy diákjai voltak. Mindegyik nagylelkűségéről beszél. Persze minden éremnek két oldala van.
Chomsky a vietnami háború óta következetesen hangadó háborúellenes Amerikában. Liberálisok azért sem kedvelik őt, mert erősen kritikus az értelmiségiekkel szemben is, akik közül sokan támogatták a különféle amerikai háborúkat. Chomskynak nem tetszik, hogy az írástudó értelmiségi egy része elszegődött a hatalom szolgálatába, és azt a feladatot töltik be, hogy az igazság helyett a hatalmat védő propagandát szolgáltassanak a tömegeknek. Nézete ebben nagyon hasonlít a Julien Benda-féle, Az írástudók árulásához a 20. sz. elejéről. (Ez a jelenség természetesen itthon is megfigyelhető. Ilyenkor szeretek Finkelsteinre, Habonyra, Bayerre és a “tömegtájékoztatási média” megannyi bértollnokára gondolni.) Az  értelmiségiekkel szemben sokkal több szimpátiát mutat az egyszerű dolgozó emberek iránt. És mégis, az a jelző is rajta ragadt, hogy “a legfontosabb élő értelmiségi”. Talán mert ő Vaclav Havelnél is jobban érti, hogy “mindig van valami gyanús abban, ha egy értelmiségi a győztesek oldalán áll.”

Kevés olyan értelmiségi van, aki bonyolultnak vélt dolgokat olyan világosan, érthetően, lényegre törően tud elmagyarázni, mint ő. Lehet, hogy nincs mindenben igaza, de már csak előbb említett tulajdonságai miatt  is érdemes olvasni, nála nincs mellébeszélés. Ebben a beszélgetésben elég jól lejönnek Chomsky egész élete során fontosnak tartott gondolatai, mivel a beszélgetés akörül forog, hogy kollégájával az egyetemen tartottak egy kurzust „Mi a politika?” címmel, és ebből könyv is készült. Kedvcsinálónak talán érdemes egyedül azt a gondolatát megemlíteni, hogy a várttal ellentétben Chomsky nem esik neki a kapitalizmusnak, hanem azt mondja, hogy ez a rendszer nem kapitalizmus, még Amerikában sem…”

Kedves barátom, itt valami félreértésről van szó: az egész könyv a kapitalizmus kritikája, nem keresem meg ezt a mondatot, csak hangsúlyozás lehetett Chomsky szándéka, ha ilyet is mondott valahol.

OK, megtaláltam a könyvről vele folytatott interjúban:

Idézem, Google translate alig javított fordításában: Van egy kritikám a „kapitalista realizmus” gondolatával kapcsolatban. A szlogen: „Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmus végét.” Szeretném ezt átdolgozni. Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmus kezdetét. Nincs tényleges tőkés rendszerünk. Az üzlet soha nem engedné meg. A kapitalista rendszer pillanatok alatt elpusztítaná önmagát. Tehát az üzleti élet, visszatekintve, mindig is a hatalmas államhoz fordult, hogy védje meg a piac pusztításaitól, ami a szegényeknek segít, nem nekik, és hogy mindenféle módon támogassa őket. Tehát minden fejlett országban van valamilyen változata az állami kapitalizmusnak. Van, akinek nyílt, közvetlen iparpolitikája van. Van, akinek közvetettebb, kissé finomabb az iparpolitikája. (…) Steve Jobs okos srác volt, de abból a kreatív, kockázatos munkából élt, amelyet főleg a közszférában végeztek. Nincs kapitalizmusunk. Van egyfajta állami kapitalizmusunk.” (kiemelés tőlem)

Főként Amerikáról beszél, és nem azt mondja, hogy nincs kapitalizmus, hanem hogy ami van, az államkapitalizmus. Nagy különbség! Szerintem ugyan, ami most van az USA-ban, az nem államkapitalizmus, hiszen az egész országot – és közvetve az egész nyugatinak ismert tőkés világot – megszámlálható ember uralja, a katonai- és hadiipari maffia. Az USA-ban volt államkapitalizmus, a II. világháború alatt, amikor még Tervhivatal (Planning Commission) is létezett, mindent az állam irányított.

