A nagy átverés, piszkos nagy átverés

Mottók:

                                               If God existed, and if he cared for humankind,

he would never have given us religion.

(Ha Isten létezett volna, és törődött volna az emberiséggel,

sohasem adott volna nekünk vallást)

(Martin Amis angol író)

Istenfélők, mondjuk a hívőkről.                                     És ezzel mindent megmondunk az isteneikről!      (Saját véleményem)

Első rész

Kis, mocskos világunk

Miről szól e kis mesém? Hát miről is szólna? A Földnek hívott, annak hitt sárgolyóról, a rajta nyüzsgő számtalan lényről. Kiemeljük a sok ártatlan, vagy csak haszontalan állatfaj közül a legaljasabbat, a mérhetetlenül gonoszt, tömeggyilkost, ostobát, az embert. Ostoba az egyedek döntő többsége, de legostobább, amikor közösségbe tömörül és átadja magát valamilyen szupergazember egyénnek, kis csoportnak. Mint tették és teszik Magyarországon is. 

E pár sor stílusából is világos, gondolom, hogy nem tudományos mű írására hegyezem a klaviatúrám. Mint tudományos jellegű írásaimban mindig meg szoktam jegyezni, hétköznapi flaszterkoptatóként írok, csak gondolkodóként használom az agyamat, amikor igyekszem alaposan áttekinteni az adott témakört, keresve a megoldásának kulcsát. Igaz tisztességgel igyekszem a másként gondolkodók megsértése nélkül keresni az igazságot, érthetővé tenni az érthetetlent, Jelen írás mottóját más is használta, magam is másutt is, ebből is tudható, hogy az istenhitet járjuk körül. Bele-belekukkantunk korábbi írásaimba, azokban használt forrásokba, de mesélni fogok saját élményvilágom emlékeiről is.

Az igazság keresése reménytelen, erről szól a kiváló kínai gondolkodó aforizmája:

Az igazságot nem lehet bebizonyítani, csak törekedni lehet erre.

(Lin Yutang: „Mi, kínaiak”, Előszó)

Csak két ellentétes pólusú főbűnöst állítok pellengérre: Horthyt, „A Haza Megmentőjé”-t. Mekkora hős! Egymillió ember halála, az ország összeomlása, új Trianon terheli a lelkét, és még csak fel se akasztották. Meg Rákosit, aki ’56-ig terelgette jószágait, és se börtön, se kutyafüle, ’56 leverőinél bőszen ajánlotta magát, hogy ő majd megmenti… Kit is, mit is? A kommunizmust, gondolom, mert még abban reménykedett az ország lakosságának jelentős hányada. Nincs más bizonyíték erre a reménykedésre, mint az ’56 május 1.-i demonstráció, ami meglepte az egész világot. Mert nemcsak a „megjegyezlek, ha nem jelensz meg” hatott, valóságos érzelmek is vezérelték a tömeg javát.

Emberek, akik még éltek, szóljatok már rám, mint sűrűn szoktatok, amíg éltem: vegyem már le a sötét szemüvegem, és tegyek fel helyette rózsaszínt, hiszen az emberek szaporodnak, mint a bolondgomba, nekik minden jó úgy, ahogy van! Elhiszik az összes átverést, mert… Most megtudhatjátok, miért is? A populizmus harsonái bolondítják meg őket, vagy annyira ostobák, mint a sivatagi szamár… Mi is az? A második szimbólumban szerepel.

Az ostobaság szimbólumai következnek. Konkrétabban kettő, nem tudom azok-e, ez az írás ihlette mind a kettőt.

Egy a sok ördög közül.

Az ostoba sivatagi szamár

Ó, emberek, higgyétek, ha én mondom néktek, nem a szemüvegem sötét, ez a húgy-szar világ az, amiben élvezkedtek: a gazdagok pompázatos világban kujtorognak a pénz és luxus után, a kicsit szegényebbek meg a státusz-szimbólumokért gürcölnek. Soroljak fel párat? Nehéz, mert ahogy fejlődik a világ, úgy változnak azok is. Ma az autót váltja éppen az okosóra, a tablet és társai. Kik tudják élvezni? Az okos/ügyes gazdagok, meg a kínai tömegek. Csak ezt még nem érti a hülye fehér ember. Most csak ennyit Kínáról, meg a kommunizmus óriásáról. Ezt se akarja megérteni a sok sötét fehér ember: nem kommunista az új óriás. Ja, és újra mind szélesebb réteg élvezi a nyomort, amit csak a szex-örömködés enyhít. Azért születik annyi gyermek e világra. Ki is mondá: és még örömöd is telik benne.

Csak azért álljunk meg egy szóra a szegénységnél, mert egyrészt végigkíséri az egész emberiséget, másrészt egyik jelentős meglátásom: minél szegényebb egy társadalmi réteg vagy etnikum (példa az utóbbira a cigányság), annál mélyebb az istenhite. Az általános történelmi vonulat kapcsán gondoljunk csak néhány pontra: Gautama Buddha azért hagyta ott az előkelő és pompázatosan gazdag családját, mert kilépett onnan a világba és úgy mellbevágta a nyomor, hogy megtántorodott, elhagyott mindent, és az életét az ezt a nyomort okozó emberség megreformálására szentelte. Vagy olvassunk bele Dosztojevszkij és Gorkij műveibe, amikből sugárzik a Cáratyuska vezérlete mellett kialakult mérhetetlen elnyomás és nyomor. De kis országunkból Horthy uralma alatt „kitántorgott másfélmillió emberünk”! A kilátástalan nyomor elől. És ezt senki se rója fel a szárazföldi admirálisnak, aki imádta tengerész uniformisát. Magam is csak egymillió áldozatáról beszélek általában, itt is, pedig ezt nyugodtan hozzácsaphatjuk a millióhoz, azaz az uralkodása alatt legkevesebb két és félmillió emberét veszítette el az ország, ha nem adjuk hozzá az itthoni éh- és fagyhalálban elpusztultakat.

Nézzünk bele néhány szlogenbe, amik a Nagy Átverés néphülyítő fegyverei:

  • Pravoszláv hármas: hit, remény, szeretet. Annyira népszerű regét kreált róluk, a három nevet viselő nővér szentről a papság, hogy igen népszerű névvé változott mindhárom: Vera, Nagyezsda és Ljubovj.
  • Katolikus buzgalomra intő szavak: isten, haza, király. Jaj, bocsánat: mióta a királyok emberré süllyedtek, felváltotta őket a család! Az istent és hazát szinte minden országban használják a népszédítés eszközeként, szerte a világban, a koronás uralkodót már csak néhány fejlett keresztény országban és a nagyon sötét iszlám császárságokban dicsőítik.

Ezek jelentősége apró trükkökké silányul a felszabadítalak elnyomóidtól, jólétet hozok néked népszédítéshez képest, amit minden hódító a zászlajára tűz, harsogja összes fúvós hangszerével. És mindig isten nevében „szabadítanak fel”!

Elgondolkodtam, miért, honnan ugrott be ez „A nagy átverés” cím, amihez a nyomaték kedvéért tettem hozzá a …pokoli átverés”-t, és nem jutott eszembe, míg be nem írtam a Google keresőbe, ami ezt a két filmet dobta elém: a francia „Pouic-Pouic”-ot (nem a magyar változatát, azt kereshetem) és a „Painful Deception” kitekert-áttekert magyar változatát, „A nagy átverést”. A nem tőlem származó két film silány kísérlet a nagy, valódi, sziporkázó, tűzrőlpattant átverés ihletett megfejtésével szemben. Mert az igazi nagy átverés az isten (kisbetűvel) megalkotása és az emberiségre rátelepítése. Jelen mű ennek a felfedezésnek, az emberiség istenhittel végrehajtott pokoli átverésének a kifejtésével fog foglalkozni!

A francia film magyar ismertetője a Wikipédián, az eredeti francia film, a Pouic-Pouic pedig itt található!

A 9/11-ről szóló nagy átverés teljes magyar feliratos változata itt élvezhető.

*

Hallgassátok tehát, feleim fültükkel, kik vagytok, igazságkereső gondolkodó szól hozzátok.

Nekilátok tehát a titkok felnyitásának, mázsás bárddal a kezemben. A bárddal le kellene csapnom az isten fejét, ha lenne isten, annak feje, húsvérből alkották volna, ilyen egyszerű lenne megszabadulni tőle. De nem, az alkotók sokasága többnyire nagyon vigyázott, hogy ne legyen egyetlen formája sem, és ha mégis elkövették a súlyos hibát, és megjeleníttették a halandók szeme előtt, vigyáztak, hogy legyen ködbe, elérhetetlen magasságokba, az egekbe rejtett mása/társa, aki a megsemmisült alak helyére léphet, vagy a halott istenalakot magához emelheti, növelve a rejtélyek mélységét, felfoghatatlanságát.

Bocsássák meg minden bűnömet, ha netán nem sikerülne mindent világossá tévő fénnyel elárasztanom az istenségek ködös világát, az írás végén beismerem az esetleges sikertelenséget.

*

Előrevetülő bűntudattal láttam hozzá az engem megelőző két „Nagy Átverés” tanulmányozásához. A francia film burleszk, csupáncsak arra jó, hogy röhögtessen, a nagy francia komikus, Louis de Funès hírnevét a magasságos egekig dobja fel! Ezt megteszi, engem viszont elönt a szégyenérzet, hogy ez a film kopogtatott be a koponyámon a gigászi gondolatom címét ajánlva.