És egy bekezdéssel lejjebb meg is találjuk a jövőképét, ami nem működne, természetesen (és sajnos):

„Bármi munka is alkotja az általunk előállított árukat, az rendben van, de ha más srác, például tulajdonos vagy befektető vesz részt benne, az törvénytelen. Az üzemekben dolgozó embereknek birtokolniuk és működtetniük kell őket.”

Bármilyen mély is a Chomsky iránti tiszteletem, kijelentem, hogy ez a dolgozók által birtoklás és működtetés elmélet, amelynek széles a támogatói köre, nem működne. Könyvek foglalkoznak vele. Nem és nem.

Ha ő se tud jobbat, ki tud? Átrágtam magam Mészáros István marxista filozófus „A tőkén túl” monumentális művén, de ő se ad világos megoldást a tőkésrendszer meghaladására, a szocializmusba való átmenetre! Ettől a mai kapitalizmus az, ami, később összegzem, hogy mi!

Az egész könyv a common sense körül forog. Egyszerű fordításban józan észt jelent. Itt azonban többről van szó: a többség által elfogadott elméletekről, működtető stratégiákról. Keresem a megfelelő magyar kifejezést erre. Ilyeneket találok: …megalapozott gyakorlati megítélés, amely független a speciális ismeretektől, képzettségtől vagy hasonlótól; normális természetes intelligencia. A Wikipedia is az első mondatában többre értékeli: „A józan ész józan, gyakorlati megítélés a mindennapi kérdésekben, vagy alapvető képesség az észlelésre, megértésre és ítélkezésre oly módon, amelyet szinte minden ember oszt (azaz közös).” Lehet akár közvélemény is.

Itt az ideje foglalkozni a könyvvel!

Előszó, hét fejezet, + a Covid és a kapitalizmus.

A hét fejezet:

1. Az adott józan ész és a hatalom
2. Kapitalista realizmus
3. Kapitalizmus és militarizmus
4. Kapitalizmus a környezet ellen
5. Neoliberalizmus, globalizáció és pénzügyesedés
6. Ellenállás és válasz
7. Szociális változások

Úgy érzem, az idő elszaladt és fáradt is vagyok: igyekszem nagyon rövidre fogni, és fejezetektől függően eltérő mélységekbe nyúlni. Lássuk tehát!

1. fejezet: A közvélemény (common sense) kialakításának, megerősítésének és változtatásának folyamatával foglalkozik, azzal, hogy elhitesse velünk, hogy ami van, az jó, úgy, ahogy van. Segítségül hívják Gramsci hegemónia-elméletét, az értelmiség meghatározását és szerepét, valamint a gazdaság hatását a társadalmi rétegekre.
2. fejezet: A világunkban elég általánosan uralkodó közvéleményt vizsgálják, és azt kapitalista realizmusnak nevezik el. Megállapítják, hogy ez nemcsak a politikai gazdaságtant uralja, hanem annak bizonyítására törekvést is, hogy nincs alternatívája annak, hogy a társadalmat a késői ipari államkapitalizmus mentén szervezzék. Marx Tőkéje a vezérfonal.
3. fejezet: Vizsgálják azokat a jelentősebb következményeket, amelyek a társadalomnak a kapitalista realizmus politikai gazdaságtana szerinti szervezéséből következnek. Foglalkoznak ennek a politikai gazdaságtannak világméretű terjesztésével, annak történelmi és mai módszereivel. A történelmi módszereket gyarmatosításnak és imperializmusnak (történelmi és új formáinak) hívjuk, és ezek többnyire militarizmus útján valósulnak meg. A terjesztés fő irányai az olcsóbb munkaerő és természeti források, valamint kedvezőbb piacok területei voltak. Újabban a profit-akkumulációt támogató szabályozók léptek előtérbe: környezetiek, munkaügyiek, monetárisok és fiskálisok. Mindez hosszú és véres események sorához vezetett, és ezzel fenyeget a jövőben is. Csak szemelvényeket tudok kiemelni a fejezetből. Három korszakra bontják a kapitalizmus és militarizmus testvérszövetségét. Durván 1870-től 1945-ig tart a burzsoá imperializmus korszaka. Ezt követi az 1970-ig terjedő korszak, amikor az USA konszolidálni tudja a földgolyó feletti katonai és gazdasági dominanciáját. A harmadik korszakot furcsán definiálják: 1970-től 2008-ig és tovább (azaz napjainkig), amikor a neoliberalista hegemónia fel tudta vonultatni teljes fegyverzetét és központi helyet tudott kivívni magának, A hangsúly a közben azért folyó katonai intervenciók helyett gazdasági eszközökkel biztosította a hatalmát mások felett. „Vasököl bársony kesztyűben!” – ez a megállapítás jól írja le a helyzetet.

Az első korszak elsősorban Európában bontakozott ki, ahol az 1846-1850 években lezajlott az első tőkés válság. Két kilábolási útvonalat használt fel a tőke: a belföldi infrastrukturális beruházásokat, állami közreműködéssel és a tőkeberuházások geográfiai exportja, jórészt az Amerikába. A belföld felvevőképessége hamar csökkent az Amerikába irányuló erőfeszítéseknek pedig véget vetett az USA-ban zajló polgárháború. Erőteljes nemzetközi pénzügyi spekuláció és az export széleskörű, gyors növelése lépett a helyükre. Az eféle tevékenység azonban stabil körülményeket kíván, A tőke területfoglalást követelt. A nemzetállamok azonban nem erre jöttek létre, ezért beindult az indokgyártás, a bekebelezendő népek másodrendűvé degradálása: mobilizálták a nacionalizmust, patriotizmust, sovinizmust, rasszizmust. Hirdethetővé vált, hogy ezek a barbár  és alsóbbrendű népek nem tudnak élni a lehetőségeikkel, segíteni kell rajtuk. Beindult a brutális gyarmatosítás gépezete! A britek, franciák, hollandok, németek, belgák, japánok és olaszok hódító hadjáratokat indítottak szerte a világon. Mindez persze ellentétek sorát váltotta ki, ami a nemzetállamok ötven éven át folyó vetélkedését hozta, ami érdekszférák kialakítását hozta. Afrikáról annyit jegyeznek meg, hogy jó két évtized alatt, az 1890-es évek végétól (10%) 1910-ig 90%-át gyarmatosították. Érdekes módon nem tesznek említést a gyalázatos, 1984-85 évi Berlini konferenciáról, amikor az európai hatalmak (az Osztrák-Magyar Monarchiát Széchényi Imre képviselte) úgy szeletelték Afrikát, mint ahogy a saját kertjében dolgozó parcellázni szokott. Ezt tetézte a Versailles-i béke, amikor a Közel-Keletet új állomokra szabdalták, amik főként brit és francia érdekeltségbe kerültek. Mindez nem oldotta meg a fölös tőke gondját, 1930-ban kitört a Nagy Válság! Az USA három szempontból is más helyzetben volt: eredendően kapitalista rendszerben született, másrészt multinacionális, bevándorlókból álló népesség alkotta, végül a terjeszkedés az őslakosság irtása mellett belföldön is megvalósulhatott. A multinacionális lakosságot egységes másodrendűként kellett kezelni, hogy a fehér (valamiért kaukázusinak becézett) tőketulajdonos réteg kitűnhesse. Ez ad okot arra is, hogy folyamatosan a külső beszivárgás (legális, illegális) ellen uszítsanak. Az USA így nem tudja az európai indokokat felsorolni hódító hadjáratainak indokaként, az amerikai értékek, a demokrácia importja a hamis indok.

A második korszak az USA II. világháború utáni katonai, gazdasági és erőforrás túlsúlyára épült. A keleti fronton súlyos harcokat folytató Szovjetunió megsegítéséhez szükséges nyugati front megnyitásával a szövetséges államok késlekedtek. Minden bizonnyal Sztálin kivéreztetése volt a cél. Ez azonban visszaütött: a Szovjetunió óriási területeket szabadított fel, ezeket érdekszférájává tudta tenni. Az így kialakuló jelentős ellensúly ellen Churchill hirdetett háborút. Az 1946-ban Fulton-ban mondott „Sinews of Peace”  (A béke izomzata?) beszédében a brit szabadságjogokkal, mint a Birodalom minden tagjára kiterjedő valamivel (a brit gyarmatbirodalom volt az Empire) a háború és zsarnokság veszélyét állította szembe. A beszédben hangzott el először a vasfüggöny: „Sötét idők köszönthetnek ránk újból (…) A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.”  – mondta. Mára azt is bizonyítottnak látják, hogy a Japánra ledobott két atombomba nem Japánnak, hanem a Szovjetuniónak szólt. Hosszú lenne részletezni, csak annyit, hogy Truman megjegyezte: a Szovjetunió kezelhetőbb lesz. Fontos hidegháborús lépés volt a National Security Agency 68. számú memoranduma is, amely nyílt fegyveres fékentartásra szólított fel. A memo közvetlen hatásai közé tartozik: a háborús költségvetés 1951 és 52 között 458%-kal emelkedett, az amerikai haderők létszáma 2,2 millióról 5 millióra. A baráti rendszerek támogatása új erőre kapott, az ellenkezőket vagy bukottakat fél oldalon keresztül sorolt módszerekkel sújtotta, amik között megjelenik a NATO és a „támogatók koalíciója” (coalition of willing). Az eszeveszett ellenségkeresés belföldön a McCarthysmusban csúcsosodó minden emberjogi mozgalom eltiprását jelentette. Az Eisenhower által megbélyegzett katonai-hadiipari komplexus ereje gyorsan nőtt, átvette az USA gazdasága és katonapolitikája feletti ellenőrzést és irányítást. A maffia magas profitjának biztosítása állandó ellenségkép meglétét követelte meg. Az egész földgömb felfegyverzése folyt. A második korszak vége 1970-re tehető, amikor a katonai költekezés, a koreai és vietnami háborúk veszteségei veszélyeztették a hazai konzumerizmus növekedését, bekövetkezett a Bretton Woods-i egyezmény és vele az aranystandard halála.  

A harmadik korszakban a „mellékesen” folyó háborúk mellett előtérbe kerültek a gazdasági-pénzügyi manipulációk, amelyek hatékonyan nyitották meg piacok sorozatát az amerikai (és világ-) tőke számára: IMF, Világbank, WTO, NAFTA. A periódust neoliberális hegemónia korszakának nevezik. A korszak döntő jelentőségű eseménye a Szovjetunió összeomlása, és ezzel a hidegháború vége volt. Csak lett volna, mert a lehetséges béke hangjait hamar felváltotta az új ellenség keresése. A globális terrorellenes háborúkban meg is találták a tökéletes megoldást. Jobb, mint a konkrét államtestben meghatározott ellenség, mert legyőzhetetlen, és állandóan kell ellene harcolni. Empire Lite, amivé az USA alakul. Kiváló olvasmány róla a névbe illesztett link! Globális hegemónia, ami szabadpiacot, emberi jogot és demokráciát hirdet, és amit a világ mindeddig legerősebb katonai erejével valósít meg! A korszak tanulságai, szigorúan az USA-ra korlátozva: az amerikai külpolitikát semmiféle morális szempont se vezérelte, kizárólag az, hogy biztonságossá tegye a világot az amerikai korporációk számára. Az USA ebben a korszakban 70 ország ellen követett el intervenciót. Paranoid stílusnak tekinthető. A megölt emberek számát nehezebb összeszámolni, de utalnak a szerintük igen megbízható Lucas felmérésre, mely szerint az USA a második világháború óta 37 országban 20 millió emberéletet oltott ki. (Személyes véleményem: 1./ a „hivatalosnak” tekintett halottszámok mindig alacsonyabbak a valódinál, számtalan oknál fogva, csak két példa erre: ugyanezt a II. világháború óta az USA által megöltek számát jóbarátom is összeszámolta és a gondos számolása eredménye 40 millió; Gorbacsov végeztette el először a Szovjetunió II. világháborús veszteségeinek összeszámolását, neki 27-28 milliós iszonyatos számot hoztak össze, ugyanakkor a lakosság egyöntetűen 50 millió halottról tudott; 2./ a halottak csak a jéghegy csúcsát jelentik, sokkal nagyobb a megnyomorított emberek hada, a tönkrement családok, a fedél nélkül maradottak, a romba döntött városok, ipar, megmérgezett mezőgazdaság, a lelki nyomor! Borzasztó, ami a világunkban zajlik!!) 800 körüli az USA katonai (a hatalmukat védő) bázisainak száma világszerte. Mit szólna a világ ahhoz, ha Oroszország és Kína szaporítaná a bázisait a világunkban? Napjainkban megerősödött a globális terror elleni harc hirdetése és Észak-Korea, Irán, Venezuela és Kuba mellett két új főellenség kihirdetése: Oroszország és Kína. Az ő fenyegetésükkel indokolva újabb erőfeszítések történnek a legmodernebb és leggyilkosabb fegyverek fejlesztésére. A folyamatos félelemkeltés is új lendületet kapott, növekszik a belföldi rasszizmus, vallási- és idegengyűlölet, nacionalista retorika.

Eddig Waterstone előadásából csemegéztem. Chomshy-nak a témával foglalkozó előadása konkrétabban foglalkozik Az USA néhány bűnével. Kifejti például, hogy a Vietnami háború a kommunizmus terjedésének dominó-effektusa miatt veszélyes, ha a független Vietnam fennmaradna (még a francia elnyomás alóli szabadulás pillanatáról van szó) – állították a döntéshozók. Az iraki háború (USA-UK inváziónak hívja, mi is részt vettünk benne) elindítóit pedig „legfőbb nemzetközi bűn” elkövetőinek nevezi, mint tették a nürnbergi, náci háborús bűnösök elleni nemzetközi per bírái. Elítéli – számtalan jelentős személyiségre is utalva – az összes alibi-okot: Husszein tömeggyilkos fegyver-gyártását, a diktátor eltávolítását és demokratikus rend teremtését. A cél egyértelmű: az ország természeti kincsei feletti uralom és geopolitikai helyzetének erősítése. Élesen kritizál több „common sense” vonulatot, különösen a demokrácia és emberjogok exportját, ami a mindennapok szlogenjévé vált (és amit itthon is bifláznak a rendszer hívei). Wilson-i idealizmusnak és amerikai kivételességnek (rendkívüliségnek) is hívják. Orwell-i megközelítést érdemel az általános elfogadottsága. Semmi se igaz belőle. Nem is csak az USA-ra vonatkozik. Minden hódító nagyhatalom használta. A franciák például az algériaiak meghódítását civilizációs misszióként hirdették, míg a parancsokló tábornok a lakosság megsemmisítésére adott ki parancsot. Egész Nyugat-Afrikában jól működött a misszió, a romokból menekülők a Földközi-tengerbe fulladnak inkább. A britek is kivételes, a meghódítottakat lenéző gyarmatosítók voltak. Még Hitler is megmentésről szónokolt, amikor a Csehszlovákia szudéta területeit szállta meg. Foglalkozik a japánok Kínában elkövetett iszonyatos bűneivel is, amiket az emberei által hordott brosúrában „mennyei paradicsomot teremtünk a kínaiaknak” elven hirdettek. Az amerikai különlegesség tehát nem az, ez a hódítók normája. A különlegesség egyik jellemzőjének tartották az USA vezetői a demokrácia exportját. Chomsky több oldalon keresztül foglalkozik azzal, hogy Amerika ezzel a jelszóval kivétel nélkül kegyetlen diktatúrákat támogatott.

Ha mindent elmesélek, nem marad olvasnivaló. Pedig érdemes: Chomsky hosszasan elmélkedik a világformáló törekvésekről, háborúkról, kegyetlenségekről. Én befejezem. A többi fejezetbe nem nyúlok ilyen mélyen bele.fejezet: A kapitalizmus környezeti hatásait vizsgálják. A Föld az erőforrások kizsákmányolásának és a hulladékok temetőjének áldozatává vált. A tőke a költségek és haszon kíméletlen számításait követve elvet mindent, ami a maximális profitot és a minimális veszteséget veszélyezteti. Mindez súlyos környezeti károkhoz, klíma-katasztrófához vezetett.

4. fejezet: Bár kevésbé drasztikusan működik, mint a militarizmus és az éghajlat-katasztrófa, a címszereplő rendszerek embermilliárdok életére vannak hatással a földgolyón. Az 1970 évektől kezdve, majd 1980-tól ismét felerősödve a neoliberalizmus – elsősorban az USA-ban és Nagy-Britanniában az elit kezébe adott fegyver volt, amellyel vissza tudtak vágni azokból a kedvezményekből, amelyeket más osztályok elértek közvetlenül a második világháború után. Erőteljes privatizációval háttérbe szorították az állam szerepét, megakadályozták, hogy a dolgozók szervezetekbe tömörülve védekezzenek, deregulációnak vetették alá a gazdaság minden szegmensét, a szabadpiaci elvek alapján alakították a társadalom egészét, a szociális, politikai, kulturális és gazdasági területeket. A társadalom elvesztett minden közösségi területet, és megfosztották a szociális lehetőségektől.

5. fejezet: Már lezártam e kis írásom, amikor éjszaka villant: ebben a fejezetben is vannak nagy igazságok, amik alátámasztják a meggyőződésem. Csípegessünk ezekből is, megéri.

A neoliberalizmussal nem kívánok mélyebben foglalkozni, az eddigiekből érthetőnek kell lennie. Csak annyit, hogy ahol eluralkodik, ott az intézményi rendszerek kötelessége a szabadpiacinak hitt helyzet megteremtése, privatizációkkal is. A föld, víz, oktatás, egészségügy, szociális biztonság, környezetszennyezés, mind kikerül az állam fennhatósága alól. A munka tevékenysége és díjazása az 1970-es évekig szoros korrelációban halad, az évtized közepétől azonban elszakad egymástól: a termelékenység lendületesen emelkedik tovább, de a termeléssel foglalkozók bére stagnál. Az első szakaszt a kapitalizmus aranykorának is hívják, vagy jóléti kapitalizmusnak ekkor születtek, illetve teljesedtek ki jóléti és a dolgozókat védő intézmények, mint szociális biztonság, Medicare, Medicaid, munkanélküli segély, szakszervezetek. A kapitalizmus megmentése a kapitalistáktól volt a cél. Rendkívül figyelemreméltó az adórendszer, a jövedelemadó a nyolcvana évekig 90% körüli volt, amikor 70%-ra csökkent. Nagyon hosszú lenne a szerzők részletes elemzését kivetíteni ezekre a sorokra. Foglalkoznak a megvalósult szocializmus hatásaival, a neoliberalizmus térnyerésével Thatcher és Reagan alatt, a neoliberalizmus két bajnokának Nobel-díjjal történő kitűntetésével (Hayek -1974, Friedman – 1976). Elemzik a tőke hozamának csökkenését eredményező folyamatokat, amik végül a 70-es évtized töréséhez és a neoliberalizmus diadalmas felemelkedéséhez vezettek. Szólnak a megszületésekor titkos Powell Memorandummal, amelyik a kapitalizmus megmentéséért harcba szólítja az US Chamber of Commerce-t, és amelyik eredményének tudható be a „Business Roundtable”. Az utóbbi az elnök-vezérigazgatók kötelességévé tette a „agresszív harcot a korporációk politikai erejének növelése érdekében”. A szervezet tagjai az USA akkori GDP-jének 50%-át képviselték. „Think tank”-ek szerveződtek az eszmerendszer terjesztésére, valamennyit korporációk támogatták. A tőkebirtokosok megtanultak osztályként viselkedni, megindult a jóléti intézmények megsemmisítése. Áldozatul estek a fogyasztó- és környezetvédelmi rendelkezések, megreformálták a munkajogot, elindították a harcot a kedvezőbb adózási, szabályozási és trösztellenes törvényekért.

Hogy terjeszthető a neoliberalizmus más országokba. Három módszert alkalmaznak. (1) Kiválasztanak erős embert a hatalomban, őt és környezetét agyonpénzelik. (2) Eltávolítják az ellenzék kulcsfiguráit, „befogadó” elitet tesznek a helyükre, és indulhat az (1) szerinti folyamat. (3) Valamilyen módon eladósítják a célországot, jön az IMF, Világbank, WTO a szerkezetátalakítási programmal. A neoliberalizmus egyik fő eredménye a jövedelmi egyenlőtlenség.

A globalizáció minden hajó felemelkedését hirdette meg. Ezzel szemben 2012-ben a világ lakosságának 99,9%-a a világ összvagyonának 19%-ával rendelkezett, ezzel szemben a felső 0,1% annak 81%-ával, azon belül a 0,01% a 30%-ával. Másik eredménye a propagálók szerint a szegénység csökkentése. Ezzel a kérdéssel alaposan foglalkozom több könyvemben. A lényeg, hogy a megszűnt szegénység tulajdonképpen a még mindig kommunistának hitt és titulált kapitalista Kína eredménye, és világméretekben nem javult, amennyit Kína kiemel a nyomorból, annyi süllyed mocsárba más országokban. Ahonnan kiszerkesztették a termelést (pl. USA) ott csökkent az élettartam (!), nőtt a drogfogyasztás és az öngyilkosság! A termelésből eredő profit mellé mind jelentősebben vonul fel a másból eredő profit. A pénzügyi szektor mind jobban elszakad a termeléstől, fiktív javaktól, és bérletből, tranzakciós költségekből és számtalan nem termeléssel összefüggő tevékenységből eredeztetnek profitot. (Többek között ezért se jó mutató a GDP!)

6. fejezet: Mindezek eredményeként nő a felesleges munkaerő száma, a tartalék munkaerő tábora, ami félelmetes folyamat, különösen a csúcstechnológiák bevezetésének korszakában.fejezet: Mindez ellenállást váltott ki az érintettekből. Tiltakozó-védekező mozgalmak sora indult el: megszorítások elleni mozgalomról, környezetvédő aktivizmusról, emberi jogokat védő mozgalomról, büntetőjogi reformokat követelőkről, a szegénység ellen fellépőkről van szó a fejezetben. Az elit sajnos képes volt ellentétek elültetésére a különféle mozgalmak között. Az Autoriter hatalom demagóg,  populista szlogeneket hirdetve bűnbakként vádolja a gyengébb társadalmi rétegeket: a migránsokat, kisebbségi népességeket, az időseket, a fiatalokat, a korlátozott képességűeket, a szexuálisan deviánsokat, célpontul dobva őket a jobb helyzetet élvezők számára, általános ellentéteket szítva.

7. fejezet: Törekednek világossá tenni, hogy több progresszív törekvésnek van megoldása, Dolgoznak a megoldásokon. Sok azonban a gát. A legtöbb intézményi és a hatalmi rendszerbe épített. Tanulmányozni kell az akadályokat és a kikerülésük lehetőségeit.

*

Zárszóként elmondom, milyen gúnynevekkel illetik a mai kapitalizmust – az amerikaiból kiindulva – a legjobb amerikai gondolkodók: katasztrófa-, haveri-, megfigyelő-, gengszter-kapitalizmus.

Szerintem pedig: ahol győzött a neoliberalizmus, ott fékevesztett, aljas, embertelen gazember, vérszívó, tömeggyilkos vagy abban segédkező, világveszélyt jelentő rendszer! És nincs megoldás, uralkodik széles e világon, igen kevés a kivétel!