Bonyolultabb kérdés a New York-i két világkereskedelmi toronyépület ellen elkövetett, 9/11 (szeptember 11) néven ismert merénylet hivatalos verziójának kritikájaként született film. Sok korábbi kritika összefoglalójának tűnik. Kamu! – figyelmeztetett jóbarátom. Lehet, hogy teljes egészében vagy legalábbis részleteiben az. A rémtett azonban a megtörténte utáni pillanatokban azonnal – nem ilyen filmek hatására – kétségeket ébresztett bennem. Mert: szaúd-arábiai ifjak simán bejutnak az USA-ba, repülőiskolai kiképzésben vesznek részt, majd a legnagyobb utasszállítókat, amelyeken nem gyakorolhattak, tökéletes pontossággal rávezetik a két toronyépületre. A harmadik a Pentagont vette célba, amit a hivatalos verzió nem tud bizonyítani, a negyedik hős utasok beavatkozása következtében nem ér célba, lezuhan. Bennem kezdettől fogva nagy kérdőjel kíséri az itt az olvasó rendelkezésére bocsájtott két hivatalos jelentést.

Hivatalos jelentés a WTC-t ért támadásról

Hivatalos jelentés a Pentagont ért támadásról

A kétségeket aztán felerősíti az a végtelen terrorellenes terrorháborúk sorozata, ami a bosszú jegyében kezdődött. Az Afganisztán elleni terrorháború hivatalos indoka az al-Kaida és annak vezére, Osama bin Laden elfogása volt. Chomsky, a nagy gondolkodó a napokban adott interjújában elmondta, hogy a tálibok az amerikaiak kivonulása fejében felajánlották: kiadják Osama bin Ladent, az amerikaiak azonban nemet mondtak, nekik az állításukkal szemben terrorháborúra volt szükségük. A gonoszok leggonoszabbjainak aljas szervezésében indult el a terrorellenes terrorháborúk végtelen sorozata. Ha igazak is a hivatalos verziók, elég két korszak között látni 9/11-et.  Évekkel 2001 előtt megindult a Szovjetunió helyébe léptetendő új főellenség lázas kreálása, majd pillanatok alatt beindultak a külső-belső riogatások, katonai terrorakciók. 9/11 óriási ajándék volt az új ellenségkép megalkotásához: a terrorizmus lett a legfőbb ellenség. Milliókat öltek meg a terrorizmus elleni terrorháborúkban, tízmilliókat tettek hontalanná, országokat tettek tönkre (Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria).

Mivel kifulladt a terrorral igazoltnak mondott emberirtás hitele, ismét váltottak: pár éve Kína és Oroszország a deklarált legfőbb ellenség.

Michael Moore, a „Hülye fehér ember” film alkotója filmben foglalkozik a 9/11-el és az iraki terrorháborúval: F 9 11 – dokumentumfilm,2004,teljes film Nézze meg, aki tisztábban akar látni, én e nagy kitérő után visszatérek az istenhithez.

Mivel vádak érnek, hogy a kérdésben Amerikaellenes harag vezérel (ami csak a vezetőkkel szemben igaz), itt lezárom a témát. Az eddig felsorolt információk bőven elégségesek ahhoz, hogy kedves olvasóim tájékozódjanak.  Amint ennek az írásnak mind az öt részét felraktam a blog-lapomra, 4-5 napos szünetekkel, nekilátok és alaposan áttekintem a szörnyű támadást érintő információkat, majd új blogot írok „Az én 9/11-em, terrorizmusom és fasizmusom” címmel. Addig viseljék el, kérem, hogy ilyen böhöm oktondisággal terhelem Önöket.

***

Valamennyi részre vonatkozó megjegyzések:

  1. A tévedések jogát általában fenntartom az írásaimban, ez különösen fontos ebben a rendkívül bonyolult kérdéskörben.
  2. Néhányszor Vádiratként utalok rövidség kedvéért  a Vádirat a vallások és egyházak ellen” könyvemre.
  3. Hogy a kiemelések kitől származnak, nem fordítok rá különös figyelmet. Nem kíséri szerkesztői figyelem, a wordpress.com pedig mindent szálfa-egyenesre állít, külön kell minden kiemelést újra megvalósítani.

***

Folytatás következik

ahalmos névjegye

Repülőmérnök és közgazda voltam a közelmúltig, az utóbbi években azonban 15 magyar, két angol és egy orosz könyvet írtam. Elérhetők: www.bookandwalk.hu; www.amazon.com; www.smashwords.com; www.goodreads.com; www.mek.oszk.hu és LinkedIn.com > My Profile. Két éve bloggolok itt.
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás